Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

moat is és mindig is azt mondom, hogy nem csalódtam. — Sokan, igaz, gondolhatják, hogy talán csak valami viszketegből nyilatkozom : de higyje meg t. szerkesztő ur, nem vagyok én azok közöl, kik Jézus szavai szerint „hiába való dicsőségnek kívánói,“ kik szeretnek dicsekedni magas származással, hirneves barátokkal stb., hogy ezáltal maguknak valami kis fényt kölcsönözzenek, nem, megelégszem én saját egyszerűségemmel s azzal az állással, a melybe Isten helyezett, s nincs semmi szükségem arra, hogy másnak dicsőségéből magamnak tulajdonitsak el valamit.

De tegyük, hogy hát csalódhattam a személyben : mert, vannak az

emberek között nagy hasonlatosságok, a mit én |mindennap tapasztalok. — De hogyha nálam csakugyan ál-Petőfi volt, azt kérdem, hogyan emlékezhetett az arra s mikép nyilvánithatta, hogy mikor ő egyszer fáradtan, s kiéhezetten — katonai pályája bevégezte után — hozzánk Sopronba betért, N. F. barátunk az ő felmelegítése végett fasciculusaival fűtötte meg kis vaskályháját, én pedig erszényem vékony tartalmához képest mind a hármunk számára 1 ft. fi krig rugó szerény vacsorát fizettem a Maurer-féle vendéglőben, miután az Istenen és hármunkon kivül ezt soha senki sem tudta? s hogyan beszélhetett oly hiven bizonyos kalandokról, melyeket itt nem jegyezhetek fel?

Akármely oldalról nézem tehát a dolgot, mindenik oldaláról csak azt látom, hogy Petőfi Sándor nálam volt.

Legőszintébb nyilatkozatom után vegye t. szerkesztő ur szives üdvözletemet. Kápli Lajos.

(Ez úttal nem Írunk e levelekhez magyarázatot, nem mondjuk el a bennünk élő mély meggyőződést, hogy itt példátlan csalatkozásnak kell fenfo- rognia — nem teszszük pedig ezt azért, mert ellenbizonyitékok hiányában egyelőre legkevesebb jogunk sincs, a levélíró ur határozott nyilatkozatában kétkednünk (bár az önként felmerülő ellenvetések száma légió); sőt azon tisztes állást, melyet a lelkész ur elfoglal, nemcsak tekintetbe veszszük, hanem azonfelül e lapok szerkesztője szomélyesen is megerősitheti a levél némely fontos állításait p. o., hogy a levélíró akkor Sopronban tanult, midőn Petőfi ott közbakancsos volt s ennélfogva egymást ismerhették is stb. De bízzuk most a nevezetes leveleket olvasóinkra. Csak arra kérjük különösen a levélíró urat, s mindazokat, kik közel környezetében e dologra netalán emlékezhetnek, hogy a találkozás apróbb részleteit, vagy a tévedés bevallását annak idejében velünk közleni szíveskedjenek. 1839-ben volt, midőn Petőfivel, a gyalog közvitézzel Sopronban megismerkedtem s mégis, midőn csak pár év múlva 1843-ban Debreczenben, polgári öltönyben szobámba lépett, azt voltam kénytelen tőle kérdezni : „kihez van szerencsém?“ — annyira át volt változva. Szerit.)