Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 2-es doboz
ván pedig ugyanott volt szókálló, Petőfi Sándornak édes anyja pedig akkor nálunk szolgált; itt ismerkedtek meg egymással, mely ismeretség folytán Aszódon később egybe is keltek. 4. Hány gyermekük volt ezen házasságból ? Azt én nem tudom, én csak Sándort ismertem, de úgy gondolom nem is volt több gyermekük, mint Sándor és István ; ezen utóbbit én nem ismertem. 5. Igaz-e,hogy ön Petőfi (Petrovics) Sándornak keresztatyja volt, ki volt keresztanyja, s volt-e még más keresztszülője is ? Igaz, hogy én keresztatyja voltam, mint azon idő szerint mezőberényi tanuló; keresztanyja pedig az én testvérnéném: Martiny Ludovika, Zmeskal Kálmánnénak édes anyja volt. Volt még kivülünk több keresztszüleje is, mintegy hatan, de ezek közül csak kettőre emlékszem, az egyik Dimkó János mészáros, a másik Viczián János, gazdag földmives volt. 6. Hol született Petőfi Sándor, melyik évben, melyik hónapban, m elyik napon ; hol és ki által kereszteltetek meg ? — Petőfi Sándor született Kis-Kőrösön, 1823-ik évben, januárhó első napján ; ugyanott kereszteltetett meg atyám, Martiny Mihály helybeli evangélikus lelkész által. 7. Mondja el tanú körülményesen mit tud azon házról, melyben Petőfi Sándor költő született; nevezetesen jelölje meg szavakkal azon ház fekvését, milyenségét és szomszédjait ? A helyszínén talán meg tudnám mutatni, de jelenleg csak annyit mondhatok, hogy az a piacz közelében egy kis mellékutczában feküdt, a piaczról is látható volt; különben azon házat Petrovics csupán haszonbérbe bírta, s úgy emlékszem, hogy az igen kisszerű náddal fedett ház volt, s a mennyire vissza tudok emlékezni, valami Makovinyi nevezetű borbély mesterember tulajdona volt. Tájékozásul annyit mondhatok, hogy a kérdéses épület, hol Petőfi Sándor született, a nagy vendéglő s mészárszék épület közelében esett; a városháza szintén közel volt o házhoz, onnan azonban nem lehete látni ezt, mivel az épen említett vendéglő épület akadályozá a kilátást; a városházától tekintve e kérdéses házat — a mint emlékezem — balra, nyugati irányban állott. 8. Hol tartózkodott tanú akkor, púidon Petőfi Sándor született; s milyen foglalkozása volt azon időben ? — Én akkor Mezöberényben tanuló voltam; a keresztelés alkalmával épen a karácsonyi szünnapokon voltam szülőim házá-