Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
31. szám. 1899. 46. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 511 Bilincsét, lánczait a nép szétszakgatta. S a nemzet föltámadt az új virradatra. (Hajnalfény, majd napfény derül.) NKMTO. (Ketté szakítja a kezén levő lánczokat.) Hajnalhasadtára a látóhatárig Fut az éj tábora, a gyötrő' kisértet, Kelő fénysugárból magasra kiválik, Ostorával űzve a futó lidérczet, A te érczalakod, visszanyerve élted. Érczből volt a szived, míg dobogott élve ; De égett a haza és szabadság névre. Most érez vagy egészen : hát szív vagy egészen Fejedet az égig emeled merészen ; S szemednek engeded, hogy a napba nézzen. S napnál fényesebbre : feltámadt hazádra Ez imádott földre, bérczedre, rónádra: Bérezek, rónák hazaszerető népére. Fénykép után. PETŐFI ISTVÁN, A KÖLTŐ ÖCSCSE. Mit utólszor láttál élő szemeiddel Komhalmaz volt, égő városoknak tiszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke. S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodtak a régi kor honvédi, Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled, a dicső hon, a régi. S ezt köszöni e hon kihullott vérednek, S mi soha nem hull el, élő dalaidnak, Szabadság virági porodból erednek ; Lelked sugáriból csirái fakadnak, Dalaid diadal neked egy magadnak. Sirod csak keressük, de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen. PETŐFI ATYJA. Orlai Soma rajzai után, PETŐFI ANYJA. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át érczalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálványnyá a szabadság nemtője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon érezszived túlvilági kéjbe. (Nemtö ledobja kezeiről a lánczokat,) Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország Szabad a föld, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás daemona nem győz honszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve hallal, Sebekből vérezve, fölre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurráh ! A mivel a szilaj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán, Kik dalaid zengik, szájról-szájra szállva, S hallgasd, hogy éltetnek a nap alkonyultán Aranytermő kalászt aratva kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Fénykép után rajzolta Háry Gyula. PETŐFI ZOLTÁN GYERMEKKORI ARCZKÉPE. Mag volt, mit elhintél: erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó lángjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti: ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza menhelyül megmarad S újra felzendíti, hogy a népek hallják. S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. A mig e kicsiny nép, kit magyarnak hínak, Szabadság és emberszeretet őre lesz : Sok küzdelme lesz, mert ellent sokan vínak, De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz. NKMTO (felragadja a Petőfi-szobor talapzatára fektetett nemzetiszin zászlót e felirattal ((szabadság, egyenlőség, testvériség» s Petőfi szobra felé nyújtja.) Ragadd e háromszin zászlót érczkezedbe, Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be, S ha mi ellágyulnánk, te érezszobor, védd te. Legyen veled együtt halhatatlan élte.
