Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
162 zéposztály számára, mely érti, megtapsolja ovidiusi czélzásaikat, fogékony böszavú reflexióikra, velők élte meg a koronázási, főispán-beiktatási ünnepélyeket, melyek egyik sallangja az ö legújabb költeményök is, ka- czag mosdatlan tréfáikon s pipaszó mellől szedett élczeiken, bámulja furfangos rímeiket : a csattogó leoninust, az egy magánhangzóval kisütött egész poémát, a csupa azonos de különböző értelmű szavakból álló sorvégeket (,víg asztal' = ,vigasztal'), a dísz-asztalosi technicával két három szóból összegyalúlt kadencziát s több efféle furcsaságokat. így népszerűek voltak, mit se a franczia csín behozásában fáradó, se a klasz- szikai költészet formáit s nyelvfordulatait utánzó iskoláról nem mondhatunk, de még a Kazinczyval feltörekvő uj irányról sem, melynek közönsége jóformán egy kisded, irói csoportra szorítkozik vala. E népszerű iskola s mai verselőink tömege közt lehetetlen némi hasonlatot észre nem vennünk. ,,Hogy hogy?" kiált fel az olvasó, inég- inkább az iró, kit ez összevetés közelebbről érdekel, — ,,mikép lehet a fönebbi jellemzés után amaz iskola s a mai versirók közt analógiát keresni? Azok tudós szint negé- lyeztek, ma semmitől nem irtózunk jobban; azok kerülték a naiv hangot, ma torkig uszunk benne, azok forma játékban vesztek el, ma az egy rím nyűgét is majdnem egészen leráztuk, azoknak képzetök sem volt a belformáról, mitőlünk legalább az egy dal formája iránti ösztönt a legmérgesebb kritikus sem vitatja el" ... és igy tovább. Megmondom, hol a hasonlat : a különféle költői idomok iránti érzék tompultságában, a tömeges de ösztönre bízott gyakorlatban. A népszerű iskola embere, ha érzé, hogy ,est deus is nobis' (már akár Apolló, akár Bacchus), vagy unszolá valamely alkalom, vette a tollat, s a mi épen annak hegyére jött „irta, a meddig birta.“Nem lehet mondani, hogy olykor egy jóravaló ötlet, egy hatályosan kifejezett gondolat, szerencsésen talált kép, jellemző árnyalat a leírásban, fordulat a nyelvben ne tarkázta volna bőven ömlő folyamát versének : de az egész zavarosan hömpölyg vala tovább, szemetestül, iszapostul. Egy-egy eröteljesb mozzanatra bágyadt, lapos, mit sem mondó helyek következtek; egy-egy költöibb szökellésre mindennapi lelketlen próza; a velők született de nem művelt nyelvérzék egy-egy sikerültebb nyilatkozása után széles szájú beszéd, s az eszme, ha volt is, mire napfényre került volna, összeroppant a vaskos kezekben, mint a Petőfi gyöngye. A Pegazus ügetése hasonlított azon ritkán jó lovakéhoz, melyek néha veszettül neki-iramodnak, de többször fülkonyitó lassiísággal emelgetik lábaikat. — Továbbá, a népszerű iskola emberének a vers, minden egyéb osztályzat nélkül, csak vers vala : se tárgyi se alanyi állapotok különbsége nem változtatta, nem határozta formáit;objectivitása,mint a rósz színészé, kinek mosdatlan egyéniségét se máz se mez nem képes eltakarni, ki Bura Bandi marad örökké, ha Bánkot adja, ha Leart, ha Mokányt vagy Baczúr Gazsit, s ő ezt cseppet sem bánja, mert igy a közönség öt magát tapsolja meg, nem alakjait, a darabban előjövő élezeket neki tulajdonítja mint improvisatiót, a pitykés frázisok az ő személyes hazafisága előnyére számíttatnak, hunyorgása, ezélzásai- a nézők padjai felé mind az ő személyes érdemét növelik. így ama népszerű. Verseiben folyvást két dolgot akart bebizonyitni : hogy ő tanult ember, meg hogy élezés ember. Amazt, ha komoly, ezt ha enyelgő hangon ír vala; de már a komoly és víg elemet sem különözte el egymástól, hanem összekeverte, a mint épen keze ügyiben esett, a nélkül, hogy humoros öszhangban engesztelné ki. Objectiv alakokról, jellemekről s ezek szerint módosuló költői formákról, nyelvről szó sem volt; de az alanyi érzés vagy hangulat kifejezésében sem volt semmi fokozat, semmi különböző szín; ha a versezet óda magasán kezdte, misem biztosított, hogy alább nehány sorral pityergő elegiába, száraz dida- xisba vagy furfangos ,mendikáncziába‘ (bocsánat e szóért, de nincs más, mely az él- czeskedés illető faját ennyire jellemzően kitegye) nem cseppenünk; vagy megfordítva. Naivitás volt elég, de nem a műben, nem az alakokban, hanem öntudatlanul s olykor pedantság színe alatt a költők személyében. Lássuk, mivel vagyunk tovább. Ha a mai poetáskodást egész tömegében nézzük : egy nevezetes mozzanata tűnik szemünkbe a haladásnak. Ritka ma már V \
