Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
valamint a Yahot Imrétől vetteken is a dicsekedő szellem. Az ily apróié íross ágokkal teljes életrajz hasonlit az oly arczképhez, melyen a képiró minden pórust, pattanásocskát megjelöl. Vásznán vagy könyvben semmi sem árt annyira, mint a lényegtelen dolgok halmozása. S mégis Zilahy könyvében még ezt is szívesebben eltűrhetni, mint azt, midőn itt ott bele kezd Petőfi jelleme rajzolásába. Jellemzése a legtöbbször vagy phrasis, vagy esetleges történetnek rendes vonássá eme lése vagy lélektani kulcs nélkül felhozott különcz- ségek. Egy párnak czáfolatát ide jegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti kegyeletből. „Na hogy Petőfinek különös modora volt, tagadhatlanl'S kiált föl Zilahy s elbeszéli, hogy midőn Yahot Imrének volt segédszerkesztője s nála lakott, Vahot kis gyermekeinek, kik oly örömest barátkoztak volna vele, soha egy jó szót sem adott, mindenféle grimaceokkal, vadállati fog- vicsorgatással és szemhunyoritással ijesztgette őket. Lehet, hogy a Vahot gyermekei sokat alkalmatlankodtak neki, lehet, hogy ajtójánál lármázván, rájok ijesztett, mit az érzékeny szülők rósz névén vettek, de hogy Petőfi a gyermekeket ne szerette volna s goromba lett volna irántok, az nem való, sőt ellenkezőleg sok volt magában is a gyermekies, naiv. 1845 bán Pákh Albert atyjánál mulatva, barátja ifjabb testvéreivel órákig ellap- dázott, Arany János gyermekeivel örömest játszott, a fin mulatságára egy költeményt is irt, mely „Arany Laczinak“ czimet visel, s a gyér mekek számára irt magyar költemények között a legjobb. A gyermekekhez ily vadnak rajzolván Zilahy Petőfit, a nők irányában épen szemtelennek hirdeti, s öltözködését a leghóbortosabbnak festi. Halljuk saját szavait: „A nők irányában nem tudott szeretetre méltó lenni; ha jól találta magát, mindjárt lelkemnek, galambomnak czimezte, s minden elöljáró beszéd nélkül össze-visszaölel gette őket (a miért egyébiránt az asszonyok nem szoktak megharagudni — csak okkal móddal); öltözete, magaviseleté mind másforma volt mint más emberfiáé; főleg viseletében szerette a külön- czöt játszani, úgy hogy a ki meglátta, vele álmodott. Majd olyan kalapokat készíttetett, mint egy rézbogrács, csodálatos süvegeket; majd ember nem látta, fül nem hallotta zekéket, dolmányokat virágos atlaszból. És ő mindezt nem hiúságból vagy hatás vadászatból tette, mert hozzá férni nagyon bajos volt, hanem szeszélyből és különcz- ségből.“ Ezután leirja Zilahy, hogy Tóth Gáspárnál mily prémes dolmány , sujtásos mellényt, magyar nadrágot s asztrakán kucsmát csináltatott magának, a mely ruhát aztán majdnem egy esz- I tendeig viselt. Nem valóságos torzvonások-e ezek?
