Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
— Lásd, milyen silány az ember ! Etelka sírjától jöttem; sirtam, mint az örült. De visszatértemben egy leány jött velem szembe; szép volt s a mint elhaladt mellettem, utána néztem! Pedig akkor jöttem a temetőből. Mások később szívét állandóbban is lebilincselték. Egy reggel vidám arccal köszöntött be Vahot- hoz, lelkesedve beszélt bizonyos szép hölgyről, ki egy azelőtt-esti házi mulatságban kiváló bájai- s főleg elragadó mazurtáncával egészen lebilincselte. A hamis Terpsychore annyira megzavarta fejét, hogy noha azelőtt soha sem táncolt, egész poétái ügyetlenséggel ugrálni kezdett s Vahot Imrét — ki hires táncos volt (a csárdásnak mestere) — némi szégyenkedö aggodalommal arra szólította föl: tanitsa meg öt táncolni. De szerkesztő-barátja a szép mesterségek ezen fajára semmi hivatást nem látott benne; a tánctanitó- ságot el sem vállalta. Később egy Gödöllőn lakó kisasszonyba, a müveit M. Bertába lett szerelmes; Gödöllő Pesthez közel esvén, imádottja látogatására nem egyszer kirándult s kedves órákat töltött véle. Ez órák benyomásaiból termettek a „Szerelem gyöngyei.“ De a viszonyt ketten kétféleképen fogták föl. A leány Petőfit mint költőt nagyon kedvelte, becsülte, de egyéniségéhez közelebbi vonzalommal nem viseltetett; mig Petőfi, ki költői és magán egyéniségét különválasztani nem tudta, ellenkező hitben volt. Ezért irta: De miért ne egyesülhetnénk mi ? Énhozzám te mért ne hajlanál ? ! Le a völgybe tér a hegy patakja, S az égről a nap a földre száll. A kiábrándulás e specialis esetnél az első döntő percben bekövetkezett s a költő a leányokat érzéketlen báboknak nyilvánította, kik dalt többé nem érdemlenek. Nem biz azok, főleg az olyan poétáktól, kik mint Petőfi, frakkot, nyakravalót, keztyüt soha sem viselnek és sok szép üres beszéddel a leányokat eltartani nem tudják! . . . A költőt e vesztett szerelmi hadjárat máskép is nagyon elkeserítette. Jókainak — tőle tudom —- egyszer azt mondta: ezentúl még csak egy kötet I
