Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

51

A nép ezt látva föleszmélt s igy szólt: «Ha nektek szabadságtokban áll a papság ellen támadni, bizony ti is jogbitorlók vagytok, mi meg ti ellenetek megyünk.»

így kezdődött részint szoezialista, részint vallásos indokok közbebatása folytán az úgynevezett «paraszt háború».

Először Frankóniában tört ki. A würzburgi püspökségben mintegy negyvenezer ember gyülekezett össze Behaim János zászlója alá. Ez egyszerű juhász az egyházi s világi hatóságok megsemmisítésére izgatott. Szász Albert csak húsz évi küzdelem után tudta az 1476-ban keletkezett lázadást elfojtani.

Mindjárt a következő század elején alakult a «bocskoro- sok» szövetsége, kiknek zászlaján egy félbocskor jelezte a rabszolgaságot, melynek igája alól kimenekülni óhajtottak. E szövetségesek igy nyilatkoztak: «A pápán s császáron kívül semmi hatalmat sem ismerünk el. Olcsó és gyors igazságszolgáltatást követelünk, továbbá a jobbágyság eltörlését s az adóegyenlőséget. A keresztény nemzetek közt szűnjön meg minden liarcz és háború, testvéri szeretet csatolja őket egymáshoz. A ki hadakozni szeret, menjen a törökök ellen».

E lázadást vallásos eszmék nem igen szították, mert még azt is megfogadták, hogy naponként öt miatyánkots ávét imádkoznak; mihelyt azonban Luther 1520-ban a pápa bulláját megégetvén, a vallási ügyekre nézve a lelkiösmereti szabadságot behozta s az egyházi javak után epekedő nemesek közül többen csatlakoztak melléje, e lázadók is más hurt kezdtek pengetni.

Először is magát Luthert támadták meg: «Föltámadsz a pápa ellen s elnézed, hogy barátaid, Fiilöp hesszeni herczeg s a szász választófejedelem fosztogassák a papi javakat, akkor hát mi is élhetünk jogainkkal. A mit magadnak s barát odnak megengedsz, azt tőlünk sem tagadhatod meg». Luther ugyan csak kelepczébe szorult. Az izgatok közül többen kenyeres pajtásai voltak, mint p. o. Karlstadt András. Csak heves szóváltása mentette meg. Figyelmeztette a parasztságot, hogy ne lázongjon, hordozza bókén a terhet, mert különben Jesuroa módjára vesznek el. A főnemesekhez pedig igy szólt: *E pórok elnézést vagy könyöriiletet nem érdemelnek, saját fejökre zúdították isten s az emberek haragját, mint veszett ebekkel lehet s kell velők elbánni ... ha a pórnép jut uralomra, maga az ördög lesz apátunk».

Luther, mint minden olyan jellem, ki erélye nyomát ott hagyja korszellemén, valljuk meg őszintén, az önmaga által vont korláton túl nézni nem akart. Holott Karlstadt Witten- bergben s Münster Halléban tanultak, egyenesen azt hirdették, hogy a világi tudományok csak kárhozatra vezetnek; intették az ifjúságot, hogy hagyják el az egyetemet, az ördögök fészkét, térjenek a műhely vagy az eke mellé s a szentiráson kívül egyebet ne is olvassanak. Egy ideig Wittemberg hatalmukban is volt; az iskolákat bezárták. Az anabaptisták (újra-, másodszor keresztelők) felekezete kezdett gazdagon csírázni. Nyilvánosan hirdették : «A papok s a kényurak szintén részeltettek a kereszt- ségben kisded korukban, s épen ezért tagadjuk, hogy a kereszt- ség valakit igazi kereszténynyé tenne». A tized s mindenféle egyházi s világi adó eltörlését, a czimek, a jobbágyság megszüntetését követelték. A háborút s a hatóságok által követelt esküt mint keresztényellenes szokást szintén kárhoztatták. Münster ez időtájban nagy tekintélyre vergődött s alkalma nyílt nem sokára, hogy ne csak hirdesse az uj eszméket, de egyszersmind meg is valósítsa ábrándjait. Bajorországban 1525. újév napján ;

a kempten-i gazdag apátságot emberei kirabolták, s utána következtek egymásután a szerzetek. A szerzetesek ellen különösen azért volt elkeseredve az alsóbb nóposztály, mivel azok közül többen egy vagy más ipart űztek, mint p. o. szövészetet és borkereskedést s velők a világiak nem egykönnyen versenyezhettek. Leginkább a czéhek gyűlölték az iparos barátokat. A szövetségesek a félbocskor mellé még egy felkelő napot tűztek zászlóikra e jelszóval: «a ki rabszolga lenni nem akar s szabadságot óhajt, sorakozzék a kelő nap alá».

Tizenkét czikkelyök elég mérsékelt volt ugyan, de annál rettentőbbek kihágásaik, mert főnökeik sohasem birták őket féken tartani s mihelyt valami várat vagy szerzetet kézre kerítettek, torkig leitták magukat s ilyenkor könyörületet nem ösmer- tek. Akkori időben a heidelbergi nagy hordónak több példányát lehetett látni az urak s papok pinczéjében. A würzburgi kanonokok pinczéjében például ötszáz nagy hordó büszkélkedett. Nem csoda hát, hogy mikor Würzburg kezökre került, hetekig tartott az ivás. Eberbachban a lázadók egy hónapig tartózkodtak, mig a barátok pinczéjéből a bort elfogyaszthatták, s ily állapotban vadállatok módjára viselték magokat. Hellenstein Lajos gróf hatalmukba kerülvén, sarkantyúval szurkálták, mintha vadászló lenne, miközben zenésze, ki a lázadókhoz állott, a legvidámabb dalokat fújta kürtjén. Kis fiát anyja ölében gyilkolták meg, s a grófnéval is állati módon bántak el. Csakugyan igazsága volt Luthernek, midőn e vad csőcseléket veszett ebekhez hasonlította.

Egy időben csaknem az egész nyugoti s déli Németországon szabadon portyáztak. Fő hadiszállásuk Würzburg volt s főnökeik a székesegyház épületében tartózkodtak, de ezenkívül több város került birtokukba. Münster Mühlhausenben hirdette, hogy a gabona megért az aratásra s be kell azt takarítani az Ur és Gédeon kardjával. Naponként kis gyermekek s lánykák kara zengedezte körülte ez igéket: «eredj el és az Ur lészen te véled, és ö harczol te melletted». És ekkor az úgynevezett «Juda fiai» mentek rabolni, meghozván kevés idő múlva «az Ur ellenségeitől elhurczolt hadi zsákmányt».

Leginkább a zárdákat szerették fosztogatni, mert a világi főurak ritkán keltek a szegény barátok védelmére. A könyvtárakat elégették, vagy alom gyanánt hányták lovaik lába alá. Számos levéltár lett a lángok áldozata.

A nürnbergi országgyűlés végre fölhívta őket, hogy tegyék le a fegyvert, «Szívesen, — viszonzák — mihelyt nem lesz egyetlen ur Németország földén ; a béke csak akkor állhat helyre, ha paloták helyett kunyhókban lakik mindenki».

Végre az urak szövetkezvén egymással, a lázadók gyöngülni kezdtek. Városaik egymásután estek el, mig végre csak Frankenbausenben vonhatták meg magukat. Főnökeik egymás után szökdöstek el, mígnem csak Münster maradt, ki pedig jobban értett a szóval való lázitáshoz, mint a hadviseléshöz. Fülöp hesszeni herczeg ágyúi ostromolták a várost. A «nap fiai» zsoltárokat énekelve próbálták meg az ellenállást, de sikertelenül, mert a lovasság egyenkint kaszabolta le őket. Nyolczezer lázadó közül ötezret konczoltak le; s mikor végre a város kézre került, a bakó kezdte meg véres munkáját így történt mindenütt, hol ellentállásra találtak. Sok helyen szemeiket szúrták ki, ujjaikat vágták el s úgy bocsátották világgá.

Würzburgra borzasztó hadi sarczot vetettek. Most már az urak kezdték el a szörnyű mészárlást s a kölcsönt százszorosán