Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz

lakinek egyszer olyan pompás kalásziét főzött, hogy | az illető azóta mindig ténsasszonynak titulázza. Vidám tréfák közt, derült jókedvben bámulta a társaság a jobb partrésznek néhol festői, máskor történelmileg emlékezetes pontjait, a mig Földváron túl a hartai állomás magas árboczán végre megpillantottuk a nemzeti lobogót, mely a távolba küldé hozzánk üdvözletét. A fedélzeten sorakoztunk, keztyüdiszbe vetve magunkat. Csak György Aladár nem tette kezét a keztyü nyűgébe. Nem inkognito utazom — mondá Komócsynak, ki őt a keztyüviselés divatjának meg akarta hóditani.

A hartai állomáson Szalay Antal szolgabiró ur üdvözölte Jókait és kíséretét. Hat pompás kocsin indultunk az öt mértföldnyire eső Kis-Kőrös felé. A könnyű két- és négy fogatú kocsikat sebesen röpítették tova a tüzes paripák a kiskunsági rónán, melynek utjai rosszaságát Petőfi oly szépen megénekelte. Most sem dezavuálták a nagy költőt; kátyúkon, gödrökön, göröngyökön keresztül, iszonyatosan megrázva bennünket futott a könnyű kocsi. Harta volt az első falu melyen áthajtottunk. Mikor a miklai pusztához értünk, már esteledni kezdett a végtelen rónán. Egy felől a tele hold, másfelől az esthajnal pírja mellett, mely a pusztai állóvizekben vissza tükröződött, egész bűbájában élvezhettük] a felséges őszi estét a pusztán. A végtelenség, az örökkévalóság jelképe ez a puszta, a szárazföldi tenger egyhangú, de kimerithetlen szépségével. Az esti csöndet csak ritkán zavarta az ut- széli vizekben élő bibiczek szava. Öreg este volt már, midőn abba a faluba érkeztünk, melynek lakójától nem illik kérdezni, hova való kelmed földi ? Mert e kérdésre az lenne a szabályszerű válasz: Akasztóra. Pedig jó magyar nép lakja a falut, melynek az a furcsa neve: Akasztó. A név eredetéről eltérők a nézetek. Patacsics kalocsai érsek telepítette ide a múlt században a lakosságot a felföldről. Némelyek szerint az Akasztó név egy tót szó elferdített magyarosi'ása. Mások szerint Patacsics érsek a letelepített tótoknak azt mondotta, hogy felakasztat mindenkit, a ki a letelepítéstől számítva öt év alatt még egy szót is mer tótul beszélni. A fenyegetés l hatott, a község gyorsan megmagyarosodott s ma ’ tős gyökeres magyar. Itt fogadtak bennünket először üdvözlő szavakkal. Az utczán futkosó gyermekek az el vágtató kocsisort »éljen Petőfi« kiáltással köszöntötték, mig a sváb lakosú Hartán úgy látszik lakodalmas népnek néztek bennünket s a porban játszadozó legfiatalabb nemzedék németül kiabálgatott utánunk.