Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
vagy néma kézszoritásból állt. Maradása bizonytalan. Néha a legérdekesebb tárgyak megbeszélése közben távozott — mintha nyugta soha se lett volna. Átalán, a mint sok idegen formával nehezen békült ki s ahhoz önmegadással alig idomult, úgy saját szokásaiból vagy alkotásaiból lealkudni egy hajszálnyit sem engedett — lettek legyen azok eltérők vagy megegyezők a köznapisággal, azzal mit sem törődvén. A napi szokásokkal ellentétes e viseleté, egyéb sajátságai hozzájárulásával együtt nemcsak személyére nézve, hanem örök becsű művei megítélésében is ellentétes áramlatot okozott, miért ő magát az ócsárlók és heves vérü magasztalok zaklatása között nem egyszer sértő nyilatkozatokra is ragadtató. Visszatérve bucsuzatlan megválására, a fentebbieknél fogva nemcsak mulasztást nem tőn, hanem ebben is hamisítatlan hajlamát követé. _______ u grott a himbáról, megint, vette zsinóros öltönyét s indult. Az eredmény széna-szalma jelszóban volt kikötve. Bolond észszel mi, bízva a sikerben, majdnem egy óráig várók visszatértét. Végre beállít szokott rohammal, «se széna, se szalma egészen» jelszót hangoztatva s elmondja a leány kérési esetet. Bemutatás alkalmával — anya, leány együtt lévén, — a leánynak azon nyilatkozata, «van szerencsém híréből ismerni», boldoggá tette, de nem annyira az, hogy látogatásainak folytatása az apa engedőimétől lön függővé téve. A becsületes jó öreg földszinti bürója legvégső szobájának üvegrekeszében munka közt ült. Köszöntőjére: «Ich bin Alexander Petőfi», adott válasza, «Ich habe nicht die Ehre Sie zu kennen — mit was kann ich denn dienen?» a mily természetes volt akkori időben egy bankártól, szint’oly méltó volt, ha nem is elutasító, de mindenesetre rendreutasitó értelme azon válaszának, hogy az ő háza minden miveit, becsületes fiatal ember előtt nyitva áll, de megkívánja, hogy mindegyik ismerőse által mutattassa be magát.» -—• E válaszra P . . . megint az ő sajátságos modorával azzal vágott vissza : «Uram bocsássa meg, én mindent ott szoktam kezdeni, a hol más ember végez,» ezzel távozott, magával hozva a szép leány kedves szavaira édes visszaemlékezését s azt a nyilatkozatát, hogy az öregnek tán még szive táján is kétszerkettő van. — A jó öreg elgondolhatta: «pictoribus atque poetis», mi pedig napirendre tértünk az ártatlan felsülés felett s elismerek, hogy Sándor csakugyan bátor ember.
