Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz
majd két lábnyi magasan van a föld színe fölött — megállt, s halványbarna arczával feléin fordult, merész tekintetét rám függesztette. Ercz- telen zsongó hangon «jó napot» kívánt, mit én viszonoztam. E szokott előzmény után kérdezé: «Itt találhatnám-e a kollégiumban -Jókai« Móricz urat?» «Épen ott az udvaron beszélget. Mindjárt ide hívom» — felelém. «Uram öcsém! Jókai Móricz ur!» — kiálték az udvar felé. Felém vágta szöszke fejét. Kezemmel is intettem, hogy jöj jön. Nem kellett másodszor se kiáltani, sem inteni, szapora léptekkel szalada hozzám. «Tessék parancsolni, kedves urambátyám.» «Nem én hívom, hanem itt ez ifjú barátunk keresi.» Egy pillanat elég volt meglátni, a kis porta küszöbét átugorni... ölelkezni... csó- kolódni... «Szervusz Sándor!... Szervusz Móricz !«... Csak ezt a négy szót hallottam ... Egy pillanatig gyönyörködve néztem a két fiatal ember ölelkezését, de csengettek, be kellett mennem az apróság közzé. Másnap tudtam meg Jókai Móricztól, hogy az, a kit ő oly melegen szorított keblére : Petőfi ! Sándor. Petőfi Sándor egy színtársulattal jött Kecskemétre. Megelőzte költői hire, — már ekkor közszájon forgott a «Hortobágyi csaplárosné angyalom ». Nem sok időre olvastuk a szinlapon. hogy a «Miczbán család »-ban Petőfi is játszik. Érdeklődéssel mentünk tömegesen megnézni, hogy a kedvelt költő miként remekel a színpadon. Midőn kilépett, olyan érzés szállhatta meg, mint a kénytelen keletien önkénytes ujonczot a glédában; midőn pedig rövid mondókáját elszavalta, leolvastuk arczárói és taglejtéséről a mit gondolnia kellett: «ez a kalitkaéíet szűk nekem, — szabadság az én világom.» Böszörményi Mihály.
