Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

szakadt. Önérzetesen közülünk egyedül ő jutott a túlpartra, mig mi kerülőn sompolygánk az ö bátor elhatározását magasztaló s minket lenéző sereghez.

Ez a gyermekkori esemény nem vall-e rá, hasonlóan azokhoz, melyek egész életén át nagyobb szabásban s más alakban jellemezték? Nem mondá ugyan, hanem már gyermekkorában tettleg bebizonyitá, hogy inkább betöri fejét, hogysem meghajtsa derekát!

És mintha erős küzdelmeire már ekkor készült volna, egész estig legkisebb visszatetszés vagy pannsz-nyilvánitás nélkül viselte átázott ruháit, sőt mitsem törődve a bekövetkezhető káros következményekkel, újra mohón kereste a sikamlós jeget. Különben a zajos összejövetelekben s utczai csoportosulásban nem lelte kedvét s inkább szerette otthon a magányos létet vagy egy két meghitt pajtása körében a szabadban eltöltött sétákat. Csendes, hallgatag létére a szószaporitó gyerekes vitákba nem bocsátkozott, nem incselkedett. Mindenben határozott akaratunak, bátor, kész vállalkozónak bizonyult.

Otthonát kellemessé tévé háziurának Amália nevű, nála tán egy-két évvel idősebb, kedves, szép leánya, kinek barna, égő szemeit arányos vonásokban üdén pirosló arcza környezó. Ezzel játszadozva tölté legszivesebben szabadon maradt idejét. Egy akaratuk, egyenlő kedvtelesük volt, egymást legszivesebben fölkeresték, egymásra legélénkebben figyeltek. Megosztották egymással örömüket s ha volt bántódásuk vagy panaszuk, azt is híven, igazán, — szóval egymást testvérként szerették s a boldog gyermekkor ragyogó álmait együtt álmodák — nem irigyelve, nem háborgatva senkitől— tiszta ártatlanságukban. Hogy e boldog időre kedvesen emlékezett, mutatja ama szép költemény, melyet Borjádon nálam létekor irt, midőn számos év után újra találkoztak s méltán kérdezhető viszontagságos életére gondolva:

Te vagy, valóban te vagy az ?

Vagy e látmány csak képzelet,

A melyben lelkem njra látja

Szép arczod s boldog gyermekségemet ? —