Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz

A Petőfi-szolbor leleplezése. A szobor-bizottság ma délután ülést tartott, az első magyar ált. biztosító társaság üléstermében, R á t h Károly főpolgármester elnöklete alatt. Jelen voltak: Kamermayer polgármester, Grerlóczy alpol­gármester, Tóth Lőrincz, Szász Károly, Gyulai Pál, Arany László, Sárkány József, Keleti Gusztáv, Tö­rök József, Reményi Antal titkár, Schulek Frigyes s Lévay Henrik biz. pénztárnok. R á t h Károly elnök megnyitván az ülést, fel­szólítására Reményi Antal titkár felolvasta az ünnepélyt rendező bizottság utolsó ülésének jegy­zőkönyvét. E bizottságot a nagy bizottság azzal a megbízással küldte ki, hogy a leleplezési ünnepély sorrendjét megállapítsa. A felolvasott jegyzőkönyv e kisebb bizottságnak éppen ez érdemben folytatott tanácskozásait tartalmazza. E megállapodáshoz a nagy bizottság némely lényegtelenebb módosításokkal hozzájárult. E szerint az ünnepély programmja a következő: Október 15-én, a leleplezési ünnepély napján d. e. 9x/a órakor a meghívottak az akadémia díszter­mében összegyűlnek s ott R á t h Károly főpolgár­mester, a nagy bizottság második elnöke megnyitja az ünnepélyt. A megnyitó beszédet gróf K á r o 1 y i Istvánnak, az elnöknek kellett volna tartania, de a gróf egy ma érkezett levelében arról tudósította Re­ményi Antal titkárt, hogy az ünnepre nem jöhet el Budapestre, mert törött lába még mindig kötésben van, még 3 hétig úgy is marad, november hó vége előtt semmi remény hozzá, hogy N.-Károlyból, hol betegen fekszik, kimozdulhasson. A bizottság e meg- változhatlan tényt tudomásul vévén, sajnálatának jegyzőkönyvében ad kifejezést. R á t h Károly megnyitója után Jókai Mór, ki erre a legnagyobb készséggel vállalkozott, emlék­beszédet mond Petőfi felett, melynek végeztével a Ferencz-József-téren és a korzón át testületileg a szobor elé vouulnak az akadémiából. A szobor előtt R á t h Károly megtartja lelep­lezési beszédét, mely után lehull a lepel a szoborról. Ekkor a fővárosi egyesült dalkarok eléneklik a Pe­tőfi Honfidalára szerzett férfiüégyest b Nagy Imre elszavalja E n d r ő d i Sándor pályanyertes Petőfi- ódáját. A szavalás után a testületek lerakják a szó­

Next

/
Thumbnails
Contents