Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

ébredéskor láttatlanul egyik ágát leszakítja. A melyik név lesz az ágra írva. az fog lenni a jövendőbeli férj. Adomáknak, ötleteknek egész sorozata járta, míg a csillag elkészült és a nevek reá kerültek. Csak két ág volt még üresen, melyek közül egyiket beiratlanul kellett hagyni, mert hátha a sors egyelőre nem akar vőlegényt rendelni.

— Oda írom majd én a nevemet! — szólalt meg egészen váratlanul Petőfi s leült a karácsonyfa alá és az üresen maradt papírra neve aláírásával a következő sorokat jegyezte :

Ha e sötét betűk, a miket itt leírok,

Lennének a balsors, mely tán téged ér, Elvetném toliamat, s nem írnék, bár ha lenne Minden vonásomért egy-egy ország a bér.

Vérvörös lett Etelke, mikor a sokat mondó sorokat elolvasta s csak néma kézszoritással tudta tetszését nyilvánítani. De még jobban zavarba jött, mikor Lisznyai az imént írott papírlapot a társaság éljenzése között felolvasta. Most már a vacsora is megkezdődött s mindenki helyet foglalt. A véletlen rígy rendezte, hogy Petőfi Etelke mellé került és szőhette azt az eszményi gyöngédséggel kezdett regényt, mely egész lelkét betöltötte. Éjfél után egy óláig tartott az együttlet, ekkor Vörösmarty felemelkedett s magyar szokás szerint boldog ünnepeket kívánt és búcsúzott. Utána a többiek is egyenként elbúcsúztak, Petőfi maradt legutoljára, ki az ajtónál így szólott Etelkához: Vigyázzon ám a csillagra, mert reggel itt leszek, hogy megtudjam az eredményt.

Másnap reggel azonban hiába jött, mert a csillag különös módon eltűnt az Etelka párnája alól. Petőfit nagyon lehangolta a dolog, de rósz hatással volt Vachottékra is, kik valami veszedelem elősejtelmét érezték a csillag megmagyarázhatatlan eltűnésében. A karácsony esti ártatlan játék komoly, megdöbbentő valósággá vált. A csillag eltűnését egy ártatlan, üde, kedves lélek eltávozása követte. A csodaszép, gyön- gédkedélyü, hófehér lelkű Vachott Etelka két hét múlva a karácsony esti írói vacsora után meghalt. Épen a legszebb éveiben, ártatlan lelke legragyogóbb tisztaságában ragadta ki a halál övéitől és a legnagyobb magyar költő reményeiből. Tragikus kimúlása évek múlva is emlékezetessé tette a hires karácsonyestét. Temetésén ott voltak a Vachottékhoz meghívott írók is s az ekkor feltörő mélységes gyász és kétségbeesés hatása alatt írta Vachott Sándorné évek múltán naplójába:

— «Ezt a karácsony estét s a rákövetkező

rettenetes csapást soha, de soha sem fogom elfelejteni.» Zuboly.