Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

hol kitörő jó kedvre, hol búskomorságra; innen szeszélyei, de hogy a szeszélyt jellemerőnek vette volna, az mesebeszéd. Inkább a daczot és szenvedélyességet vette annak, mert erős meggyőződései voltak, elvein majdnem fanatismussal csüngött s egész a végletekig alkalmazta. A mi ezek körén kívül esett, ahhoz nem volt érzéke. Föllengzőide- alismusa, költői nemes alanyisága mintegy ragadta magával; az életben is a ielkesiilés rohamai között élt. Innen csekély okból is könnyen összeütközött barátaival, kikhez egyébiránt híven ragaszkodott. Gyermekkori barátjai közül csak az egy Szeberényivel hasonlóit meg végkép s nem minden ok nélkül. Pákhkal kétszer is öszszezör- dült, de folyvást barátja maradt. Vorösmartyval politikai meggyőződése erős összeütközésbehozta, de polémiái után is úgy ragaszkodott hozzá mint atyjához. Zilahy Petőfit a barátságra méltatlannak rajzolja s mégis egy helyt igy kiált fel; „Igazi ragaszkodó, ily nagy szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt neki“. De ennek ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik levelét, melyben ez Emődyt leghívebb, legönzésíelenebb és legtisztább lelkű barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt Petőfi s milyenek voltak barátai?

De halljuk tovább, hogyan jellemzi Zilahy Petőfit, mint barátot és szerelmest. „Egy futó perez elég volt reá — úgy mond — hogy a férfit barátjának, a nőt kedvesének vallja, a másik perez pedig, hogy örökre meggyülölje. Debre- czenben 1846-ban történt, hogy szinelőadás alkalmával egy szép színésznő szomszédságába esvén, az első felvonás alatt megismerkedtek egymással, a másodiknál örök szerelmet vallottak, a harmadikat végig sem nézték, hanem futottak tisztcletes Tóth Mihály uramhoz, kivel Petőfi különbm is igen jó barátságban állott, hogy eskesse őket össze azonnal. A tiszteletes szerencsére azt válaszolta, hogy gyertyavilágnál esküdni hazai kánonjaink értelmében tilos, legfeljebb dis- pensatio mellett történhetik, azért menjenek, hozzanak előbb dú'pen atiót. Petőfi e szükkeblüségen rendkívül fölháborodott, tiszteletre méltó barátját szidta mint a bokrot s úgy vált el tőle, mint halálos ellenségétől. Aztán ismét megbékéltek. A kedélyes művésznő pedig ahelyett, hogy a fölmentés után járt-kelt volna, férjhez ment máshoz. Petőfi is jobbat gondolt és útjaik többé nem találkozá- nak“.— A tény fő vonásaiban igaz, s annyival ter- helőbb Petőfire nézve, mert akkor már ismerte és szerette leendő nejét. De vájjon nem volt-e ez eset kivételes, sőt egyetlen egész életében, vala