Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
Szombat, jun. 29. Willmers Rudolf hangversenye. Ezt megelőzte : „Ma anyámnál ebédelekVigjáték 1 felv. A hangversenyző művészről ezúttal két szempontból kell szólanunk : először úgy, mint zongoravirtuozról, és e tekintetben csak a legnagyobb elismerésünket nyilváníthatjuk; másodszor mint zeneszerzőről, még pedig részben mint magyar zeneszerzőről, és e tekintetben is sok dicséretest mondhatunk róla, bár mint ilyen, tagadhatlanul alantabb áll. Willmers több darabot adott elő, nevezetesen egy dallamteljes symphoniai hangversenyműt, egy magyar ábrándot, „Silphide“ czimíi tanul- ! mányát és „Csalogány“ czimü orosz dal saját szerzeményű átiratát; de legtöbb érdekeltséggel vártuk „Hunnia“ czimü nagy zeneszerzeményét, melyet a lapok többször emlegettek, 3 melyet most az egész zenekar Willmers igazgatása mellett adott elő. A „Hunnia“ magyar zenemű volna, legalább szerző- olyannak akarta irni, de megvalljuk, sok idegent találtunk benne ; nem is csekély feladat az, valamely nemzet zenéjét annyira sajátunkká tennünk, hogy azon ama nemzet sajátságait, jellemét, gondolkozásmódját s egész lel— kületét hiven kifejezhessük. Egyébiránt, ha a „Hunnia“ nem is egészen magyaros, de mindenesetre erőteljes, változatos és sok költői részlettel bir. A zenemű végébe a Rákóczy-induló és a Szózat elég szerencsésen van beszőve. Willmers számos tapsban és kihívásban részesült; meg is érdemiette. Kívüle még közreműködtek : Jókainé, ki Jókai „Petőfi-keresők“ czimü költeményét szavalta, Voggenhuber Vilma a „Klaplsa-indulót“ és Markovies Ilka Kovács- Endre egy uj magyar szerzeményét énekelte. Az elismerő tapsokból mindnyájuknak kijutott. A hangverseny tiszta jövedelme a Petőfi-szoborra szenteltetik. tf/,. ICfi- /f (ffÍ4o[. f. VM ^ UV * -