Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

Petőfi szülőiről. Petőfi István, a nagy költő testvéröescse, Jókai Mórhoz levelet intézett, melyben helyre­igazítja Martiny Károlynak, Petőfi Sándor kereszt­apjának némely állításait, melyet a napilapok közzétettek. így helytelennek mondja különösen amaz adatát, hogy Petőfit, atyjának ellenzése da­czára, Martiny vitte volna tanulni Aszódra; mivel senkinek közbenjárására nem volt szükség, az öreg Petrovics ellenkezőleg mindig sok gondot fordított fiainak taníttatására és gyakran mondá nekik: „Ta­nuljatok gyermekeim, még most tehetünk érettetek mindent, de ki tudja, hagyhatunk-e egyéb mara­dandó örökséget reátok, mint azt, a mire taníttat­hatunk !“ „Különös — folytatja Petőfi István, — hogy hány rövidlátó már messziről megismeri a felhők madarát, ott, hol a messzelátók még mitsem látnak. Szerencséje bátyámnak, hogy nincs az élők között, mert nem győzné köszönettel azokat, kiknek állí­tólag — köszönhetné, hogy vált belőle valami. Az öreg ur vallomása nyomán Suhajda József ur is föllelkesül. Suhajda ur hallott valamit harangozni s a légből kapott hirt közli. Tegyen ő kérdést Szabadszálláson, hol bizonyosan élnek még sokan azok közül, kik szüleinket ismerték abban az idő­ben s vagyonuk állását; kik bizonyságot tehetnek arról, milyen parlagi módban nevelte Petrovits István fiait, s vájjon szükség volt-e valakire, a ki segítette azokat az iskolai pályára, szülőiken kí­vül. Bátyám 16 éves volt, én 14, midőn szülőinket vagyonilag súlyos csapás érte. Addig nem kellett senki ösztönzése, sem segedelme, azután pedig senkijét igénybe nem vettük. Ő Selmeczet ott hagyta s lett színész s katona; ettőlfogva élete ismeretes; én lettem mesterember. Köszönettel csak szülőinek tartozott, a mit irányokban hiven le is rótt.

Next

/
Thumbnails
Contents