Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
— A Petöfi-szobor leleplezéséhez. A leleplezés alkalmával a szobor talapzatára teendő koszorúk száma már eddig is megközelíti a százat és még mindig tömegesen érkeznek a bejelentések. — így Székül e s z Ede koronaherczeg-utczai virágcsarnoka 6 koszorút jelentett be legutóbb, ezek közt a piarista kollégium ifjúságáét, mely az összes koszorúk közt a legnagyobb lesz. E körülbelül két méter nagyságú koszorú babérlevelekből készült, közbe-közbe cserfaágakkal. Alul a közepéről aranyozott kosárból, rózsákból és délszaki növényekből álló nagy csokor ömlik ki. A fehér és vörös nehéz atlaszszalagok közül egy-egy 3 méter hosszú és 24 cm. széles. E koszorú 140 írtba került. Ezenkívül bejelentetett e virágcsarnok részéről Jókai Mór pálmakoszoruja, nemzeti színű szalagokkal, továbbá a nemzeti zenede, az orsz. daláregyesület, Kecskemét város és Rozsnyó város koszorúja. Ezeken kívül még a következő koszorúkat jelentették be: Munkácsy Mihály Párisból, a Szerajevóban élő magyarok, Pancsova város közönsége, a kereskedő ifjak társulata, a VI. kér. állami főreálisk. ifjúsága, Baja város közönsége, a budai állami főgimnázium, a lőcsei főreáltan. tanárai és ifjúsága, a keresk. akadémia tanári kara, az eperjesi kollégiumi magyar társaság és a sárospataki akadémiai ifjúság önképző társulata. Az ünnepély sorrendje legutóbbi megállapodás szerint a következő: I. A talapzatra szánt koszorúk d.e. 9—10 óra közt adandók át a szobornál. 2. A meghívottak d. e. 91/2 órakor az akadémia dísztermében gyűlnek össze. 3. Elnök d. e. 10 órakor ugyanott megnyitja az ülést. 4. Jókai Mór ünnepi beszédet tart. 5. Kivonulás az akadémiából a Ferencz-József-téren és korzón át a szobor elé. 6. Elnök diszbeszéde után a szobor leleplezése. 7. A dalegyletek előadják a Petőfi »Honfi dal«-ára szerzett férfi-négyest. 8. Nagy Imre elszavalja E n d r ő d y Sándor pályakoszoruzott költeményét. 9. A szobor-bizottság átadja a szobrot a fővárosnak. 10. A zenekar előadja a Kölcsey-Himnuszt. II. Diszebéd délután 3 órakor a vigadó nagytermében. — A leleplezési ünnepélyen a rendezést magára vállalt egyetemi ifjak 52-es bizottsága ma délelőtt 11 órakor ülést tartott s elnökül R á c z Gézát és pénztárnokul Ribáry Bélát választotta, Ezen kívül elhatározták, hogy vasárnap reggel 1/a 9 órakor gyülekeznek az olvasókör irodájában s innen 1/a 10-kor I 20-an az akadémiai ünnepélyre mennek, 32 pedig a | szobor terére indul. Szombaton délelőtt a bizottság még egyszer összejő a közelebbi teendők megbeszélése végett. 33<ü-/. J