Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz

zük, de mennyi kárpótlást nyújt mindezért azaz őszinte és fogékony kedély, az az ép, sajátságos, mondhatni) ifjú humor, az a genialis szökdelés és változatos hangulat, melyeken biztosan oda vetett táj- és genreképei átszövödnek. 8 ha át­adjuk magunkat az egész benyomásának, költői önérzete vagy hiúsága kitörései is egészen más­kép tűnnek fel, mint különben. E kitörésekben a legtöbbször humor, szeszély, vagy jó kedvű malice nyilatkoznak, s nem dicsekedés, vagy épen dölyf. E mellett ez úti rajzok, mint élet- és jel lem rajzi adatok is becsesek. Két évnek, 1845 és 1847-nek majdnem naplói, oly őszintén Írva, mintha csak barátai számára irta volna. Töredékei szintén becses hagyományok. Se neea harmadik fejezete, Ü3sian Oithonája nem voltak a közönség elibe szánva; ezt neje szá­mára fordította, ki nem értett angolul, amazt Orlai-Petrics barátjának emlékül. E hevenyé­szett forditmányokban is mily jól van visszaad­va a hang. Zoltán fiáról irt jegyzeteiben mennyi a bensöség és szeretet! Ez sem volt a közönség elibe szánva, halála előtt egy hónappal irta, mint­egy emlékül fiának, Mezö-Berényben, az Orlai- Petrics szülőinél, kiknél néhány napig családjá­val együtt tartózkodott. Hírlapi czikkei nem any- nyira tartalmuknál , mint jellemzetességöknél fogva vonják magukra a figyelmet. Petőfi nem vitázott aesthetikai kérdések felett, leginkább saját jogsérelmes ügyeiben szólalt fel vagy pe­dig barátjai érdekében, majd mindig élesen és szenvedéíyességgel. Dobsát, kivel egy pár hóna­pig együtt lakott, pártolta, mint kezdő színészt; magáról tudta, mily jól esik egy pár biztató szó a pálya küszöbén. A Ill-dik Richardról irt bírálata Egressy Gábor iránti rokonszenvében leli kulcsát. Kár, hogy szertelen angol gyűlö­lete annyira megrontja e különben érdekesen irt czikket. Ifjúkori kísérletei adatok tehetsége fejlődéséhez. Az a régi igazság szól belőlök, hogy a legtehetségesb költőnek is előbb jól meg kell tanulni verselni. Petőfi már jól tu­dott verselni, midőn tulajdonkép a költéshez fogott, s nagyon fegyelmezett iskolán ment át, mielőtt maga mert volna valamit. — Ez min­dennemű tehetség fejlődése, s csodálatos, hogy némelyek, kik inasi évek nélkül akarnak lenni mesterek , épen a Petőfi példájára hivatkoz­nak , ki csaknem öt évig inaskodott. Mind­két gyűjteményéből önmaga által kihagyott köl­teményeiről érdekes tudni , hogy némelyeket gyöngeségök vagy gorombaságuk miatt hagyott ki, minta „Színházban,“ „Irtóztató csalódás“ és a „Honderűdhez ezimzetteket, másoknak, mint

Next

/
Thumbnails
Contents