Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
Adatok Petőfi halálához. * $ (Két levelet közölhetünk ma, melyek tartalma ismét ellenkezik egymással, de mindkettő alkalmas arra, hogy olvasóink figyelmét felfokozza. Az egyik levél a költő temetési módját és magánsirját jelöli ki, a másik — ismét az élet körül tapogat.) YI. Gobóczy Károly levele. Csatár, nov. 8. Petőfi Sándor haláláról a több adatokhoz én is, ha nem is bizonyítványt, legalább egy gyanu-okot hozok. Ugyanis, 1849-ik évben — augusztus elején lehetett — a 31-ik honvéd-zászlóaljjal mint annak egyik őrmestere, érkezém meg a havasokról Ma-1 rosvásárhelyre, hol a Segesvárnál megtört sereg várakozott az öreg Bemmel reánk. Megérkezésünket követő napon Bem, bár roncsolt testtel, betegen csak kocsijában ülhetett, bennünket a többi öszpontositott hadcsapatokkal Szeben felé sietni késztetett. Nagy-Selyk községen túl haladtunk — mint emlékszem — midőn huszárjaink egyike egy az ut melletti csekély kis uj földhányásra mutat azon nyilatkozattal, hogy : „Petőfi ott fekszik!“ — Önkénytelen ragadtam meg a huszárt e szóra, s el nem rejthető zavarral — mint a ki a Petőfi névnek már régen bálványzója valék — tudakolám, mi történt Petőfivel? Férfias-komolyan 8 a meggyőződés hangján mondá erre a huszár : „Tegnapelőtt (tehát a segesvári vesztett csatánál későbben) nehányan a huszárok közöl erre jöttünk, hogy a csatából eltévedt magyarokat gyilkol- gató szászokat fenyitsük, s Petőfit is a szászok által legyilkolva találtuk itt. Karddal, körömmel ástunk neki egy kis gödröt, s úgy huztuk reá azt alföldet ott.“ — És ez esetet egy másik huszár is bizonyitotta. Erre újra következtek a legvészesebb órák, napok; kiki önbajával lett elfoglalva; ezerek elhulltak, ezereket a mindenütt mutatkozó vérnyom, majd az ország bukása tett néma-busongókká, s Petőfiről mindenki, — a menekülés, a hontalanság első napjaiban kivált, — még saját dicsősége is hallgatott. Keressük porát most az újra viruló hazában, porát, palástját, mert ő maga, mint Ilyés, élve égbe ment. Gobóczy Károly.