Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

Lendvai azonban még be sem végzé szavait, midőn az öltözőszoba ajtaja föltárult, s azon Egressi Gábor lépett be, egy csinos külsejű barna fiatal emberrel karon fogva, fenlian- gon vidámul kiáltva: «Marczi! Jóska! Zsiga! kedves vendéget hozok».

Lendvai felszökött ülőhelyéről, László József szintén, s e perczben Czakó Zsigmond, Szigligeti és Fáncsi is ott termettek: Szervusz, Sándor, istenhozott szavakkal fogadták, mosolyogva kezet szólítottak vele, ölelték, arczát simogatták, s úgy dédelgették, mint a jó anya kedves kisdedét; mindegyike kérdést intézett hozzá, tréfálóztak, élczeltek vele; de ez elkényeztetett ifjú oly szerényen s komolyan viselte magát, s oly helyes választ adott mindegyiknek, hogy tőle tanulhattak volna idősb barátai férfias magatartást és modort.

Miután Czakó Zsigmond, a kit szintén a tulszerénység jellemzett, kissé hátrább állott, a kíváncsiságtól égve, kérdém tőle, hogy ki e fiatal ember?

«Hát nem ismeri ön a jeles és népszerű költőt, Petőfit?» szólt bámulattal Czakó. De midőn megmondtam, hogy én idegen vagyok a fővárosban, a hol két év óta ma vagyok először, kezet nyújtván, bocsánatot kért. Ez alkalommal beszéltem először az életének oly korán önkezével végett vetet szép tehetségű drámaíróval, a kit pár évvel később 1847-ben közelebbről is megismertem.

Jó, hogy Petőfi annyira igénybe volt véve az őt minden oldalról ostromló kérdésekre való feleletekkel, hogy csekély egyéniségemet észre sem vette, mert alighanem boszantotta volna, hogy miként bámulom; szemem le nem vettem volna róla. Arcza érdeket keltő, öltözete pedig — az akkori időben — meglepő volt; felül szűk, alul bő, hosszú szárú fénymázos bőr magyar csizmát viselt kis ezüst sarkantyúval, világoskék nadrágot, vékony ezüst zsinórzattal, fekete atti- lát és mellényt, rojtos magyar nyakravalót, s kihajtott nagy inggallért. Kezében pörge selyem kalapot tartott, s egy helyen állva maradt, katonásan ; a hozzá intézett kérdésekre keveset felelt, igen röviden ; engedte fecsegni a kedélyes színészeket.

Egészen el voltam merülve Petőfi nézésében, a kinek én már akkor több költeményét könyv nélkül betanultam, hévvel szavaltam, tisztelője s bálványozója voltam, most pedig nem győztem csodálkozni szerénységén. Hiszen én Petőfit, a lánglelkü költőt, fejét magasan hordva, büszke férfinak képzeltem; s ime, egy csendes, szerény és tulkomoly ifjat találtam fel benne.