Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 2-es doboz

ime, németek módjára, filosofálásnak indult s vizsgálja a mindenségnek végczéljait, az örökkévalóság titkait, a liir s dicsőség mibenlétét, s csak néha-néha felébred benne ismét a falusi természet, s fantáziája: a mély kérdésekre oly felületes sületlenséggel felel, hogy alig tudjuk tréfa-e ez vagy komoly beszéd, s a günynak van-e több része ezekben vagy a dagálynak. Utolsó dalaiban pedig ismét más német ábránd szállja meg: a világszabadság, melyért azok szoktak küzdeni, kiknek a hazáról s nemzetiségről tiszta fogalmuk nincsen. Az összes emberiségért csak egy isten vérezhetett el, mig az embernek legdicsőbb osztályrésze nem terjedhet tovább, mint a meddig hazájának s az emberiségnek hazájához kötött érdekei terjednek.«

így Írtam Petőfiről harmincz három év előtt, mondja Pulszky. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez időben Petőfinek költeményei lözül alig fele volt. megirva s hogy ő később a nagy reményeknek, melyek nevéhez voltak kötve, nemcsak megfelelt, hanem azokat nagyban túlhaladta. Ekkor nemzetének csak egy töredéke ismerte el lángeszét. Ezóta hírneve az egész világon elterjedt s neve a világirodalom birtoka lett. E részben azonban — valljuk be — a legnagyobb érdem Petőfi régi barátjáé: Kertbenié, kivel a magyar kritika szintén rosszul bánt s ki élete egyik főfeladatául tűzte ki, hogy Petőfit meghonosítsa külföldön.

A közvetlenség, mely a lángész tulajdona, soha sem marad hatás nélkül a nagy közönségre, ezt a talentum nem éri utói, de épen ezért a lángész nem képes egészséges iskolát alapítani, mert utánzása mindig modorrá válik. Dante nem talált utódot, Hőmérői csak a tudóst érdeklik, Michel Angelo iskolája megrontotta a művészetet. He felejtse tehát el a fiatalabb nemzedék, hogy Petőfi költeményeit elismerni, megszeretni, bámulni lehet, de a ki utánozni akarja, az előre lemondott a sikerről.

A magyar prózai irodalom ez időben még meglehetősen szegény volt, hírlap kevés jelent meg s nem dicsekedhetett az előfizetők sok ezerével; ol- Aasni való nem sok termett, de olvasó még kevesebb, a kik olvasni szerettek, azok a külföld irodalmára voltak utalva. Ebből pedig angol könyv minél gyérebben jutott az országba, nemcsak azért, mert akkor igen drága volt, Tauchnitz kiadás még nem létezett, de azért is, mert csak úgy, mint most, nem igen tudtunk angolul; németül ellenben mindenki tudott, de a németeknél hanyatlóban volt az irodalom, hanyag, pongyola s unalmas irály harapódzott el, csak a költők, Freiligrath, Her- wegh és Heine voltak képesek figyelmünket lekötni s különösen az utóbbi, leiben Aristophanes nagyszabású cynismusa franczia választékos pajkossággal s