Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
N N5 miniszterek akadnak, akik az extázisbán Messa- la Yaleriussal versenyeznek, s oly büszkén, mint Messala, ragadják meg a trónörökös kezét, hogy megcsókolják. Valóban: ea sola species adulandi supere- rat! — De kinek jut ez eszébe ? Mikor az alkotmányos miniszter extázisa átragad a nemzet legünnepel- tebb koszorús Írójára is, ugyanarra, aki éppen ezelőtt tiz évvel gyűjtötte össze és adta ki »forradalom alatt irt müveit.» Avagy csak azért adta ki, mert azt remélte, hogy nem fogja azokat elolvasni senki? Kinek jutna eszibe Tacitus, aki a római szabadságot el tudja siratni anélkül, hogy csak egyetlen könyet is ejtene fölötte; kinek jutna eszébe 5 azok közül, akiknek szemei rögtön könybe lábadnak, mihelyt egyetlen fejedelmi szó röppen feléjük, könybe lábadnak anélkül, hogy a fölött, ami a közalázat által veszendőbe megy, igazán sírni tudnának. Pedig jaj a Grermanicusoknak ott, a hol a Tiberiusok- nak Messalák hízelegnek! Ezt is meg lehet olvasni Tacitusban. De ki olvassa ma Tacitust? — Az ifjúság is inkább szereti olvasni ma a hivatalos lapban a pályázati hirdetéseket. Bezzeg a hadsereg, a hires szoldateszka, még az sem volt ilyen elnéző, midőn G a b 1 e n z tábornok szintén egy exal- tált pillanatban nyilvánosan megcsókolta a császár kezét. Az összes tisztikar elkomorodott erre, és gúnyos mosolylyal kérdé egymástól: »Ha a tábornok ur a császár kezét csókolja meg, — mit csókoljunk akkor mi, szegény alantas tisztek és kapitányok?« * * * Mert szép és gyakran magasztos dolog az az extázis! És sok meg van engedve annak abból, amit a hideg ész gyakran megró vagy elitéi. így például csak az extázisnak lehet megengedni azt, amit Jókai Mór 1848. október 22-én irt e czim alatt: Szegény király. Ebben ezek olvashatók; »Jön az idő! Jön megállitbatlanul, midőn a bálványimádásoknak vége szakad, a nép nem fog aranyos fejű halandók előtt térdelni többé, nem csókolandja a tigris körmöket, miken önvérének szagát érzi. Szegény király! Ez a világ nem a te világod. Az emberiség nem fogad fiává. És ha meghalsz ? Ha Isten megengedi, hogy olyan halálod legyen, minő embernek szokott lenni, ha a föld beveszi csontjaidat, azon a helyen nem fog megterenni Istennek semmi virága, puszta lesz az; megátkozott porod miatt messze téren kivesz minden, a mi zöld, s századok múlva a késő nemzedék, hol kopár fütelen tért talál, arról fogja tudni, hogy oda egy király van temetve.« — így irt Jókai egykori extázisában; s ki fogja ezt ma összevetni azzal, amit ő mai extázisában ir ? De azért ki fogja tagadni, hogy mégis csak jobb, ha az embernek csak egy féle extázisa van ? — S igaz, hogy a miniszteri kézcsóknak is van
