Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

21

azért nem panaszkodott s inkább csak helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. „Elmondta — folytatja Szeberényi — mikép kezdte őt káplárja a katonai gyakorlatokban oktatni. — Tudja-e kend, igy beszélt, tizedese szavait idézve, tudja-e kend, mi az a stéling? Nem. — Nohát a stéling a katonának az a stellungja, a melyben áll. — Beszélte továbbá, hogy hálótársa egy czi- gány fiú; továbbá mi nehezére esik, hogy a megszabott órán túl gyertyát égetni nem szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek daczára, szuronyának feje fölött függő karikájába illeszti a gyertyát s midőn társai elalusznak, meggyujtja és olvassa a soproni tanulóktól e végre kapott könyveket.“

Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint is, kivel hazatértekor ugyanazon év tavaszán találkozott Pozsonyban s dicsekedve mutatta neki obsitját, melyet az ezred orvosa eszközölt ki. Tanulótársai nehány napig maguknál tartották. Ott léte alatt egy „Kuruttyó“ czimü humoros balladát irt, melynek tárgya egy vén czigány, de a mely elveszett, pedig Szeberényi véleménye szerint ifjabbkori versei közt aligha az nem volt a legsikerültebb. Petőfinek megszabadulásától egész pápai diák koráig terjedő viszontagságairól, adatok hiányában, hallgat az én életirati vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik Petőfi itt közlött levelei. „Veled — irja a többek közt Szeberényinek Pápáról juh 7. 1842. utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüléimhez Pestre mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mester ember!Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett volna látni : húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat faragni. Másodszor! — s ez már fontosabb! — szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban, gondolhatod, hogy ha még tiz ily fontos ok lett volna is, ebben velők meg nem egyezem.“ S csakugyan Petőfi jobb időt várva két hónapot (május és junius 1841.) otthon töltött, később Pestre ment, de itt, a mint ő maga mondja, semmi kedvező szél nem fuván, nem is lengedezvén, tovább folytatta útját Füred felé s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át, Tolnába, Ozorára ment, hol színészekkel találkozván, beállott színésznek Rónai név alatt. Három hónapig szinészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván, Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol tanulni akart, de nem volt miből éljen. Végre Pápán állapodott meg, hol Tarczy tanár vette pártfogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, de mégis eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az iskolai képző társaság munkásságában, megnyerte az egyik balladai pályadijat, azon kívül másik balladája s két lyrai költeménye is — többet nem i

adott be — dicséretet nyertek. „Ez is elég egy obsitos-logicusnak,“ veti utána.

Pápát 1842. nov. 2-án hagyta el, hogy színésznek álljon. „Feljöttem barátom Pápára—irja — feljöttem, hogy örökre elhagyjam azt, hogy örökre elhagyjam az oskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok, melyet át kell lépnem s e lépéssel talán két szivet (szülőimét) repesztek meg. S még sem tehetek máskép. Lásd barátom szinészszé kell lennem, kell, nincs semmi menedék: szülőim nem segíthetnek s Pápán nincs semmi alkalmam, melylyel a nyomoru filléreket életem tengeté- sére megszerezhetném. Most már harmadszor szinészszé!“ Első szinészkedése alatt alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmeczről eljötté után Pesten töltött, mint statista a színháznál. S csakugyan szinészszé lett Székes-Fehérvá- rott a Szabó József társaságánál. A következő év tavaszán (1843. mart. 5.) már Kecskemétről ir barátjának. „És azóta szinész vagyok — mond a többek közt — s noha igen parányi lény még a színpadon, de reményiem, egykor nem leszek utolsó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent czélokkal, oly eltöké- léssel áldozva lépett a színpadra,mint én.“Ezidőszakra esik költői pályája kezdete is az irodalomban. Mint pápai diák küldött föl már verset az Athenaeumba. Első megjelent költeménye „A borozó“ volt, még Petrovich név alatt. A második „Hazámban“ Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki Athenaeumban. 1843-ban már többször, e folyóirat csaknem minden füzetében lehetett találkozni a Petőfi névvel. Ide vonatkozólag irja barátjának : „Tehát kitaláltad volna „A borozó“ szerzőjét, ha Petrovich alatta nem volna is? No úgy remélem, még könnyebben kitalálod, ki az a Petőfi Sándor ugyan az Athenaeumban. Karácsonkor (1842.) Pesten valók és megismerkedém személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak szembe tűntek verseim s a mint Bajzától haliám ő a Petőfi név alatt valami régibb irót vélt sejteni. Fél napot tölték a régtől tisztelt, szeretett két férfi körében. Szinésztársaim is olvasták az Athenaeumban Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat törődöm velők, kik többnyire asini ad lyram.“

Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább jul. 21. 1843-ban Pestről irt levelében azt irja Szeberényinek, hogy husvét után elment Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött, s egy darabig Pozsonyban tartózkodott. Itteni szi- nészkedését, irnokoskodását s végre Pestre jövetelét e levélben saját maga is épen úgy irja le. mint én életirati vázlatomban. Csak egyetlen egy hibás adatot kell igazitnom. Tudtam, hogy Petőfit nyomasztó körülményeiben egy pár nevezetesb magyar iró emelte ki, kikkel Pozsonyban ismerkedett meg, de nem tudtam nevöket. Tulajdonkép Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész.