Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
Erdély. I. Megtörtént. Nem mondom, a mit érdemeltél, — A mit a sors mért rád szegény, szegény Erdély ! Nyomorává gyötre százados rabságod, Tört erőd nem bírja meg a szabadságot. Lánczaid lehulltak s ím azontúl soká Félve lépdel lábad, a mikép megszoká. Gazdagon sütött rád a szabad nép (!) fénye S még mindig szemedben börtönödnek éje. Kialudt, kiégett volkán vagy ma, — benned Ama régi lángból egy szikra sem gerjed. És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna, Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva. Megesett, — ha nem is, a mit érdemeltél, — A minek szükségkép esni kellett, Erdély. Avvagy a történet nincsen-e megírva, És nem emlékeznél régi napjaidra ? Elfeledted volna múltad annyi hősét, — Míg szerencse pártolt s még inkább dicsőség ? Elfeledted volna — hiszen nem volt régen — A vergődő sas az oroszlány körmében ? És hogy kinek most lába szennyét nyalod. Fejét ingatá az óriásnak karod ? Fájdalom s gyalázat! igen elfeledted, Az idők hulláma összecsap feletted : A történet elhagy, s lapjain tenéked Nem szentel jövőre egy betű emléket. Bocskai, Bákóczi, Bátori és Betlen | Nagysága beárnyaz törpe lételedben : Ah, e dönthetetlen sziklái a múltnak Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak! Szív valál a múltban, mely szünetlen vertél, A szent szabadságért lángoló szív, Erdély : Mikor zsibbadás ült minden külső tagon, Te valál az, a ki lüktetél szabadon. Most mi vagy ? megromlott, sántabéna kézláb ; Tehetetlenségnek szolgasága néz rád : Zsarnokod nem fárad többé lánczra tenni, Megtanulta már, hogy------nem birsz szabad lenni! II .
