Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

Pozsony, 1843. Julius 2-án. Petőfi lelkében újra fölébredt a színészet iránti vágy és ellenállhatatlan vonzalom. Pozsonyban termett, s ismét engem keresett föl és kért, ajánljam sógoromnak, Fekete igazgatónak; a mit én a legnagyobb készséggel meg is tettem, mondván, hogy Petőfi, a máris szép lrrre kapott fiatal költő, nem közönséges tehetség s fellépése minden bizonynyal hasznot hajtó lesz, mert az országgyűlésre egybesereglett ifjúság előtt nagy népszerűséggel bir, az pártolni és emelni fogja.

Az igazgató csakugyan hajlott a szavamra, s Petőfit föl akarta léptetni az épen akkor legközelebbi előadásra kitűzött legújabb nagy hatású darabban, Nagy Ignácz «Tisztujitás»-ában, az egyik kortes szerepet adván neki; midőn azonban Petőfi a kétkulacsos kortes szerepét már bénulta, előállott egy előkelő urfi, s ugyancsak ezt a szerepet, mint műkedvelő, eljátszani ajánlkozott. Fekete igazgató fölötte megörült s a szerepet Petőfitől elvette, mert az uracs föllépte által nagyobb anyagi hasznot remélt. Ez annyira elkeserité szegény Petőfit, hogy egészen magánkívül lett s a Dunába akart ugrani.

Különben nem is volt csoda, hogy Petőfi ezúttal oly nagy kedvet kapott a színészethez; kivált hogy ha igazgatónk, Fekete lakába tekintett, a ki egy angol park közepén diszlő kis palotában lakott, melyre Kossuth Lajos azt mondá, hogy ilyen fényes lakással egy fejedelem is megelégedhetnék.

A mi igazgatónk egyszerre nagy ur lett Pozsonyban, livrés inast tartott, bejelentés nélkül nem volt szabad hozzá belépni, a befogott hintó egész napon át ott állt az udvarán, s a szakácsnénak öt forintnál kevesebbet nem volt szabad egy ebédre elkölteni, fél Magyarország színészeit csőditette össze Pozsonyba, de gázsit senkinek sem fizetett, mert az arena 7000 írtba került, s a pénztárt a hitelezők vitték el rendesen minden előadás alkalmával, előbb azonban Fekete, az igazgató, a maga részét kivette belőle.

Mindezeket elmondtam Petőfinek,-hogy a mi álfényünkkel megismertessem s kijózanítsam, de ő még akkor is szörnyen el volt keseredve, hogy a balsors a színi pályáról leszorítja, s leverten távozott volna, hogyha ép akkor Gyulai Feri, e tehetséges fiatal színész, később a nemzeti színház tagja és a kolozsvári fényes közönség kegyencze, be nem lép hozzám, a kitől kérdém, hogy honnan jön? «A ligetből jövök — válaszolt bádgyadt lehangoltsággal —