Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
3 vétlenül is fölfedezi a játékot. Ha talán a külhéj sikerülne is, épen a kifejezési apróságok túlzott szemmeltartása miatt, az elevenítő szellem tova lebben s élő egész helyett holt anyag álland előtted. — A régi skót balladák ily kimerítő és kritikai egybeállítását vette foganatba s kitűnő szerencsével létesítette is Aytoun. Az ö gyűjteménye 139 különböző darabot foglal magában, melyek mind régiek és eredetiek. Több mint valószinü, hogy a hagyományos költészet nagy része elkallódott ugyan az idők viszontagságai között : de im ezen fenmaradt tekintélyes szám is eleven képet nyújt nekünk ama költészet egykori feltűnő kelendőségéről. Mert e balladák közelebbi vizsgálata arról győz meg bennünket, hogy ezek nem valamely kinyomozhatlan vak történet szüleményei, nem is a már müszabá- lyossá vált irodalom termékei, hanem közvetlenül a vándor dalnokoktól eredtek s azon regényes múlt időhöz tartoznak, midőn a dalnokság szellemi szükségét pótlá még a társadalmi életnek, s az énekköltés a napi események kiséröje és viszhangja, az énekeseknek pedig életmódja és tisztességes keresete volt. — A nap terhei alatt kifáradt nép örömmel keresett szórakozást az ősök tetteinek buzditó vagy érzékenyitö, komoly vagy tréfás emlegetésében. —S némely régi skót költő müvei csakugyan világos nyomait mutatják annak, hogy a közmulatság és szórakozás egyik legkedveltebb ágát a vándordalnokok előadása tévé. — A dab o- kok között sokan nemcsak közbecsülésben álló férfiak, de hadi tettekben is kitűnő lovagok valának, — s a dalnokság oly jelentékeny és kiterjedett foglalkozás, hogy Ar- les-ben collegium állt fon, mely az illetők költői képessége és érdeméről bizonyítványokat osztogatott, s e bizonyitványok fontosabbak valának mint az egyszerű tanodái okiratok, minthogy azok Európa-szerte biztositó útlevélül szolgáltak az énekes vándoroknak. Nem lesz talán e pontnál fölösleges kissé bővebben szólnunk a középkor folyamában oly szép szerepet játszott vándordalnokok költészetéről, fölemlítvén annak eredetét, mivelöit és tartalomszerinti osztályozását. A provengal vagy provencei nyelv, a troubadour költészet fő kifejezője, első volt a déleurópai nyelvek sorában, melyek a latin köznépi nyelvből, a lingva rusticából, a bevándorlóit népekével keverve, műhasználatra leghamarább kifejlődtek. — Annak kezdete még az ezredik év előttre esik, — virágzásán 12-ik század utolsó s a 13-ik első felére, hanyatlása pedig a 13-ik végére, melyen túl már lassankint enyészik, végre a mai franczia nyelvbe olvad, úgy hogy napjainkban már csak mint vidéki szójárás létezik. — Nevét Provencetól vette, bár limou- sinak is hívják, minthogy Litnousiban s átalán egész déli Francziaországban, név- szerint Dauphiné, Langvedoc, Auvergne, Poitou, Guienne és Gascogne megyékben, sőt a spanyol Arragonia, Catalonia és Valenciában is beszélték. E troubadour költészet eredetére s jellemének alakulására tagadhatlan befolyással volt a tartomány természeti szépsége, az enyhe éghajlat, a nép jólléte, a kisebb rendű, de csaknem független birtokos nemesek nagy száma és vitézsége, s a nők iránti föl - tétlen mély hódolat, mint a kor szellemének legfőbb kifejezése. — Azonban eme dalnokok rendszeres működését, a zene és énekhez ösztönszeriileg ragaszkodó nép körében, bizonyos egyszerű népdana-költészet előzte meg, melynek teremtői s mivelöi a jongleu- rok vagy trufatorok, bohóczok. — Egyik troubadour (Guiratot Biquier, 1275-ből) igy szól költeményében e tárgyra vonatkozólag : „valóban okos és tanult emberek hozták létre kezdetben a jongleurséget, hogy ügyesen kezelt hangszer által a nemeseknek örömet és tisztességet szerezzenek. Ezek eleitől fogva tartottak jongleureket s ma is tartanak az ország nagyjai. — Ezután jöttek a troubadourok, hogy a nagy tetteket megénekeljék, a nemeseket magasztalják s hasonló tettekre buzditsák, — mert habár valaki nem maga vitte is véghez azokat, mégis méltányolhatja. így kezdődött ítéletem szerint a jongleurség s mindegyik elégülten élt vala a nemesek között.“ — Később ugyanazon troubadour igy folytatja : „jongleu- röknek nevezték mindazokat, kiknek keresetük a költészet vagy zene volt, — trouba- douroknak ellenben, kik a müköltészettel foglalkoztak. Egy tökéletes jongleurnek, vagy bohócznak azonban értenie kellett a 1*
