Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

/• 670 / HAZÁNK S A KÜLFÖLD. kénytesen megajánlotta, meg pedig a beltaninté- zet telkéül a Péterfia-utca végén 2000 □ ölet örökösen, s a kültanintézet telkéül 200 hold föl­det a nagy erdő és Apafája között, 20 évre, évenlcint 1300 frt haszonbérért; és végre 400 holdat ugyané 200 hold közelében szolgálmány- ként ajánlott fel. Az építkezés országos költségen vezettetett, s már mindkét épület készen áll, és a tanintézet 1867. november hó elsején már a magyar kor­mány alatt nyittatott meg a szokásos ünnepély- lyel. Az intézet jelenlegi buzgó igazgatója Papi Balogh Péter. Hogy az intézet belszervezetével is megismer­tessük olvasóinkat, ide jegyezzük a következő pontokat: 1. A tanszak három évet foglal magában, s ki­terjed úgy a megfelelő elméleti oktatásra, mint az összes gazdászati és kertészeti gyakorlatnak legkisebb részletességeire is. 2. A tanulók félfogadásának feltételei: minden munkára képes, erős, egészséges testalkat, és igy legalább is 16 éves kor; — kielégítő jártasság a magyar nyelven olvasás, irás és számolásban; jó erkölcsű magaviselet. 3. A tan- és ellátási dij teszen az első évben 120, a másodikban 80, a harmadikban 40 forin­tot, félévi részletekben előre lefizetve. Ezen felül mindegyik tanonc tartozik az év elején hat fo­rintot az intézet pénztárába letenni,'"annak bizto­sításául, hogy ha roszakarat vagy gondatlanság­ból az intézet eszközeiben kárt tenne, ennek meg­térítése foganatba vétethessék. 4. A tanoncok szállást, teljesen megfelelő élelmi ellátást és ruhamosatást az intézet részéről ingyen nyernek. — Fehérnemű, ruházat és az ágyruháról önmaguk gondoskodnak. 5. A tanoncok kötelesek minden, részükre az intézetnek a hatszáz holdat meghaladó gazdá­szati, kert és kísérleti területén kijelölendő gaz­dasági vagy kertészeti munkát teljes gonddal vé­gezni, s ezen munkának lehető hasznosítása szol- gáland a befizetett tandíj mellett a kormány által viselt tanítási és élelmezési költségeknek I kiegészítéséül. 6. Az ezen tanintézetbeli szegényebb sorsú ta- ! noncok részére ő királyi apostoli Felsége által négy, évenkinti 50 forintos ösztöndíj van enge­délyezve, mely fél éves részletekben utólagosan lészen kiadandó, illetőleg az érdekelteknek tan- és ellátási dijaikba beszámítandó. E nehány pontból láthatja az olvasó az intézet főbb szervezetét, és hogy az intézet szükséget I pótolt, s hogy megfelel céljának, kitünhetik azon nagy részvétből, melyben már a megnyitáskor is részesült, és azon sikerteljes vizsgából is, mely a legszebb eredménynyel tartatott meg. L—y JP—I. Adat Fetöfi tanuló korából. Nagyatyám, Hittig Lajos szt.-lőrinci (Tolna- megye) volt jegyzőnek házi jegyzőkönyvében a kosztos deákok és cselédek rovatai közt követ­kező érdekes adatot találtam Petőfiről. A jegyző­könyv érdekelt helye következő: „1831-ik esztendei 28. szept. hozzám jött Pe- trovics Sándor, kosztos deák Szabadszállásról, 12 forint egy hónapi fizetés mellett. A deák szüksé­geire hagyott itt az édes annya 10 forintot, ismét az atyja 5 forintot. (Az aláhúzott hely későbbi irás.) Sándornak adtam: 3. okt. föstékre és az osk. cassába — frt 18 kr. 31. „ föstékre, Pozsonyba, tolira 1 n 18 „ 8. nov. papirosra és téntára . . 1 » 14 „ 8. „ aprólékosra .................... 5 5 18 „ 17. „ plajbászra......................... n 6 a 29. „ költségre, papirosra . . . » 56 , 6. jan. papirosra és különfélére . — frt 27 kr. 23. 55 iskolai kassába . . . . — n 33 11 3. febr. téntára és papirosra . . . — r> 24 n 5. 55 kalamárisra .................... — 5 5 12 11 8. n téntára .............................. — n 1 2 >5 22. 55 toliakra.............................. — n 1 0 55 22. 55 téntára .............................. — 5 5 12 TI — Bálba ............................................. — 5 5 15 11 1. márc. különfélére 9 kr, tolira 3 kr. — 55 12 55 1. n gálicköre...................................... — n 3 55 1. n egy konc papirosra . . . — n 48 55 1. n két könyve.............................. 3 n 1 4 55 1. 55 fejellés csizmára . . . . 2 55 — 55 1. V aprólékokra..................... — 55 6 91 Összesen . 10 frt 55 kr. Marad készpénz 2 frt 5 kr. Közli: Sebestyén Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents