Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
A Petőfi-szobor leleplezése. A leleplezési ünnepélyek alkalmából T h a i s z Elek főkapitánytól következő hirdetményt vettünk, melyet a közönség tájékoztatására egész szövegében közlünk : A Petőfi-szobornak f. é. okt. 15-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor történendő ünnepélyes leleleplezése alkalmából az ünnepély zavartalan lefolyása, valamint a rend fentartása érdekében a fentjelzett napon a következő intézkedések fognak megtétetni: 1. A Petőfi-téren a szobor körül korláttal elzárt résznek két bejárata lesz, és pedig egy az északi részen, a korzó utján, mely az akadémiából a Ferencz- József-téren és korzón át a szobor-térre bevonuló hivatalos menetnek fog bejáratul szolgálni. A másik bejárat a kötő-utczával szemben lesz, melyen a meghívottak jegyeik előmutatása mellett az elzárt helyre fognak bebocsáttatni. 2. Nehogy a Petőfi-téren tartandó ünnepély megzavartassék, a kocsiközlekedés reggeli 9 órától kezdve az ünnepély befejeztéig a Mária-Valéria-utcza, Petőfi- és Eskü-tér, valamint a Duna-utczában be- szüntettetni fog. 3. Az ünnepélyre meghívott ipartársulatok zászlóikkal az akadémia előtt foglalnak állást és a hivatalos menet élén a Ferencz-József-téren és korzón át a Petőfi-térre vonulnak. Azonban a nevezett ipartársulatoknak kizárólag csak zászlótartói fognak az elzárt helyre bocsáttatni. 4. Azon magánfogatok és bérkocsik, melyek a meghívottakat az akadémiához szállították, az ünnepi menet elvonulása után a Dorottya- és váczi-utczákon át a városháztérre fognak hajtani, hogy ott az ünnepély bevégeztével a meghívottak által azonnal igénybe vehetők legyenek. Budapest, 1882. október hó 13-án. Thaisz Elek, kir. tanácsos, főkapitány. * Máramarosmegye küldöttei, kinek névsorát már közöltük, szintén diszes koszorút tesznek a Petőfi-szoborra. A koszorú máramarosi babér-borostyán és fenyőgalyakkal lesz ékítve. Három — fehér- vörös-zöld — szalag díszíti. Az elsőn: Legmesssebbröl rám merengve néztek I Ködön át a mármarosi bérezek.