Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 2-es doboz

A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Hol született Petőfi ? (Petőfi keresztatyjának vallomása.) Szécsény, szept. 3. Minthogy újra felmerült a kérdés ; nagy köl­tőnk Petőfi Sándor hol született: — van sze­rencsém e tárgyban a következő, úgy hiszem, a leghitelesebb adatokkal szolgálni az érdeklődő közönségnek. Van egyházhiveim között egy szegény, mind két szemére vak, hallását is nagyban vesztett öreg ur, ki alig két éve, hogy Szócsénybe köl­tözött, s engem látogatásával gyakran szeren­cséltet. Agg hívemnek beszélgetési kedvencz tárgya —• a hazai ügy s ha költöröl van szó : — Petőfi Sándor. Mintha most is előttem állana, — mond, Petőfiről szólván — az 1822-ik esztendő. Erős hideg tél volt. A vizek be voltak fagyva, de engem leginkább az örvendeztetett, hogy közeledik a karácsony. Mező-Berényhez nem esik ugyan közel Kis-Körös, s én mégis remél­tem, hogy a karácsonyt az enyimeknél, apám házánál, Kis-Kőrösön töltöm. Alig mondták ki a szünidőt, s én mint rhetor rögtön siettem is út­nak indulni s mielőbb látni a szülői hajlékot. A zordon idő daczára reményem teljesült, a szeren­cse haza vezérelt. Igazán szerencsének mondha­tom, nemcsak azért, mert szüleimet'ujra láthatám, hanem azért is, mert keresztapja lehettem 1823-ik év első napján ha­zám lánglelkü költőjének, — Pető­finek. Szegény öreg! boldogtalansága daczára mi­lyen boldog, hogy — Petőfire gondolva — egyik keresztapja annak ő lehetett. Ez a sze­gény világtalan, nehéz hallású, sanyarú körül­mények közt élő öreg, boldogult Martiny Mi­hály kia-kőrősi ev. pap fia — Martiny Ká-

Next

/
Thumbnails
Contents