Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

Azonban ez neki érdekében is állott volna. Ennek bizonyságául meg kell említenem utolsó elválásunkat, mit érdekessége miatt körülményesen mondok el, mert egy balesemény, mely bennünket akkor elválasztott, egyszersmind okozója volt azon végzetteljes útnak, melyből Petőfi többé vissza nem tért.

Midőn az országgyűlés 1849-ben Szegedre költözött, Petőfi elkeseredve a haza ügyei ziláltsága felett, s egy ideig a rég nélkülözött családi örömeknek akarván élni, a forradalom zajától valamennyire ment helyre, Mező-Berénybe jött hozzám. Nehány hét múlva, ő, neje és én Aradra szándékoztunk berándulni Damjanics látogatására. Már kocsira ültünk. A lovak azonban az egyik kapuszárny behajtásától megriadva, egy átelleni kőfalke- ritésnek rohantak, s a kocsi rudját eltörték. E kellemetlen helyzetből szabadulva, visszatértünk az elhagyott terembe, addig, mig az előhívott kovács a rudat ismét használhatóvá teszi, sietségünk miatt félbehagyott reggelinket kényelmesen elköltendők. — Ez alatt zubbonvos honvédekkel tölt két kocsi vágtat el az ablak alatt, s a ház előtti piaczon megáll. Az első perezre felismertük az egyikben Egressy Gábort, ki is általunk bevezettetve, bemutatá egyik utitársát, Kiss Sándort, mint Bem segédjét. Tudva van, hogy Petőfi kegyeltje volt Bemnek. Kiss Sándor Szegeden, hol hadvezére megbízásában járt, értesült Egressy által Petőfi hollétéről, s hogy őt Bem meghagyásából Erdélybe jövetelre szólítsa, vette útját M.-Berénynek. Petőfi értesülvén atyjaként tisztelt öregje óhajtásáról, mintha sejtelme lett volna a felette függő végzetről, kedvetlen és habozó lett. Végre Egressy rábeszéléseire ezen szavakkal fordult nejéhez : ,,Mit mondasz Juliskám, menjünk-e?“ — s miután ez őt követni nyilatkozott, hová sorsa vezeti, el volt a menetel határozva. Az ez idő alatt kijavított kocsin Arad helyett Váradnak és Erdélynek indult egy óra múlva a 3 tagból álló Petőfi-család. Fájdalommal kellett elválnom tőlök, egy rég időktől életemen rágódó ideges főfájás, nem engedé őket követnem a minden kitürést követelő útra. — Petőfi legbecsesebb emlékeit, u. m. Bemmeli levelezéseit egy tárczában (mely tércza nem rég íte- ményi birtokába jutott) azóta a közönség elé került újabb költeményeinek kéziratát, és egyéb ereklyéit őrzésemre bizta.

Ekkor hagyta el költőnk örökre ábrándjainak hazáját, az általa sokszor megénekelt alföldet, hogy a testvér Erdély bérczei közé meghalni menjen.

És kérdem, lehet e feltenni, hogy ha ő még a bevégzett véres harezok után is él, hogy lelkének szülöttjeit, már csak azon okból is, mert a bujdosó egyedül ezek által szerezhetett volna magának anyagi segélyt, s más nálam hagyott becses ereklyéit, tőlem soha sem követelte volna? — Ismertem Petőfi viszonyait, alig van életében oly pont, oly barát, kihez őt melegebb érzület csatolta, hogy az egyszer másszor köztünk beszédtárgya ne lett volna. Kétségem van azért, hogy ezek kikerülésével, a két magyar hazán keresztül bujdosva, kizárólag a mostani kis-babóthi lelkészben, Kápli urban vetette volna bizodalmát, hihez, mint e lapokban, mindnyájunk bámulatára, nem régen Írva volt, 1851-ben betért volna. Hogy mást ne emlitsek,ott volt Sza- lontán Arany, közel az erdélyi határszélhez, a ki majdnem testvéri szere- tetét bírta, ki kész lett volna saját koczkáztatásával is, neki menedéket adni, vagy eszközölni.

HaKápliurazon egyénnek,ki nálal851-ben megjelent,Petőfiveli azon- ságát csak némileg is hitelesíteni akarja, úgy azt semmivel sem teheti inkább, mint ha teljesiti a szerkesztő azon óhajtását, hogy beszélgetésük részleteit