Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

Február 10-ke lehetett, midőn szegény Sándor egy reggel levert arccal barátjához belépett.

—• Mi a manó bajod Sándor, hogy füledet úgy lekonyitod? kérdi Szeberényi.

— Hagyj békét pajtás — feleié — soha sem volt okom búsulni csak most. Olvasd — folytatá; s egy köny rezgeti szemében, ismeretségük alatt az első és utolsó, a mint apja levelét barátjának odanyuji tóttá.

Elolvasván ez a levelet, reménységét fejezte ki, hogy sikerül a méltatlan vádat megcáfolni és a tanítók vétkes könnyelműsége által felbőszített apát megengesztelni.

— Sohasem, felelt ő ; ismerem atyámat; különben is kegyelemért esedezni atyámnál sem fogok.

— Igen, de hát mit teszesz ?

— Mit teszek, hová megyek, azt még nem tudom, — de az bizonyos, hogy itt tovább nem maradok.

(Ebből látni, hogy az a „consilium, abeundi“, a mit „Diákpályám“ cimü versében maga fogott magára s azután többen utána mondtak: nem egyéb mesebeszédnél. Petőfit nem csapták ki az iskolából, hanem — úti figura doeet — maga vett búcsút a kapufélfától.)

Szeberényi mindenképen le akarta beszélni szán- dokáról a neki keseredett fiút, ki tervét rajta és test- vérén (Andoron) kivül senkivel sem közölte. De az hajthatatlan maradt.

— Hát pénzt hol veszesz az útra ? kérdé Szeberényi.

— Elmegyek a plebanushoz, úgymond, s útiköltséget kérek tőle, azt mondván, hogy Vácra szándékozom s a püspöknól át akarok térni a catholicus vallásra.

Ez ötletre, melyet mindegyik csak tréfának tartott, barátai jót nevettek; maga Sándor is nevetni kezdett s ezentúl kedvetlen helyzetének mindig csak nevetséges oldalát fogta föl; a tréfának vége-hossza nem volt; többek közt elbeszélte, mint tanult ő a táncmestertől magyar solót táncolni, a mi akkor nagy divatban volt, és hogy ebbeli jártasságát bebizonyítsa, rettentő bakugrásokkal kezdte eljárni a betanult lépéseket.

ZILAHY KÁROLY.

(Folyt, köv.)