Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
19 pályán aztán igen gyakran bámulatos tökélyre is viszi őket a gyakorlat. Tekintsük csak az ez alkalommal közölt kepcsoportozaton a 3-ik számú arczot. Ez egy Thürolí Gusztáv nevű hírhedt rablógyilkos arczképe, ki egy levélhordónak megtámadása s egy asztaloslegónynek meggyilkolása miatt halálra ítéltetett, de életfogytig tartó fegyházra megkegyelmeztetvén, meghalt tüdő- vészben. A Nr. 2 egy Lack nevű asztaloslegény, megölte egy jómódú nagynénjét, hogy az ettől rablott pénzzel, 350 márkával, megtarthassa a — lakadalmát. Ez is halálra ítéltetett, azonban szintén megkegyelmeztetvén, most is a fegyházban ül. A Nr. 1. Richter nevű gyilkos. Ez azért ölt meg egy szegény embert, hogy annak felöltőjét lehúzhassa testéről s abban járhasson. A vizsgálat alkalmával kiderült, hogy elmebeli állapotában hiba van, miért' is az őrültek házába szállították s ma is ott van. A rablók és betörök csoportjában föltűnik a 17. számú arczkép. Ez egy Klitzke nevű hires rabló, melléknéven «azegy- szemü». 45 éves s jóformán egészéletét börtönben töltötte, s ott is halt meg. Két más veszedelmes betörő volt a 8. és 15. számú. Előbbinek a neve Koch, de tolvajnyelven csak Böttcher- Karl-nak nevezték czinkostársai. Ez már 24 évet töltött el a börtönökben, de több Ízben sikerült megszöknie, csakhogy aztán ismét nem sokára befogták. A 15 ik számúnak neve Grasemann. Ez csak ékszerekben «dolgozik#. Utolsó tette egy ékszerbolt feltörése volt Berlinben, hol 21,000 márka értékű arany es ezüsttárgyakat zsebelt össze. De térjünk át a bolti tolvajok igen elterjedt fajához. A 23. és 27-ik számban az érdemes Günther házaspárral találkozunk, mely másokkal társaságban folytatta jövedelmező «üzletét». A 24-ik számú egy igen hires tolvajnő, a kit azonban el nem érhet a törvény keze, mert évek előtt betegelméjünek jelentették ki. A mi egyébiránt nem akadályozza, hogy a boltokból a legfurfangosabb éleselmüséggel el ne kezelje, a mi keze ügyébe kerül. Az iparlovagok és kalandorok csoportjában a 30. sz alatt Lugowskilioz, az u. n. «attentatorhoz# van szerencsénk. Mint egy hires ügyvéd írnoka tömérdek csalást követett el hamisított iratokkal s midőn látta, hogy most már lépre kerül, sajátkezű- lég irt levelek által idézte elő elfogatását, úgy jelentvén föl magát a hatóságnak, mint a ki azzal a szándékkal jött Berlinbe, hogy a császárt megölje. így kívánt beszéltetni magáról. A 34—38. számok nehány példát mutatnak a csalók ama fajtájából, kik együgyü emberek ellen vetik ki hálóikat. Azok között a 37-ik számú volt a legagyafurtabb. Nehány hónap előtt egy előkelő vendéglőben elnyert 1200 rubelt kártyán, persze a maga módja szerint, egy orosz ezredestől. Daczára, hogy két czinko- sával, a kik az ezredes kártyájába belenéztek s «virágnyelven# tudatták vele, azonnal elfogták, mégis el kellett őket bocsájtani, mert az ezredes elutazott s nem volt többé fölfedezhető, és igy a tényálladékot megállapítani nem lehetett. A 39—50. számok alatt 12 jeles zsebtolvajt találunk. Legérdekesebb köztük az 50-ik számú, kiváló szépsége miatt. Vájjon aztán van-e az ily költséges és fáradságos fényképezéseknek valami haszna? Mindenesetre van. Annyi bizonyos, hogy az ily albumok segítségével már igen sok gonosztevőt sikerült kézrekeriteni, a mi különben vagy nem, vagy csak nagy idő múlva s hasonlíthatatlanul nagyobb költséggel sikerült volna, mint a mennyibe nehány arczkép levétele kerül. Valahányszor valamely gonosztett elkövettetik, az, a mi a földerítésre az első nyomot szolgáltatja a rendőrségnek, — mindig a gonosztevők albuma. Ezt ütik föl legelőbb, miután az ismert gonosztevőknek csaknem teljes gyűjteményét tartalmazza. De az érdemes gazemberek is tudják, mily veszedelem rájok nézve az az arczkép, s rajta is vannak, hogy a fényképező gép előtt oly torzképeket vágjanak, hogy rendes arczvonásaikat fölismerhe- tetlenné tegye, — de ez ritkán sikerül nekik. Megtörtént azonban már az is, hogy egy elbocsátott fegyencz azt a szívességet kérte, adjanak neki fényképeiből 12 példányt «saját használatára». Meg is kapta. A berlini rendőrségnél az album különböző csoportjai számára külön szoba van berendezve. Ez aztán érdekes képtár, mely pompás tanulmányokat szolgáltat sokféle irányban, — a mint azt az ez alkalommal közölt kis «mutató# is bizonyítja. Egy politikai párbaj. — Képpel. — Épen tiz évvel ama szomorú párbajeset előtt, mely most izgatottságban tartja a főváros köreit, — Páris városa roppant felindulás színhelye volt egy vértett miatt, melynek egy fiatal hírlapíró, Noir Viktor esett áldozatul. A mi a szenvedélyekre még izgatóbban hatott, az ama körülmény volt, hogy a véres tettet a császári család egy tagja, Bonaparte Péter herczeg követte el oly körülmények között, melyek az esetet a közvélemény túlnyomó része szemében valóságos gyilkosságnak cpiali- fikáltak. Az eset egyszerűen a következő volt. Rochefort Henrik, Páris első kerületének képviselője, a császárság és a császári család ellen intézett éles támadásai által föltűnt s rendkívül népszerűvé vált hirlapiró «Marseillaise» czimü lapjában dolgozótársai egyikétől, Grousset Pascbaltól ismét egy czikket közölt a Bonaparték ellen, mire Bonaparte Péter 1870 jan. 9 érői kihívást intézett nem a czikk Írója, hanem a lap szerkesztője, Rochefort ellen. E levél folytán Rochefort két dolgozótársa, Noir Viktor és Fonvielle fölkeresték a herczeget lakásán. Noir Viktor 22—23 éves ifjú volt, herkulesi nagyságú és erős termetű, épen e napokra volt kitűzve esküvője egy kreol nővel. — Bonaparte Péter I. Napoleon fivérének, Lucziánnak harmadik fia, 55 éves, kalandos életű, erőszakos, vad természetű. Izgágaságaiért többször elitélve s száműzve is volt, s csak a 48-iki forradalom óta lakott Francziaországban. Képviselő is volt s ezt azzal tette emlékezetessé, hogy egy Vicillard nevű képviselőtársát nyilvános ülésben, mindenek szeme láttára, pofon vágta. Szenvedélyes vadász volt s többnyire fegyveresen járt. Legutóbb Auteuil-ben lakott Páris mellett egy mezei lakban. A két segéd tehát megjelent a herczegnél, elégtételt kéren- dők tőle, de nem Rochefort, hanem Grousset Paschal nevében. Midőn a herczegnél jelentkeztek, bevezették őket egy szalonba. Nehány perez múlva a szomszéd szobából a herczeg is belépett igen izgatottan és haloványan. Fonvielle átadta neki a levelet, s a herczeg az ablakhoz ment a levél elolvasása végett; midőn azonban az aláírást meglátta, igy szólt: «Hisz ez nem Rochefort úrtól jő», Noir Viktor azt mondá: «Azért csak olvassa el», mire a herczeg eltépvén a levelet, földre dobá s mondá : «El van olvasva. Én csak Rocheforttal verekszem, mert ö zászlaja a
