Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
— Petőfinek Tigris és hiéna szomorujáté- kát nov. 3-án adták elő a kolozsvári színházban s a mii fényes sikert aratott. Ez volt a szomorujáték első előadása. 1846-ban a nemzeti színházban már ki volt tűzve [előadásra, de közbejött akadályok miatt elmaradt. A kolozsvári rendező, E. Kovács Gyula, figyelmét dr. Meltzl Hugó, Petőfi ez alapos ismerője, irányozta a miire, kijelentvén, hogy a mii fogyatkozásai daczára szinpadképes. A kísérlet teljesen igazolta e felfogást s remélhető, hogy a nemzeti színházban is meglátjuk a müvet. A M. Polgár igy ir az előadásról: »E. Kovács Gyula érdemes jó munkát végzett a darab szczenirozásával és rendezésével. Teljes elismerés illeti érte. A szereplők egyenkint buzgalommal, sikerei játszták szerepeiket, s még azok is, kiknek képességei nem voltak arányban feladatukkal — lelkiismeretes igyekezettel dicséretesen pótolták ki a hiányt. A darab azon jelenetei, melyek csoportozatok rendezésére adnak alkalmat, szintén hatásosan sikerültek, kivált az aradi országgyűlés nagyhatású cso- portozata, melynek végén a rendező művész a felvonást valóban a költő nagy szelleméhez méltó zsenialitással toldotta meg. A közönség az első napon is, de kivált a második előadásnál kedvezően fogadta a darabot. A Tigris és hiénának játékrenden kell maradnia s kétségkívül sokáig fog vonzerőt gyakorolni.«