Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

PETŐFI ISMERETLEN KÉZIRATAI. A Petőfi-irodalom az idők folyamán any- nyira feldagadt, hogy szinte már azt hittük, újat, jellemzőt, fontosat nem lehet többé a köl­tőre vonatkozólag feltárni. Annál meglepőbb volt az a hír, a mely szóbeszéd formájában irodalmi körökben már rég keringett s most, a Petőfi-társaság nagygyűlésén vált valósággá: hogy a Petőfi-muzeum létesítésével kapcsolatos kutatások során eddig ismeretlen Petőfi-kézira- tok nagyobb tömege került napvilágra. A sze­rencsés kutató, a kinek ez irodalmi eseményt köszönhetjük, Kéry Gyula, a Petőfi-ereklyék leglelkesebb és legsikeresebb kutatója, a kinek fáradozásai nélkül ma alig is lehetne Petőfi- muzeumról beszélni. A napvilágra került kéziratok, melyekről Kéry Gyula, mint a Petőfi-társaság újonnan válasz­totttagja és titkára székfoglalójában beszámolt, részben Petőfi saját kéziratai. Ilyen nevezetesen a Tigris és hiéna czímű négy felvonásos dráma, melynek czímlapját, a személyek névsorát, s a szöveget egész a hetedik jelenetig maga a költő írta le. A többi idegen kéz írása. Másik része a gyűjteménynek idegen kéz — Petőfiéhez sok tekintetben hasonló — Írása s negyenkilencz költeményt meg egy előszót tartalmaz, melyeket a költő 1847-ben megjelent kötetébe szánt s melyeket a czenzor számára Íratott le. A kéz­iratcsomó el is van látva Reseta czenzornak a kinyomatást megengedő záradékával. Ennek a kézirat-csomónak nevezetessége abban áll, hogy az előszó és a költemények közül kettő eddig- elé teljesen ismeretlen volt. S ez adja meg a különben is nagybecsű leletnek főfontosságát. Az eddig ismeretlen két költeményt, mint több más müvet is, a költő nyilván azért hagyta ki 1847-iki gyűjteményéből, mert nem volt ve­lük megelégedve. S valóban nem is adnak új vonást Petőfi eddig ismert költői arczképéhez, bár a «Láttál-e a róna felett» czímű vers föl­fedezésének azért is örülhetünk, mert igazi költői szépségek vannak benne. Ereklyéknek pedig e versek elsőrendűek; minden kedves és becses kegyeletünknek, a mit a költő keze érintett s szellemének még kevésbbé szerencsés líráiban lett alkotásaira is gyöngédséggel és meghatva nézünk. Az előszó ellenben már tar­talmilag is fontosabb : igazi dokumentuma Petőfi irodalmi felfogásának, melyet műveiből és leve­leiből ismerünk, velős, határozott állásfoglalás gáncsoló kritikusaival szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents