Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

Mind e jeleseinket a még akkor 15 éves kis | Lendvay Marczi, ujjával mutogatva, ismertette | meg velem, mindegyiknek elmondván genealógiáját, érdemeit s elsorolván munkáit, mert I Marczika már akkor is kifogyhatlan ékesszólással birt, s lelke minden szép s nagy iránt fogó- | kony volt. Szegény Marczi! kár, hogy olyan korán itt hagyott bennünket.

Azonban nemcsak Lendvay Marczika, én és Miklósi érdeklődtünk Petőfi s a többi iró személye iránt, hanem, úgy szólván, az egész közönség szeme jeles íróinkra volt függesztve, mert a J fennebb említettek ünnepelt férfiak voltak, s az akkori közönség fellelkesült látásukra; ha egyiket vagy másikat a színházban megjelenni j látták, annak a neve szájról-szájra járt; kivált pedig ha Petőfi megjelent, valódi mozgalom tá- . madt, s a ki még soha nem látta, törte magát j látása után s a mellette ülőket kérte, hogy mutassák meg neki Petőfit.

Ez estén a színház zsúfolásig megtelt, Czakó Zsigmond «Végrendelete» varázserővel vonzott. De nagyszerű drámai előadás is volt, oly kiváló művészi erők működtek, a milyenek a világ első színpadján is megállhatnának: a grófnét Laborfalvi Róza (később Jókainé), leányát Komlósi Ida (Kövér Lajosné), Tárait id. Lendvay Márton, a tánczosnőt Lendvayné (Latkócziné), a szobrászt László József személyesité. A közönség frenetikus tapsai Lendvay megőrülési jeleneténél érték el a legmagasabb fokot. Oly nagyhatású darab mindaddig nem került a nemzeti színház deszkáira. A reménydus fiatal szerzőt több ízben hívták ki, s viharosan megéljenezték.

Petőfi csupa szem és fül volt s elragadó lelkesedéssel tapsolt.

Midőn a fővárost Miklósi Iván barátommal elhagytuk, a kiről meg kell jegyeznem, hogy ! páratlan közönye fölötte boszantott, miután Budapesten semmi sem lepte meg, kérdém: «Hát neked csakugyan semmiben sem volt örömöd Pesten, Budán'? ügy hát kár volt olyan messze földről zarándokolnod a fővárosba; talán meg is bántad?»

«De igen nagy örömöm volt — válaszolt — nem bántam meg s örömmel elengednék egy- pár évet életemből, csakhogy Petőfit láttam; mert ő volt Budapesten egyetlen örömöm».

Egervári P. Ödön.