Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

82 mar megvizsgálván, úgy találta, hogy méregfogaik nem voltak kiszedve. A tyúkok, melyeket e kígyók megmartak, nehány perez alatt megszűntek élni. — E mellett megjegyzendő, hogy Griqua néha hetekig, sőt hónapokig is távol volt azon helyről, a hol mutatványait tartani szokta, s alig lehet föltenni, hogy egy egész kigyóraj, még ha megszelídítve és kitanitva volna is, visszatértét bevárta, vagy őt más helyekre is követte volna, a hol bűvészeiét hasonló sikerrel gyakorolta. Ha valaki azon kí­vánságát fejezte ki, hogy ezt vagy azt a kígyót elevenen bírni szeretné, ő azt azonnal élve az illető lakására hozta, s átadván, soha sem mulasztotta el a legnagyobb elővigyázatot ajánlani, mert, úgymond, ö marása ellen semmiféle ellenmérget sem bir, mint a közönséges méregorvosok. — E méregorvosokról, kiknek titkát szintén nem képes a mi európai tudományunk megfejteni, szintén csudálatos dolgokat olvasunk Kretschmar említett mun­kájában. A méregorvosok alatt t. i. azon kapföldi benszülöttek ér­tetnek, kik sajátságos módszerök által kizárólag mérges állatok marását és merges növények által történt mérgezéseket gyógyí­tanak. Egy hottentottát szarvaskigyó (vipera cornuta) mart meg a karján. A mérgezés jelei s erejének gyors fogyása semmi két­séget nem hagytak fenn az iránt, hogy a marásnak halál lesz a vége. Daczára a kötelékeknek, melyek sebe fölött és alatt azon­nal alkalmazva lőnek, az egész kar erősen földagadt, s rajta csaknem egyidejűleg zöldes-szürke foltok támadtak, melyek csakhamar palaszürke vonalakba folytak össze; a sebesült be­széde hebegővé s érthetlenné vált; lélekzete megnehezült. A méregorvos, egy mozambiqui-szigetbeli öreg, ki csak nehány száz lépésre lakott azon kunyhótól, hol a halállal küzdő lakott, belépett a beteghez. A veszély minden perezben fenyegetőbb lett. A hottentotta, kinek párgasziirke szine piszkos fehérre vál­tozott, mozdulatlanul feküdt, szeme nyitva volt, de szemgolyói nem mozogtak; lélekzete rövidebb s nehezebb lett; bőre hideg volt és ragadós, ügy látszott, a méregorvosnak elég volt egy te­kintetet vetni a betegre, hogy állapotát rögtön fölismerje. Kezé­vel hónalját dörzsölni kezdé s verítékével nedvesített ujjaival az orra alatt babrált. E manipulácziónak olyan hatása volt a betegre, mint mikor villanyütés éri az embert; de ez csak egy másodperczig tartott. Most a méregorvos piszkos, vörös gyapju- fövegét vette kezébe, melynek egy darabját nehány kanál vízbe erősen belegyurta, mig ez jó piszkossá s büdössé nem vált. Ismét a verítéket használta, a nélkül azonban, hogy az ujjak- kali huzogatást is alkalmazta volna. Ama fölrezzenés, mely e műtétet először is kisérte, most tartósabb és hevesebb volt, s könnyű vonagláslioz hasonlított. Végre a beteg rendkívüli eről­ködéssel felült, vadul, zavartan tekintett körül s szólni töreke­dett. Most a méregorvos gyorsan a szájába tölté a piszkos vizet, mit a beteg, bár nem minden nehézség nélkül, lenyelt. Erre ismét visszaesett előbbi bódultságába; de szemeit most bezárta; litere működni kezdett s bőre melegült. Mintegy 15 perez múlva a méregorvos újólag vizet nyújtott neki, mit a beteg gépileg, mintegy álmában nyelt le. Félóra múlva a beteg egészen ma­gához tért s érthetöleg beszélt; erősen izzadni kezdett ; panaszkodott, hogy nagyon ki van merülve, hogy a feje zug, s a gyomra émelyeg. Mindez azonban minden további gyógyítás nélkül lassankint önmagától megszűnt, úgy hogy a hottentotta másnapra egészen helyrejött. A két méregfog marása által támadt sebhely be volt gyógyulva s már csak két világosszürke pont gyanánt tűnt fel. Egy forró nyári délutánon egy kis telepitvényen egy nagy najakigyót (cobra di cabelo) vettek észre. Emberek futottak össze mindenfelől. Az egyik azt tanácsolta, hogy golyóval öljék meg, a másik czélszerübbnek tartotta kövekkel hajigálni agyon. Miután a kigyó egy hosszú, magas fal mellett volt, s magát két tűz közé szorítva látta, lyukat pedig hiában keresett, a hova menekülhetett volna; fejét embermagasságnyira emelte, s ki­dudorodott szemében a düh tüze lángolt. E perezben, mintegy száz lépésnyire a hely szinétől, egy néger lépett ki kunyhójából, a ki mint méregorvos volt ismeretes a vidéken. «Apoll! —kiál- ták mindnyájan — jer, fogd meg a kígyót!» Apoll mosolyogva közeledett, miközben a kigyó felágaskodva mérgesen sziszegett, s látszólag habozott a felett, hogy mely irányban kisértse meg a menekülést. Most egyszerre úgy látszott, hogy a szél Apoll szagát a kígyóhoz vitte, mert ez rögtön összezsugorodott, s felreismerhetlen nyugtalansággal igyekezett a fal hasadékaiba rejtőzni. Minél közelebb jött Apoll, annál aggodalmasabban feszkelődött a kigyó, s midőn Apoll végre lehajolt föléje, egészen összetekerőzött; Apoll kezével oly mozdulatokat tett fölötte, mintha meg akarta volna delejezni. Könnyen észre lehetett venni, hogy a kigyó valami befolyástól, melytől félni látszott, menekülni akar. Most Apoll fölvette a kigyótekercset s fejére tette, de ez nagy gyorsan leszaladt róla. Újra megfogta s száját kinyitván, méregfogait kitörte, melyeknek gyökerén smaragd­zöld, ragadós méregcsepp függött, mit Apoll jóizüen lenyalt. A kigyó részéről, nehány vonaglásszerü mozdulaton kívül semmi ellenállás sem történt. Apoll aztán a kígyót karikába tekerte s elvitte magával. «Hogy az ily méregorvosok teste — írja Kretschmar em­lített munkájában — oly valami anyagtól van áthatva, mely nemcsak a kígyók mérgét rájok nézve ártalmatlanná teszi, ha­nem a kígyókra vagy más mérges állatokra épen oly hatással van, mint ezek mérge más állati testekre, azt a következőkből lehet gyanítani: A pókok oly nagy számmal vannak ezen or­szágokban, hogy alig lehet oly szalma- vagy kákakunyhóra akadni, melyekben ezen kellemetlen vendégek nagy számmal ne tanyáznának. E mérges rovarok azonban a meregorvosok kunyhóit gondosan kerülik. Többször voltunk jelen oly kísér­letnél, midőn a méregorvos ruhájából egy darabkát egy nagy mérges pókra tettek. Ily pók minden más érintés közeledtére gyors ugrásokkal s csípéssel iparkodott volna menekülni; mig ellenben, ha a méregorvos rongyával akarták érinteni, mintha zsibbadásba esett volna, helyén maradt, s nyugtalanul borzon- gott. Ha e rongy a pókot csak rövid ideig is födte, a pók elbó­dult s megmeredt tőle ; ha pedig huzamosabban maradt rajta, megszűnt élni. Hasonló kísérleteket tettek mérges kígyókkal, s az eredmény ugyanaz volt.» Wörish'ójfer egy délafrikai néger kigyóbüvölőről tesz emlí­tést, kinek kunyhója tájéka csak úgy hemzsegett a kígyóktól. A falakon, az oszlopokon, a hajazat alatt, a közeli fákon és bálványképeken mindenütt ott sziszegett, tekergőzött, vagy ka­rikába csavarodva pihent egy-egy kigyó. A bűvölő kijött kuny­hójából s a kígyók azonnal oda másztak feléje s meztelen tes­tére, lábszárára, nyakára tekergőztek, s úgy állt szemben az európaiakkal nagy méltósággal terjesztvén feléjök karjait. Egyik képünk e jelenetet mutatja. A nihilizmus eredete. ii. A kényuralmi rendszer mellett milyen állapotban lehet a szellemi kultúra Oroszországban ? Mit tett a kormány népe ki- mivelése érdekében? E kérdésre álljanak itt feleletül a miniszteriális adatok 1875-ből. Oroszországban a népesség 1875-ben 73,613,000 volt (Németországban 1871-ben 41,060,846 ; Magyarországon 1869- ben 15,417,327). Népiskola volt 22,389 és pedig 909,907 tanuló­val, azok közül fiú: 754,655, leány: 165,252 (Németországban 60,000 iskola 6,000,000 tanulóval; Magyarországon 15,445 is­kola 1,546,481 tanulóval). E szerint Oroszországban 82 lakosra esik 1 tanuló (Németországban 7-re 1, Magyarországon 10-re 1). Oroszországban van tanitóképezde: 60 (Németországban

Next

/
Thumbnails
Contents