Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
A másik adat ez : Győrmegyébe kebelezett K ...............helység evang. l elkészéhez, tiszt. K . . . . L. úrhoz 1854-ik év egyik nyári alkonyatán betért egy úti porral fedett napbarnított egyén, egy ital fris vizet kérvén szomja eloltására. A lelkész ur vendégszeretőleg behivá az idegent szobájába, s a kívánt italt előhozatta. Míg az idegen a jó fris viz élvezetébe volt elmerülve, azalatt a lelkész fürkészőleg vi...ágálta annak arezvonásait. Végre felkiálta- Sándor, te vagy? — Az idegen kitérőleg azt válaszolá, hogy őt nem Sán : dórnak hivják. „Hiába tagadod, veté ellene a lelkész, te vagy Petőfi Sándor; — „Csalatkozik, uram, én István vagy, Sándornak testvére.“— „Nem, nem, te vagy Sándor, nincs okod előttem titkolózni, én K. L. vagyok, hajdani tanulótársad,“ bizonyitá a lelkész, kit, ugylátszott, Petőfi nem ismert fel. De miután látta, hogy felismerteték, és hogy biztos helyen, ifjúkori barátjánál van, nem titkolózék többé, s megmohdá, hogy ő csakugyan Petőfi. Itt egy estét és éjét töltött, másnap búcsút vett szives gazdájától, vándorbotját hagyva nála emlékül. **) E jelenetnek kettőjükön kívül senki tanúja sem volt. Az illető lelkész ur is szerényebb s elővigyázóbb, hogysem azzal mindenfelé eldicsekedett volna; de ha néhanapján bizalmas körben elandalogtak a múltak felett, ha elgondolkodtak arról a sok jó hazafiról, kik hazát vesztettek, sa hazáról, mely annyi hű fiat vesztett, s eszökbe jutott ezek között a „korláttalan természet vadvirága“ s a temetői „cypruslombok“ közt sirdogáló fülmile, e veszteség súlya akaratlanul is kényeket csalt a szemekbe és sóhajokat a keblekből — ilyenkor aztán egy édes reménysugárral vígasztalé meg a t. lelkész ur a busongó lelkeket, elbeszélve legmeghittebb barátainak a fónnebb leirt találkozást. Ily komoly jellemű tiszteletreméltó egyének szavai hitelességében semmi okunk kétkedni. Most már csak az a kérdés, mért nem nyilatkoznak az illetők ezen — az egész nemzetet annyira érdeklő ügyben ? Ennek okát nem lesz nehéz eltalálni. Azokat, kiknek az ünnepelt költővel ama gyászos idők óta találkozni szerencséjük volt, bizonyosan valami fogadalom, tálát? a nagy költőnek adott becsületszó tartja vissza a nyilatkozástól, a mi a múlt idők visszonyainál fogva nagyon is természetes, és nem is kíván bővebb magyarázatot. Petőfinek érdekében állott, hogy hollétét, sőt életbenlétét is eltitkolja, s azon barátait is, kiknél megjelent, titoktartásra felszólítani, addig legalább, mignem elérkezettnek vélik az időt, a titkot lefátyolozni. Higyjünk tehát és reméljünk; hiszen Arany is azt mondja róla : hátha eljö s dalland! A bekövetkezett országos változások, úgy hiszem, a közel jövőben fel fogják világosítani a kérdést, mely csak a körül forog, vájjon a nagy költő él-e vagy nem? ha nem él, az már mellékes kérdés, hogy hol halt meg, hogy sírja fölé oszlopot emelhessünk; az még nem lenne a legnagyobb veszteség, ha nem sikerülne is sírját felfedeznünk s fölé emléket állítanunk, mert maradandóbb emléket, mint a minőt mi állíthatnánk, emelt ő magának minden igaz magyar szivében s nemzeté irodamunk történetében. Ha tehát mig él, úgy imánk és reményünk teljesült, ha pedig nem él, éljen legalább szelleme közöttünk, és ha szelleme él közöttünk, akkor ne féltsük a hazát. Kiss Elek, **) Az illető t.j lelkész ur igen lekötelez bennünket, ha e tényre vonatkozólag beküldi nyilatkozatát. — Szerk.
