Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
32. szám. 1899. 46. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 535 E. KOVÁCS GYULA ELŐADJA JÓKAI "APOTHEOSIS » -ÁT. GYÜLEKEZÉS A FEHÉREGYHÁZI CSATATÉREN. Ma, ötven év múlva, ünnepelve téged Palota és kunyhó hangozza neved, Rajongva idézi szeretett, hű néped, Lángoló jós-költő, dicső szellemed. «Rejtelmes világból oh, jelenj, jelenj meg! Légy közöttünk újból látható alak !» Lelkesülő szivek, a mig igy esengnek, Megdicsőűlt lényed köztünk áthalad. Szellemajkról hangzik, oh, csodás igézet! Tüzlélektől ihlett lángoló beszéd, Mint a villám, sújt az és velőket éget, Bemegve érezem bűvös zengzetét . . . «Itt vagyok, hivtatok. Oh mert szent varázslat, Ha egy egész nemzet lelkesedve hiv, A szellem világnak kapuján is áthat, Hogyha összedobban együtt annyi szív. Szerteomlott hamvam megmozdul, föléled És az érezszoborba életet viszen. Én ne keljek újra életre, ha ébred, Szózatom megértvén, drága nemzetem ? «Itt vagyok, hivtatok. De a szellemvilág Örök törvénye köt, át nem törhetem ; Földi mezt nem öltök, száguldó paripák Eltaposták régen földi tetemem ! Lelketekkel láttok. Szivem újra dobban, A nemzet szivébe fut minden ere; Hogy mily hűn imádtam: érzem annál jobban, Mert élő szivének áthat lángheve. «Oh, de drága népem, az örök enyészet Irgalmat nem ismer, meg nem könyörül; E nagy riadalmat, sok hangos beszédet Hallván, elfogódom ; szivem nem örül. Vajon azt a lelket, mely ihletett engem S költővé avatott, ma érzitek-e ? Vajon él igazán s áthat az a szellem, Melynek tolmácsa volt lantom zengzete ? «Szerettek-e úgy, mint szeretni én bírtam, Szerelembe oltva egész életem ? . . . És a szabadságért mégis oda dobtam Lángoló szerelmem, édes mindenem. Gyűlöltök-e úgy, mint gyűlölni én bírtam Férfit megalázó minden rabigát ? . . . Világszabadságért mégis oda dobtam E gyűlölet örök, igaz, szent jogát! «Szeretitek úgy, mint szeretni én bírtam Gazdag szerelemmel a szegény hazát ? Oltárára mindent, mindent oda dobtam, Világot teremtő ihletem javát. Gyűlölitek úgy, mint gyűlölni én bírtam Szeretett hazámnak minden ellenét, Csak magamat adtam, csak magamat Írtam Szóban, tettben vérem lángját érezéd. «Oh, de ne érts félre! Nem üres hivalgás, Mit e perezben mondok, édes nemzetem. Az a büszke lélek, az az igaz vallás, Hit a szabadságban, oh hidd el nekem, Egész korszak lelke; ez ihletett engem, Ez zúgott, harsogott lantom idegén ; Egész korszak álma valót ölte bennem ! Ezt varázsold vissza költőd ünnepén !» Hegedűs István. PETŐFI. Meghalt volna ! ki mondja azt? Bárha elhullt drága vére, Az a szív : még most is dobban A szabadság szent nevére ! Mert én hallom lüktetésit . . . Avagy ez csak lázas álom ? Meghalt volna ? összetörve, Eltiporva Segesváron?? Meghalt volna az a költő : Ki — örökké halhatatlan ?! Kinek nevét zengi a bérez És a rejtett völgyi katlan . . . Az : — kinek dalától ittas A nyílt, délibábos róna; — A midőn felsír, zokog a Pásztortüzek tilinkója . . . Nem halt O meg, csak fel — vissza- Bepült ismét Istenéhez ; Lelke itt leng — itt közöttünk —- Velünk él, és velünk érez. Nem halt Ő meg a holtak közt Vérborított csatatéren: Felszállt, mint Illés próféta —- Bobogó, tüzes szekéren. Azt a kardot, azt a zászlót Nem ejté le, nem ejté el: Ott ragyog a Hadak útján, Ott látom én minden éjjel . . . Az a koboz : nem lett néma, Ott zeng az most, mint itt hajdan . .. Mennydörgése belecsattog Minden zúgó zivatarban. Ott van 0 a Hadak útján, Csaba fényes táborában, — Onnét vigyáz nemzetére, Szerelmének sugarával . . . S ha a kürtök megriadnak; Leszáll —■ midőn nem is várták : Hanem ekkor — reszket a föld ... Lángot szór a büszke Kárpát! Soós Lajos. EMLÉKEIM A SZABADSÁGHARCZBÓL. — Paskievics felhívja Debreczent a meghódolásra. Cseodajev orosz tábornok bevonulása Debreczenbe. A debreczeni csata. Találkozásom Paskievicscsel. Az orosz tisztek rokonszenve a magyarok iránt. — Mint fiatal gyógyszerész-segéd, 1848-ban a debreczeni «Megváltóhoz» czímzett gyógyszer- tárban voltam alkalmazva, mely a városháza melletti gróf Degenfeld-féle házban volt. A debreczeni nemzetőrökkel azonban magam is a hareztérre mentem, s miután részt vettem a délvidéki harezokban, Aradon szenvedett sérülésem miatt 1849 januárjában ismét visszatértem Debreczenbe s előbbi állásomat a gyógyszertárban elfoglaltam. Midőn az orosz hadak előnyomulásával nemzeti ügyünk banyatlani kezdett, Paskievics orosz fővezér felhívó levelet küldött a városba, hogy hódoljon meg. Ezt az Andaházy-Szilágyi ház erkélyéről olvasták fel, a mi a népben nagy levertséget szült. A hatóság a meghódolást és a fegyver - foghatóknak mihamarabbi elmenekülését ajánlotta, s még azon este pár ezernyi férfi Nagy-Várad felé menekült. Másnap, azaz julius 2-án délután két órakor pedig bevonult az orosz himnusz mellett Cseodajev rekviráló hada, erőteljes, nagy számú, edzett lovassággal, tekintélyes tüzérséggel és gyalogsággal. Cseodajev maga törzskarával épen a gyógyszertár előtt állott meg, hol kis kocsijáról lelépett. Magas, Bismarckhoz hasonló alak, zord tekintetű öreg, egyik lába be volt pólyázva, tehát lóra nem ülhetett. Itt bevárta a meghódolást s négy napig tartotta megszállva a várost, midőn aztán megint elvonult. Augusztus 2-ikán reggel értesültünk, hogy Nagy Sándor és Korponay ezredes csapataikkal hajnalban a nagy erdő alá megérkeztek; de ugyanekkor az a leverő hir is elterjedt, hogy Paskievics nagy hadával a Tiszán Ősegénél átjött. A lakosság teljes áldozatkészséggel sietett a magyar tábor ellátására. Délben a taligák hosz- szú sora vitte ki a Hatvan-utczán az élelmiszereket fáradt vitézeink számára, kik a földön Dunky fivérek fényképei után. A S EGESVÁRI PETÖFI-ÜNNEPRŐL. — ÜNNEPÉLY A SEGESVÁRI PETŐFI-SZOBOR ELŐTT.
