Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
CfitA^ i4T' /K r /* /. a milyenek kezeibe én most a város jövőjét leteszem : és akkor mindez be fog igy következni. Ezen erős hitben veszek én most búcsút Szeged város derék polgáraitól, arra kérve őket, hogy ajándékozzanak meg továbbra is azon rokonszenvvel, azon bizalommal és barátsággal, melynek irányomban több ízben szívesek voltak hangot adni. Szent ereklyeként fogom azt szivemben megőrizni és biztosíthatom önöket, hogy mindazon emlékek között, melyeket már- már hosszúra nyúló közpályámon gyűjtöttem, a legkedvesebbek, a legmaradandóbbak azok lesznek, melyek innen kisérnek. — Otödfél éve ide jöttem önök közé, mint idegen, és most távozom innen, mint egy önök közül. Isten önökkel! A beszéd mintegy fél óráig tartott s egyes kiemelkedőbb pontjainál szűnni nem akaró lelkes éljenek hangzottak fel a közönség köréből. — Midőn a királyi biztos beszédét befejezte, a lelkesedés tetőpontját érte el. A zajos éljenzés lecsillapultával Pálfy polgár- mester a következő beszédet mondá: Nagyméltóságu királyi biztos ur, kegyelmes urunk! Öt évvel ezelőtt, midőn közöttünk először megjelent s első tisztelgésünket tenni volt szerencsénk, exczellencziád első szavai a következők voltak: »Önöké vagyok és maradok testben és lélekben, mig kezet fogva nagy munkánkat be fogjuk végezni.« S valóban, ötödfél óv alatt minden időben, minden körülmények között tapasztaltuk, láttuk azt, hogy nagyméltóságod testben-lélekben a miénk, és legjobban érezzük ezt a bucsuvétel alkalmából. Ötödfél év alatt az árvizrombolás szomorú emlékjelei teljesen elenyésztek; palotasorok emelkedtek, hatalmas középületek, közművelődési és humán intézetek állíttattak. Merész képzeleteink teljesedtek s a nagy munka befejezettnek látszik mindnyájunk előtt. De éppen nmltóságod távozásakor érezzük legjobban, hogy dicső alkotása a befejezéstől még menynyire messze van. A befejezés munkája még ezután következik, s addig még igen sokat kell tennünk a vezér nélkül. A válás perczeiben érezzük legjobban, kegyelmes urunk, hogy a nagy mű még befejezve nincs, s a mi helyzetünkre illik legjobban a költő szava: »A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szívben átkarolják 8 uralkodjék igazság, szeretet, Hogy a legalsó pór is kunyhójában Mondhassa bizton : Nem vagyok magam, Testvéreim vannak számos milliók, Én véd m őket és ők védnek engem, — Nem félek tőled, sors, bármit akarsz !« Igen, kegyelmes urunk, nagy munka vár reánk az uj falak közt: egy uj világnak alkotása, melynek fénye, szelleme terjedjen ki a hon déli határáig, s a távol ott lakók is érezzenek velünk egyet; egy gondolat lelkesítsen bennünket, s a magyar közműveltség fénysugarában tűnjenek fel ama milliók, a kikre majdan, mint valódi központból, büszkén rámutathassunk, hogy nem magunk vagyunk, testvéreink vannak ! Ez uj élet kezdetén, e nagy munka küszöbén exczellencziád távozása valóban aggodalmakat kelt bennünk : ha lesz-e elég kitartás, lelkesedés e szent ügyet diadalra emelni ? Egy vigasztal mégis bennünket s nem hagy csüggedni soha, és ez az, hogy exczellencziád tőlünk bármily távol é s bárhol is mindenha úgy fog feltűnni, mint a ki testben-lélekben a miénk, s ezen tudat küzdi le most, a válás és bucsuvétel perczeiben, fájó érzelmeinket. Ez édes remény biztat, hogy nagyméltóságodat mi nem veszítjük el s bennünket elhagyni nem fog soha ; a távolban is e város javára szentelendi minden erejét, küzdeni fog uj életünk munkájában, s mi távolról is csak a vezér intő jeleire fogunk ügyelni, s egy közös czélra igyekezve — mint az alagút áttörésekor a végpontnál, egymással szemben újra örömmel üdvözöljük nagy méltóságodat. S a mint majd akkor is hálaérze’mekkel fogjuk hirdetni, hogy mindaz uagyméitóságod dicső alkotásának csak folytatása, úgy ma sem mulaszthatjuk el ötödfél évi önfeláldozó fáradalmaiért köszönetünket s hálánkat nyilvánítani exczellencziádnak, s Szeged minden lakója nevében szivünk mélyéből kívánni, hogy nagyméltóságodat az Isten vezérelje, a gondviselés minden bajtól óvja, minden áldásával jutalmazza és örömökben gazdagon, édes hazánk javára, szeretett városunk dicsőségére soká, soká tartsa meg ! Perczekig tartó, viharos éljenzés hangzott föl a beszéd végeztével, miközben Tisza Lajos királyi biztos a szeretet és lelkesedés zajos tüntetései mellett távozott a tizenötös bizottság kíséretében. A közgyűlés a beszédeket mind állva hallgatta es végig. ás T i s z a L. kir. biztos távozása után folytatős tatott a közgyűlés és íólállt Fodor István bizottsági d- tag, emelkedett szellemű beszédet tartva, melyben ' / -Aja6x^4fc»pillp.iitást vetett a katasztrófa napjaira és a re- I-os nSsROTnarar dicső munkájára, és t, e k a k r_ 3 ;ó li6ei ír a el eeenám íz ük,83S eJg íz k. z8is n ii. e, :élelkes szavakban emelve ki Tisza Lajos kir. biztos érdemeit, a város összes közönsége nevében indítványokat terjesztett elő Szeged hálája kifejezésére és Tisza Lajos emléke megörökítésére. Az előterjesztett három indítványt a közgyűlés egyhangú, lelkes éljenzéssel elfogadván, határozatba ment, hogy: 1. A város Tisza Lajos képét valamelyik hazai művész által életnagyságban lefesteti s a közgyűlési teremben elhelyezi. 2. Művészi diszalbumot készíttet, melyre a polgárság, hálairat mellett, névaláírásait bejegyzi és ez album emlékül Tisza Lajosnak nyujtátik át. 3. A város Tisza Lajos örök emlékére szobrot emel, erre évenkint bizonyos összeget vesz fel előirányzatába és szoborbizottságot alakit. — Végül határozatba ment, hogy a mai diszbeszédek jegyzőkönyvbe vétetnek. Ezzel d. e. fél 12 órakor befejeztetett abucsuzás ezen örökszép emlékű mozzanata, melylyel Szeged lakossága a város ujjáteremtője iránt érzett szeretetét és háláját megörökité. IRODALOM. A könyvkiadás. A következő sorokat vettük: Két nagy váddal illetett engem e lapokban ifj. Ábrányi Kornél ur, melyek alól magamat tisztázni szeretném, ha sikerülne. Az egyik az, hogy anthologiá- kat adok ki; a másik az, hogy elég merész voltam könyvkötőből könyvkiadóvá lenni. Hát én bevallom, hogy mindkét »bűnt« elkövettem, s miután kijelenteném, hogy eme bűnök egyikére sem húzható paragrafus a büntető kódexből, mely pedig arról is gondoskodik, hogy az istenkáromló sujtassék, szabad legyen védekeznem az erőszakolt vád ellen. Az igazat megvallva, én annyira naiv vagyok, hogy köszönetre s hálára számítottam, a miért jó antbologiákat adok a hazai közönség kezébe. Nem tekintve az üzleti szempontot, mely nálam sohasem volt kizárólagos rugó, kérdem: micsoda magasabb czéljok van az anthologiáknak ? szerintem az, hogy a költészet és költők népszerüsittessenek. Az anthologia egyes költők számára a legtisztességesebb s leghatékonyabb reklám. Irodalmi viszonyaink még mindig fejletlenek ; a közönség legnagyobb része érzéketlen vagy közönyös. Az érzéketlenség és közöny jegét megtörni — a mi a költők müveit illeti — leginkább az antho- logiákkal lehet. Ez meggyőződésem, s Ráth Mór uron kívül hivatkozom minden oly józan gondolkozásu emberre, a ki hazai viszonyainkat alaposan ismeri. Igenis, én szolgálatot tettem az által, hogy már három anthologiát juttattam a közönség olvasó asztalára; azok közrehatottak, hogy fejlesztessék a költők és költészet iránti érzület, s mielőbb elfogyjanak az esetleg készen levő költői müvek. Szememre vettetik, hogy a legjobb költemények vannak egyik anthologiám- ban. Noha azért a felelősség súlya teljesen a szerkesztőt illeti, én köszönettel tartozom neki, mert rossz versekkel reklámot csinálni bajos dolog. A közönség ma már nem jár színházba hazafiságból, de nem is olvas költeményeket hazafiságból. A legjobbat keresi, s az anthologiai mutatványok után azokat veszi meg. Ezzel talán eleget is mondtam volna az egyik vádra, ha Ábrányi ur erős és meg nem érdemelt kifejezései arra nem kényszerítenének, hogy védelmemet szilárdabb bázisra állítsam. Nemcsak az mondatott az ellenem intézett támadásban egyik kollegám érdekében, hogy ártok neki, ha Aranyt, Petőfit, Tompát, Vörösmartyt a hazai közönségnek kicsiben bemutatom, de az is, hogy »szellem-rablást« követek el. Ahol büntetés nincs, ott az én jogérzetem szerint bűnről sem lehet szó, s az én hiénaságomat semmiféle körmönfont ügyész be nem igazolhatja. De, ha föltehető, hogy van bűnöm, ez nem rablás, hanem köny- nyelmü orgazdaság. így a minősítést elfogadom. A »V i r á g o s Kert« czimü anthologiát én kiadtam, de nem szerkesztettem. Szerkesztette Szász Káról y ő méltósága; a mennyi honoráriumot követelt, annyit fizettem alku nélkül. A műben fekszik 30,000 forintom; a mü pedig fekszik irigyelt házam padlásán, mert a pártatlan sajtó részéről erős megtámadásban részesült — nem a kiállítás — de a szerkesztés miatt. Ilyenformán jártam a »Költők lugasa« czimü illusztrált anthologiával is, melyet tekintetes Reviczky Gyula fiatal költőnknek kell valaszerkesztenie. Ä tekintetes ur felvette a honoráriumot, de már a kilenczedik ívnél czedálnom kellett a szerződéstől, s más, kisebb tehetségre biznom — uj honoráriumért — a szerkesztést, mert nem akartam, hogy a hazai közönség Szellemffy Tihamér, Szerelemvölgyi Lóránt, vagy Bájdalfy Geysa zöngeményeinek befolyása alatt vágyódjék a magyar költők összköltemé- nyei iránt. A mi specziálisan a »Hatszáz nemzeti dal« czimü kötetet illeti, megkoczkáztatom azon fel-