Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

J.

78

Junius 6-ra nagyszerű katonai szemle volt tervezve. A franczia császár be akarta mutatni fényes seregét czári kollegájának és annak a porosz királynak, ki bárom évvel később ezt a fényes hadsereget tönkre verte. Természetes, hogy az uralkodók is kikocsiztak a díszszemlére.

Az első kocsiban ült a franczia császárné mellett a porosz király, a másodikban Napoleon ült, jobbján a czárral, szemben a czár két fiával.

Háromszázezer embernél több ember vonult ki a boulog- nei erdő felé, megnézni a császár magas vendégeit. E liget és a város közti utat annyira ellepte a tömeg, hogy a császár a katonai szemle befejeztével kénytelen volt egy mellékutra parancsolni a visszatérő udvari hintókat.

Ott abban a nagy tömegben volt egy ifjú lengyel, ki nagy figyelemmel kisérte a kocsik mozdulatát. A mint látta, hogy a főutról letérnek, gyorsan keresztülvágott az erdőn a kocsik elé, s a mint közel jutott bozzájok, fölemelte fegyverét s e pillanatban eldördült a lövés a kocsi felé, melyben a két császár ült.

De a véletlen úgy akarta, hogy ugyanabban a pillanatban a császári hintó mellett nyargaló lovászmester lova fölkapja a fejét s a golyó azt találja.

Egyszerre kínos zavar uralkodott a kocsiban, nem tudták kinek volt szánva a golyó, s nem talált-e valakit? Egyszerre megpillantja Napoleon, hogy az egyik orosz herczeg vérrel van borítva. «Meg van ön sebesitve?» kérdé. Ez azt állitá, hogy semmit nem érez. Csak a ló vére feccsent reá. Ekkor Napoleon fölállt s jelenté a népnek, hogy egyikük sem sebesült meg, s a kocsi tovább ment.

Az ifjú lengyelre — Berezowszki volt a neve — ezalatt száz meg száz kéz emelkedett, mindenki első akart lenni megfogásában, pedig ő már nem volt veszélyes többé, mert saját kezét is összezúzta a pisztoly. Nem igyekezett futni, nyugodtan hagyta elfogatni magát.

A vallatásnál is bátor és őszinte magatartást tanúsított. Elmondta, hogy lengyel születésű, 30 éves, az 1863-ki lengyel fölkelésben részt vett, aztán Németországba menekült s fél év előtt jött Párisba. Ott egy gépésznél dolgozott 15 krért órán- kint s ezenkívül, mint lengyel menekült, 30 frank havi segélyt kapott a rendőrségtől. Mihelyt a czár Párisba jött, mindjárt föltette magában, hogy boszut áll Lengyelországért s leste is rá az alkalmat. Tervét nem közölte senkivel, nem biztatta rá senki s nincsenek bűntársai.

Kérdék, miért hozta oly zavarba a francziákat, hogy vendégükre lőtt? «Hát ha Napóleont találtad volna?» — «Oh bizonyára nem, — feleié — a lengyel keze nem tévedhet, mikor a czárra czéloz».

A vallatás alatt se bánta meg tettét, csak azt sajnálta, hogy kísérlete nem sikerült. A legkitűnőbb ügyvédek vállalkoztak védelmére, a többi közt Favre Gyula, azok meg is mentették a haláltól, kivivén azt, hogy élethosszig tartó fogságra szóljon ítélete.

(Képpel.)

Az angol népközei két század óta mesés kitartással igyekszik a földgömb minden részében előrehatolni a czivilizáczió- nak még meg nem hódolt vidékeken. Egy-egy vereség, minő a múlt évben a zulu-háboruban érte, figyelmezteti a többi népeket hóditó hadjárataikra, nagyobb részt azonban e harczok, melyeket a nagy angol nemzet valóban a műveltség érdekében folytat, zajtalanul folynak le, s a roppant britt birodalomhoz csaknem évenkint uj s uj országok csatlakoznak, melyeknek nagy részéről csak elfoglalásuk után tud bizonyost mondani a krónika s melyek közül nem egy jelentékeny hatalomra vergődött (mint p. az Egyesült-Államok), vagy még később van hivatva előkelő szerepre, mint a minők az ausztráliai és délafrikai újabban mesés virágzásnak indult angol gyarmatok.

Ily zajtalanul ment végbe nem rég Transvaal meghódítása Dél-Afrikában, egy oly földterületé, mely Európa birodalmainak nagyságával vetekedik s melynek angol területté alakítása csaknem egészen csendben történt meg. Az esemény, melyet képünk ábrázol, Sekukuni nevű basuto főnök elfogatása, kicsinyben szintén ily hódítást s előhaladást jelent, mely egész észrevétlenül terjeszti a czivilizáczió hatalmát s idővel áldásait is a vad népek hazájában.

Sekukuni kormánya alatt mintegy 30,000 benszülött állott s igy az ottani fogalmak szerint már is tekintélyes főnök volt. Hozzájárult ehez, hogy népének harczias hangulata s a bevehetetlennek hitt barlangok és erődök, hol rendesen tartózkodtak, messzeföldön hírnevessé tették e kóbor sereget. A bens ü- löttek bizonyos áhítattal tekintettek Sekukunira, ki az európai fogalmak szerint csak rablóvezérnek nevezhető, s különböző regéket kötöttek eredetéhez is. Mondták, hogy atyja vagy nagyatyja már az anyjaméhében megszólalt s ezért a nőt férje, egy hatalmas főnök, mint egy második Iiágárt, a pusztába űzte, hol elhagyatva szülte meg a fiút, ki csodálatos tehetségeivel a Yaal folyó partjairól s a zuluk földjéről a pusztába menekült elégedetleneket maga körül gyűjtve, egy uj Eómát alkotott a Natal- hoz közel fekvő zulu hegységek között. A város, Sekukuni fővárosa, három nagy csoportban,félkör alakban meredek hegyektől körülvett völgyben fekszik s fölötte van «Harczias koppia» nevű erőd, egy természetes barlangokkal telt szikla, mely eddig bevehetetlennek tartatott.Ez 500 öl hosszú s 60 öl széles, teke- nősbéka teknőjéhez hasonló sziklatalaj, mint valami méhkas, barlangokkal van telve s a barlangok szájai kőfalakkal vannak megvédve. A völgy felett is 42°-nyi meredekséggel emelkedő, bokrokkal s fákkal borított hegyek vannak; tele hasonló természetes barlangokkal, melyeknek nyilasai igen keskenyek s részben el vannak rejtve, de a melyekben száz ember is talál néha menedéket.

Az erős rablófészek lakói sok bajt okoztak már a boéroknak s az angol kormánynak. 1876-ban Sekukuni nagy vereséget szenvedett s 2000 szarvasmarha hadisarcz fizetésére köteleztetek mit azonban soha sem teljesitett. Kablófészke komoly megtámadására csak a zulu-háboru befejezése után gondoltak. Carrington s Bushman ezredesek november havában kisebb erődei- ket elfoglalván, Bussei Baker hadteste a «Harczias koppia» ellen nyomult s nov. 28-ikán egy napi heves harcz s ágyúzás után, melyben a vad hasútok valóban hősiesen viselték magukat s az angolok méltánylatát is kiérdemelték, elfoglalták azt. Sekukuni és kísérői nagyrészt a barlangokba menekültek. Dynamittal s más eszközökkel több ily barlangot szétromboltak s nem egy emberélet esett áldozatul, de i vakmerő rablófőnököt s kísérőit végre is csak az éhség s különösen az ital hiánya kényszeritette arra, hogy magukat megadják. Sekukuni egy Kokonor nevű barlangba vonult s decz. 2-dikán adta meg magát 600 társával.

Kimerült s beteges lévén, tábori ágyon katonai kiséret mellett vitték le a nevezetes főnököt Wolseley Garnet angol vezér táborába, s innen csakhamar Pretoriába küldték fogságba. A 94-ik angol ezred, mely a hadjáratot vezette, azonban még ott maradt Sekukuni völgyében, hogy a többi főnököket is megadásra bírja. A rettegett rablóvezér elfogatása után a munka már aránylag könnyű, s nem lehetetlen, hogy midőn e sorokat Írjuk, Anglia ismét egy uj ország háborítatlan birtokába jutott.

Nem lesz érdektelen megjegyeznünk, hogy a háború Sekukuni ellen a transvaali angol kormánynak mintegy 5 millió