Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz

rágalmakat s kifejezte véleményét, miszerint nem hitte volna oly gyönge embernek, hogy a becsületes kritikáért megharagudjék, Petőfi igy válaszolt: »Azt gondolod, hogy én haragszom rád. Ne ugrálj ilyen fent a levegőben, mert megfájul avéknyad.« — »Fuss végig Miklóskám — írja Tompa Szemerének — e sorokon s meglátod, mint szokott Petőfi még úgy ne-1 vezeti barátaival is bánni. Ilyen ember ő, el van rémitőn kapatva, azzal sem Isten, sem ember nem beszél.«

Az izgalmas idők árjába merült Petőfi, ki prófétai ihlettel várta a forradalmat, minden egyéb dolgát csekélynek, semmisnek hitte a haza szent ügye mellett. Izgalma nőttön-nőtt s most már nem is gondolt oly viszonyra, melyért, úgy látszik, soha sem lelkesült igazán, s mely az utóbbi napokban megzavarta néhányszor demokratikus álmait és ábrándjait, s mely miatt hü barátjával, Aranynyal is majd összezördült, a ki mindenkép igyekezett »egyformán szeretett« jó barátjait kibékíteni. (Arany kibékitési kísérletéről egy régebbi czikkemben szóltam. Nemzet. 1885. 100. sz.)

A kibékülés eleinte csak egy időre látszék meghiúsultnak, de a lezajlott viharok hatalmas árja végkép eltemető a régi barátság minden emlékét a kialudt lángszellemmel együtt, mig a másik részen lassan gyötrő bánatot, mélyen sajgó fájdalmat hagyott hátra, melyeket csak a jobb napokra szálló visszaemlékezés fénye deríthetett föl néha-néha. Tompa még a siron túl is szerette engesztelhetetlen barátját, a kinek emlékét oly szelíd meghatottsággal ujitá föl egy pár későbbi költeményében.

Dk. Váczt János.

S.

I