Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

301 mór főnök. „Szél hajtott benneteket Tro- mathonnak bérczeihez? vagy keresni jöttök a fehérkezü lyányt? Boldogtalanok fiai, ti gyönge emberek, Dunrommath kezeihez jöt­tök! Szeme nem kiméli a gyöngét; idege­nek vérébe gyönyörködik ö. Oithona vilá­gosság sugara, s öt Cuthal főnöke élvezi titkon, ktdlemeit be óhajtód födni, miként felhő, tehetetlen kéznek gyermeke te! Jöhetsz, de vajon visszatérsz-e apáid teremébe?“ „Nem ismersz engem, szóla Gaul, vörös hajú főnöke Cuthalnak? Lábad gyors vala a pusztán, a diadalszekeres Lathmon csatá­jában, mikoron Morni fiának kardja üldözte az ellent Morven erdős földén, Dunrom­math! szavaid hatalmasak, mert harczosaid gyülekeznek mögötted. De félek-e tölök ke­vélység fia? Nem vagyok én a gyöngék fa­jából!“ Gaul előre ment fegyvereiben;Dunrom­math népe mögé bujt. De Gaul kopjája keresztülütötte a zordon főnöket; kardja levágta fejét mikor az halálra hajolt. Morni fia háromszor rázta meg azt, fürtéit fogva. Dunrommath harczosai futottak. Morven nyilai üldözték őket; tiz elesett a mohos sziklán. A többi feszité a hangos vitorlát s a zavaros mélységre eredt. Gaul Oithona barlangja felé ment. Meglátta a sziklára tá­maszkodott ifjúságot. Oldalát nyil ütötte keresztül; szeme bágyadtan mozgott sisak­ja alatt, Morni fiának lelke borús volt; jött és a béke szavait mondá. ,,Meggyógyithat-e Gaul keze téged, ifjú­sága bánatos homloknak? Keresék hegyi füveket; gyüjtém azokat folyamaik rejtett partján. Kezem behegeszté a kedves sebét, kinek szemei boldogiták Morni fiát. Hol laktak atyáid, csatár? A hatalmasok fiai voltak ők? szomorúság fog jőni, miként éj, szülöföldi folyóidra. Ifjúságodban esél el!“ „Atyáim — felelt az idegen — a hatal­masok fajából voltának, de ne legyenek ők szomorúk, mert hírem eloszlott, mint a reg­geli köd. Magas falak emelkednek Duv- ranna partján, s nézik mohos tanyáikat a folyóban; mögöttök szikla áll hajlongó fenyveivel. Távolról láthatod. Ott lakik bátyám. Ö hires az ütközetekben, add át neki e ragyogó sisakot.“ Gaul kezéből kiesett a sisak. A megseb- zett Oithona volt! A barlangban fölfegyver- kezék, s halált keresni ment Nehéz szeme félig hunyva vala; omlott a vér fájó olda­lából. „Morni fia, — mondá — készitsd el a keskeny sirt. Alom jő, sötétség gyanánt, lelkemre. Oithona szemei homályosak. Oh ha Duvrannában laktam volna, híremnek fényes sugáraiban ! örömteljesen jenének éveim, a szüzek áldanák nyomdokimat. De elesem ifjúságomban, Morni fia ! atyám pi­rulni fog teremében.“ Halványan omolt Tromathon szikláira. A szomorú harezos sirtása neki. EljöttMor- venba; láttuk lelke sötétségét. Ossián hár­fát fogott Oithona dicséretére. Gaul arczá- nak fénye visszajött. De sóhaja kelt koron­ként baráti között, mint szellölebbenések, mik megmegrázzák szokatlan szárnyaikat, miután már a vihar eltűnt! NEMZETI A házasság rokkantjai. Vígjáték 3 felvonás­ban. írták Dumanoir és Lafargue, magyarosította Feleki Miklós. Pénteken September 5-én először. Ez uj vígjáték gyenge mű. Mulattatta, sok helyen megnevettette a közönség egy részét, de a mulattatás eszközei ellen igen sok kifogásunk van. Azonban lássuk röviden a mesét. A házasság rokkantját e vigjátékban egy franczia vagyonos ember képviseli, ki mintegy negyven évig maradván ifjú ur, bekalandoza Eu­rópa minden nevezetesb helyeit, végig tánczolt mulatott vagy húsz farsangot, s leélte az ifjú évek minden könnyelműségeit, mig negyven éves kora felé ráunván mindezekre, megházasodik, elvesz SZÍNHÁZ. egy tizenhat éves leányt, kinek még anyja is elég fiatal, legalább annak tartja magát. Mind a lány, mind az anya ábrándos képekkel vannak eltelve a felséges jövő iránt. Föl sem teszik a vőlegényről, hogy benne az életkedv, élvezetvágy hasonló ne volna övékhez ; föl sem teszik róla, hogy szives- örömest oda ne hagyná kedvökért s a maga ked­véért is az egyhangú falusi magányt, s ne vágynék teljes szívből velők Schweiczba, Rómába, Ná­polyba, Felenczébe, Milanóba utazni; ne óhajtana oly szenvedélyesen, mint ők, Párisba költözni, hogy ott örökös bálban, hangversenyen, estélyen élvezzék a mit csak, fogalmuk szerint, ember él­vezhet. A két nő egészen naiv életkedvével azon-

Next

/
Thumbnails
Contents