Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

emlékezni Szabadszálláson, mert azt a lovak királyának nevezték), melly bá- rányszelidséggel birt, azt mindig a kocsisnak kellett tartani. Később ugyan bátrabb lett, de azért lovas gyerek nem vált belőle. 1849-ben Budán láttam őt utolszor lovagolni; még emlékszem a megjegyzésre a mit tettem: „Látom, Sándor, megülöd a lovat, de lehető roszul.“ Ha elpörlöm bátyámtól a lovag- lási ügyességet, ezt csak azért teszem, hogy dicsősége koronájában hamis kő ne legyen — ha különben ez is a korona egyik ékszerét tenné. — Még kevésbé szólottám Vörösmarty L. ur és Szabadszállás ellen, csak az igazság érdekében emeltem szót, mit önök nyomoznak. Szabadszállás nekem mindig kedves és felejthetetlen marad, mert — szülőföldem. Egyetlen óhajtásom : hogy ott, hol a fényes nap először lövelte rám sugarait, lássam azokat utoljára is ragyogni. ■ Petőfi István. *)

*) Köszönet önnek is e becses közléséért, melylyel a vita alatti kérdés,úgy hiszszük, megoldottnak tekinthető. Nem is kisérjük egyéb észrevétellel, csupán annyit vagyunk kénytelenek mi is az „igazság érdekében“ megjegyezni, — ámbár különben nem nagy súlyt fektetünk rá — hogy Sándor, mint ön mondja — későbben csakugyan bátrabb lett s névszerint 1846-ban nem volt az a sziláj paripa, mellyet meg ne ült volna, a miben ollykor különös kedvét is találta. Illy mulatságainak magunk is voltunk tanúi. Szerk.