Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
32. szám. 1899. 46. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 531 Weinwurm fényképe után. JÓKAI MÓR BESZÉDET TART PETŐFI SZOBRÁNÁL. ráfban van megörökítve, s melyet lapunk múlt számában mi is közöltünk. Illyés Bálint adta elő ezután nagy hatással ünnepi költeményét s a negyvennyolczas kör nevében koszorút tett a szoborra. Az «Otthon» koszorúját Bársony István, az «Újságírók Egyesülete »-ét Czilclay Lajos, a «Magyar Történelmi Társulat»-ét Lampérth Géza tette le a szoborra. A sok koszorú közt föltűnt Fiume polgárságának nagy ezüstkoszorúja. A küldöttségek tagjai ezután a városháza nagytermében társas ebédre gyűltek össze, a hol Zsilinszky Mihály mondta az első felköszöntőt a királyra. Bartók Lajos a kormányt, majd a jelen volt gróf Zichy Jenőt és gróf Károlyi Istvánt éltette. Nagy figyelmet keltett Vörösmarty Béla államtitkár beszéde is, a ki a költészet hatásáról s Petőfi nagy hivatásáról szólván, a haza jövőjére és felvirágozására emelte poharát. Beszéltek még gróf Károlyi István, gróf Zichy Jenő, Ugrón Gábor, ki a magyar alkotmányra és szabadságra üríté poharát. Walbaum Frigyes segesvári polgár- mester is szólt, s így végzó beszédét: Petőfi a legnemzetibb költő, dalai mégis elszálltak az egész világba, mint a fecskék. Segesvár is ünnepli Petőfit. Hangoztatja, hogy mindnyájan a haza gyermekeinek érzik magukat, szeretik a magyar hazát. Kiáltja : éljen a haza! (Zajos éljenzés és tartós taps.) Barabás Béla az öreg honvédeket élteti. Végül Bartók Lajos fölolvasta azt a tömérdek táviratot, a mely a hazából és a külföldről érkezett, köztük Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter lelkes hangú táviratát. * A segesvári ünnepen a nagy idők tanúi közül, már mint 80 évet meghaladt aggastyánok, jelen voltak: Madarász József, Ivánka Zsig- mond, Lauka Gusztáv, Kovács Lőrinez. Sok öreg 48-as honvédet láttunk még. Illyés Bálint országgyűlési képviselő maga két 48-as honvédküldöttséget vezetett a sirhoz és a szoborhoz. A küldöttségek tagjai voltak Háromszékből: Tuzson János őrnagy, Pünkösti Gergely huszárszázados, Lőfi Áron huszárhadnagy, Talabos Ágoston tizedes, Borszéki Vincze, Ottrobány Nándor nyug. honvéd ezredorvos; Kolozsvárról: Kisfaludy Lajos, Tanáskovich Ferencz, Pap István, Székely József, Székely Mihály, Aulich András, Majoros Albert, Richter A., Angyal József, Halászi János, Strotz Samu, Pető Mózes. * A míg fönt a városházán folyt a lakoma és hangzottak a felköszöntők, lent a város a székelyek csoportjaitól volt zajos. Először is a hivatalos ünnepség végeztével, mert azon a hely szűk volta miatt nem jelenhettek meg, körülbelül ötezren Ugrón Gábor vezetése alatt a szoborhoz vonultak. Ének és zeneszó mellett szállta meg a várat a székelység, mint egy új ostromló sereg, csakhogy a kezükben gyilkos fegyverek helyett szelíd mezei virágok voltak. Megkoszorúzván a szobrot, elözönlötték az egész várost; sokan a tágasabb útczák ligetes terein ütöttek tanyát. Majd nótára gyújtottak s többnyire a saját (kürtös) zenekaraik muzsikájára tánczra kerekedtek s vígan járták a székely «csürdüngölő»-t. Közben-közben egy-egy társukat vállukra emelve, beszédeket tartattak vele Petőfiről, Bem apóról és Kossuth Lajosról. így ünnepelt Petőfi kedves népe, míg a székely vonatok sípjelzése estefelé indulásra nem hívta őket. A kik közelebbről kocsin vagy gyalogszerrel jöttek, azok ott maradtak öreg estéiig s akkor katonás rendekbe sorakozva lobogóik alatt, elől a bandával a Rákóczi-induló és Kos- suth-nóta hangjai mellett hagyták el a várost, és vonultak haza kis falvaik felé a kanyargós hegyi ösvényeken. * Hogy a székely népet mennyire foglalkoztatja ma is még Petőfi rejtélyes eltűnése s hogy kél róla rege-regére, legenda-legendára, beszédes bizonyság erre egy keresztúri öreg székely meséje, a kivel a fehéregyházi síkon találkoztam. Szekerén üldögélt az öreg jóízűen pipázgatva. Beszédbe ereszkedtem vele, miközben csakhamar Petőfire tértünk át. — Hát kegyelmed hallott-e valamit Petőfi Sándorról ? — kérdém. — Vagy igen, — felelt önérzetesen András bá’. — Ott csatangolt nálunk Keresztúron épen most ötven éve. Na, gondoltam, ebben igaza van az öregnek. Petőfi ama végzetes nap előtt csakugyan Keresztúron volt. Ott töltötte az utolsó éjszakát _s onnan indult reggel tovább Segesvár felé. És felcsillant előttem a remény: hátha nem is regét, de valami való dolgot, érdekes visszaemlékezést hallok a halhatatlan költő utolsó óráiról. Az öreg folytatta:- Édes apám — Isten nyugosztalja — sokszor elmondta, hogy éjféltájt az erdőről hazajövet, a kertek alatt találkozott vele és megszólította, kérdezve, hogy mit keres ott ? «Látja azt a csillagot, bátyám, — válaszolt Petőfi — ott Segesvár fölött? Az az én életem csillaga. Ha ma éjfélkor az lehull, holnap én is elpusztulok» ... Az óra ekkor éjfélt ütött s a fényes csillag leszaladt az égről. Másnap elveszett Petőfi . . . * A fehéregyházi ünnepélynek meghatóan szép jelenete volt az, mikor az emelvényre felvonuló szónokoknak és íróknak fehér ruhába öltözött bájos fiatal leányok, az ifjú Haller és Teleki grófkisasszonyok, gyönyörű bokrétákkal kedveskedtek, a melyeknek virágai már a porladó hősök hamvai fölött fakadtak. Mert a felállításakor pusztán, a mezőség közepében hagyott turul-madaras szép síremlék immár magához méltó keretben áll egy gyöngéd érzésű és fenkölt gondolkozású erdélyi úrhölgy, hallerkői Haller Lujza grófnő jóvoltából. A nemes grófnő bekeríttette és parkká varázsolta az emlék környékét s két csinos házikót építtetett oda, melyek egyikében az emlék és a sirkert gondozására hivatott őr lakik, a másik pedig már is egy kis becses Petőfi - ereklyemúzeum, a költőre vonatkozó emlékek, képek, Írások gyűjteménye, a melyeket megilletődve szemlélhet majd mindenki, a kit a kegyelet zarándok-útja oda vezet. A szép kertet, melyben dús virágzású rózsák, szegfüvek és violák - Haller grófnő saját kezű ültetései — illatoznak, fiatal, sudár jegenyék és nyárfák körítik, Petőfi kedves fái, melyek alatt oiy édesen pihent valaha, elmerengve az őszi légen átvonuló vándor-darvak Y betűjén . . . Lampérth Géza. PETŐFI AZ ERDÉLYI TÁBORBAN. A nemzeti ünnep alkalmából, melyet a költő fólszázados halála emlékére rendeztek, szolgálatot vélek teljesíteni, ha a költőnek az erdélyi hadseregben időnként történt megjelenéséről és szerepléséről személyes tapasztalataim alapján, mint élő tanú megemlékezem, s adataimat azon rendben, a mint azok fölmerültek, a következőkben közlöm: Az 1849. január 21-iki első szebeni csata után Bem tábornok a Szebentől egy órai távolságra eső Szelindek szász községbe vonúlt vissza, és ott helyezte el hadseregét. Másnap, január 22-én, hire terjedt, hogy Petőfi Sándor a táborba érkezett, és hogy a tábornoknál jelentkezve, a hadseregben való szolgálatát felajánlotta. A tábornok előzékenyen fogadta a költőt; szolgálattétel végett segédtiszti minőségben, századosi ranggal a vezérkarhoz osztotta be. Itt ösmerkedeit meg vele e sorok Írója, mint irodai tiszt, és kísérte figyelemmel a megjelenése miatt különben is feltűnő, mintegy 26—27 éves fiatal embert, ki megérkezte után este mindjárt összeszedett néhány honvédet, kikkel a tábornok szállásán, a posta-háznál, a «Búsul a lengyel» ismert dal eléneklésével szerenádot rendezett, ezután pedig ugyanez a daltársaság Petőfit lepte meg szállásán hazafias dalok éneklésével, mit a költő népies tréfával így köszönt meg : «Isten úgyse fiúk! soha sem gondoltam, hogy» stb. Majd harczra lelkesítő beszédet intézett az ifjú honvédekhez. KOSZORÚK A SZOBOR ALJÁN. Weinwurm fényképe után. A PETŐFI-ÜNNEPÉLY BUDAPESTEN JULIUS 30-ÁE,
