Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
526 33. szám. 1884. xxxi. évfolyam. maiak már huszonhat faját ismerték s hogy Dél- Európában már a legrégibb időktől fogva honos volt, inkább hihető, hogy északról származik. Nagy hátránynyal és visszahatással voltak mindig a gyümölcsök történetében a harczok es népvillongások. Ily időkben a kolostorok, mint a béke egyedüli helyei maradtak csak a gyümölcsfák menedékei és fentartói. Annyi bizonyos, hogy majd minden európai nemzethez, ideértve Németországot is, hol Nagy Károly honosította meg, Olaszországból kerültek a gyümölcsök. Híresek voltak itt a Mediciek és a ferrarai bibornok gyümölcsös kertjei Tivoliban. De minden gyümölcs között az alma minden időben legnagyobb szerepet játszott, úgy a mythologiában, mint a történetben. Rokonságát a szőllővel az is mutatja, hogy Dionysost tartották mindkettő első tenyésztőjének s miga szőllőtőt magának tartotta meg, az almafát Aphroditénak ajándékozta. Ezáltal a szerelem jelképe lett. Aphrodite három arany almát adott Melaniónnak is, hogy azokkal a gyors lábú Ata- lantát magának nőül megnyerje. Almát, a hes- peridák aranyalmáját kapta ajándokul Junó is, Gaeától, mikor Zeüszszel menyegzőjét tartotta; ezt hozta el később Herakles a hyberboreák országából, hol három hesperida s egy százfejü sárkány őrizte. Az északi regékben alma képezi az ásá k ételét s Iduna az őrizőjök. Az északi felfogás az anyakebel és a tápláló szeretet jelképét is összekötötte vele, s egy kereszttel felette a birodalmi almává, a világuralom látható jelévé emelkedett. Az alma mindenesetre régibb gyümölcs a körténél. 1643-ig már Európában 128 almafajt termeltek. Ekkor kezdődött a körte vetekedő népszerűsége, melynek csakhamar előnyt adtak a fogyasztók és termelők. De a Calville- és Ba- tulen-almák üde és húsos zamata, aPáris-almák plasztikai tökélye, az eper-, tányér-, jeges-, vaj- és kormos-almák illatos különfélesége azért még mindig kiváló csemegék gyanánt szolgálnak asztalainkon. Mi több, a jövő is az almáé. Minél inkább folytatja a fillokszera pusztításait a szöllőtők közt, annál valószínűbbnek látszik az a föltevés, hogy a jövő pezsgője nem más, mint — az almabor lesz. Egyébiránt az idei hőségek azzal biztatnak, hogy ez idén legalább még nem lesz ok a bor surrogatumairól gondoskodni. A nagy meleg meg fogja adni a fürtöknek a maga zamatát és czukortartalmát. Gondolhatni, milyen lesz majd az eredmény ily kedvező körülmények között különösen ott még, hol nem a mennyiségre, hanem a minőségre vannak szüretelésnél főtekintettel. A hol csak azokat a fürtöket szedik le, melyek teljesen érettek, és ezeket igen finom ollóval, úgy hogy hatvan munkás egy egész napon át alig tud két-három hektoliterre való bort leszüretelni. Ily fáradságos gondosság csakugyan igazolja aztán némely nedűnek roppant magas árát. AZ ÜJ NORVÉG MINISZTERELNÖK. A csöndes Skandináv-félszigeten, melynek népeiről oly ritkán emlékezik meg a táviró, a jelen évben egy nagy fontosságú forradalom ért végett. Csöndes, vérnélküli forradalom volt ; egyszerű emberek, nagyobbrészt a szó szoros értelmében földművelő parasztok szellemi har- cza a király s a hatalmon ülő nagyok ellen. E harcz már több éve foly, szenvedélylyel ugyan, de méltósággal. Az egyszerű norvég parasztok és halászok, kik a norvég storthing tagjainak nagyobb részét képezik, bámulatra méltó szívóssággal s következetességgel védelmezték alkotmányos jogaikat a reakcziónárius párt ellen, s megtörtént az a parlamentáris életben is ritka eset, hogy a minisztereket, mint a korona tanácsadóit, nemcsak törvényszék elé állították alkotmánysértő eljárásuk miatt, hanem el is Ítélték. Oszkár király, ki a reakczionáriusok pártján volt, a Norvégiával personalis unióban álló, de különben teljesen önálló Svédországra támaszkodva egész a feszültségig engedte menni a dolgokat, már-már az volt a közönséges nézet, hogy polgárháború tör ki, mig végre a királynak kellett engednie s ez év junius 26-án az ellenzék végleges diadalra jutott. Nagy esemény ez Norvégia történetében, nagyobb, mint bármi más 1814 óta, midőn az ország függetlensége kimondatott. E kis ország népe, mely a legműVASÁENAPI ÚJSÁG. veltebb és politikai érettség tekintetében legmagasabb fokon álló népek közé tartozik, e békés forradalom által fényes tanúbizonyságát adta erejének s életképességének. Az uj minisztérium tagjainak nevei Európában kevéssé ismeretesek, még leginkább szerepelt a király személye körül levő miniszter, Ole Richter, ki az utóbbi hat éven át Norvégia és Svédország londoni követe volt, de hazájukban mind ismert, tekintélyes szabadelvű férfiak s kine- veztetésüket a nép oly osztatlan örömmel üdvözölte, mint nálunk 1867-ben az első miniszterekét. Maga a miniszterelnök, Sverdrup János, kinek arczképét is közöljük, évtizedek óta vezérfér- fia a norvég népnek s a legutóbbi békés forradalomban is az ő rendkívüli tehetségeinek és államférfim tapintatának sikerült főkép a győzelmet kivívni, megbuktatni a reakcziónárius pártot, s létesíteni a különben már régóta demokratikus érzelmű s szervezetű államban a miniszteri felelősség minden következményeit. Sverdrup 1816-ban julius 16-án született. Anyja már születése után négy év múlva elhunyt s a fiú nevelése főkép nagynénje kézé- , ben volt, ki a franczia forradalmi eszmék iránt egész lelkesedést keltett föl benne. Tizenhét éves korában Krisztiánjába ment jogot tanulni s 1841-ben nyerte el az ügyvédi oklevelet. Több éven át egy vidéki törvényszéknél működött s e minőségében ismerkedett meg a néppel. 1844Sverdrup, az uj norvég miniszterelnök. ben megnősült s nemsokára Laurvikba, egy Norvégia déli részén levő kis városba ment, hol I mint ügyvéd működött s a munkásosztály segítségével 1851-ben a parlament tagja lett. Néhány ; év múlva Krisztiániába költözött s 1859-ben { Akershus megye követévé választatott meg, mely választás azóta folyvást ismétlődött. A norvég parlament (storthing), bár ez országban szüle- ; tett arisztokráczia nem létezik, két kamarából i áll. Alii követ közül (37 városi, 74 vidéki kerületekből) ugyanis egy negyedrész alkotja a felsőházat (lagthing), a többi a mi alsóházunknak megfelelő testületet (odelsthing). Sverdrup, ki már a 60-as évek elején vezérszerepet játszott az ellenzék vezérférfiai között, 1862—71-ig az odelsthing elnöke volt, azóta pedig a storthing elnöke. Mint szónok és vitatkozó kiváló tekin- ! télyü s ellenzéki korában igen erősen ostorozta a minisztereket, de még tovább is ment, mert a nép fenségét hirdette folytonosan s egyik képviselőházi beszédében fölállította az elvet: «Minden hatalomnak e teremben kell összpontosul- | nia.» Mint első felelős miniszter, ő egyúttal az j első is, ki a norvég parlamentben hivatalosan ! megjelenik s társaival együtt múlt julius hó elején foglalta el itt székét a nemzet örömnyilatkozatai között. Norvégiában, melynek körülbelől hazánkéval egyenlő nagyságú, de részben igen zordon éghajlatú területén alig két millió ember él, a i műveltség oly magas fokon áll, hogy e kormány- válság valóban a közszükségletnek felelt meg j s az uj alkotmányos korszak bizonynyal hasznos is leend. A már említett két férfiun kivül a miniszterek még a következők: Daae Lajos hadügyminiszter; Sörenssen A. igazságügyminiszter; Haugland B. pénzügyminiszter; Arc- tander S. belügyminiszter; Blix tanár közoktatásügyi miniszter; végre Stang ülnök és Sverdrup Jakab lelkész, állami ügyvivők Stockholmban. A K ü T B A N. Falusi történet. Az egész falu megdöbbent, mikor a szomorú esetet megtudta. A férfiak haza szaladtak a mezei munkából, az asszonyok sápitozva adták szájról-szájra, hogy mi történt. Gyengő Balázs uram és Csopák a kut- csináló, épen a kutat igazították az udvaron, mikor egyszerre a kút fala nagy robajjal összeesett ; roppant porfelleg támadt egyszerre s mindakettő élve temetkezett sírjába. — Csoda lenne, ha megmenekedtek volna, — mondogaták egymásnak. — Próbáljuk meg mégis, hátha kimenthetjük őket. Rögtön munkához láttak. Nem csoda; Balázs bácsit nagyon szerették a faluban, nem sok família volt a környéken, a melyiket egy- ben-másban a maga lekötelezettjévé ne tett volna. Csopák is derék, pompás egy fiú volt, legfölebb... no tudják, egy kicsikét duhaj, de hát ki gondolna most erre ? A borzasztó szerencsétlenség, melynek áldozatául estek, mindenkit nagyon megdöbbentett. Az asszonyok imádkoztak. Még az éjszaka beállta sem szakította félbe a munkát. Fáklyákat gyújtottak s a mellett dolgoztak egész addig, mig a hold éjféltájban kibukkant. — Vájjon a Balázs felesége tudja-e már az esetet? — Hát hiszen ott volt, épen ruhákat terit- getett a kötélre. A nagy roppanásra hátra nézett s hallotta még, a mint a szerencsétlenek rémülten felorditottak. Menten elájult, azóta nem is tudták fellocsolni. — Szegény asszony! Hogy is szerette az urát; pedig biz a mi a fiatalságát nézi.... — De olyan is volt az az ember hozzá, mint egy darab kenyér. Nem igaz, szomszéd- asszony ? — Olyan volt az máshoz is, lelkem, hogy az isten nyugtassa meg a haló porában. Eltelt az éj, s még a munkának semmi látható eredménye. Roppant földrakást kellett eltávolítani s az omladás bizonyosan nagyon mélyen történt. Mindenkit csüggedós fogott el. — Ej, szó sincs róla, hogy idején készek legyünk. Legjobb lesz, ha imádkozunk a lelkö- kért. Végok van. Földre illesztették a füleiket a kutnyilás irányában, de semmit sem hallottak. Pedig a kút fenekén tegnap óta egy ember nyögött kétségbeesetten. Hangja megtört a szájától alig féllábnyira eső kőtörmelékeken, de füle a legkisebb neszt is tisztán hallotta feje fölött. A csákányvágás, a taligák nyikorgása, a munkások szóváltása, mindez tisztán, kivehető- leg hangzott le sírjába. Ez az ember Csopák, a kutcsináló volt. Egy roppant kő, mely estében őt is magával rántotta, két kiszögellő falban akadt fenn, s mintegy két lábnyi átmérőjű üreget képezett, melyben Csopák összezsugorodva lapult meg. Azóta ebben a helyzetben volt kénytelen maradni, lehorgasztott fejjel, térdeit szájáig emelve, de még lélegzelve. Keskeny, hosszúkás nyílás némi levegőt juttatott be még hozzá. — Istenem, istenem ! — ismételgette szünetlen, — édes jó istenem, ne hagyj igy elveszni !... Rajta, fiuk, rajta ! hiszen még megmenthettek. Még élek. Oh! be derekasan dolgoznak. Jól megy. Aha! Mindjárt sikerül... De hát mért hagyták abban? Nem halljátok, hogy még van remény ? Emeljetek ki sírjainkból mindkettőnket. Mert ketten vagyunk, egy öreg emberrel, a kit mindnyájan szerettek, Balázs bácsival,... mentsétek meg őtet, mentsétek meg !... Beszéljen hát Balázs bácsi, mért nem szól egy kukkot sem? Meghalt volna? Nem, nem halt meg. Nem akarom, hogy meghaljon, mert akkor itt hagynának engem egyedül !... Isten, kezeidbe ajánlom lelkemet. Miatyánk, ki vagya mennyben... Ki akarok menni innen, tüstént. Élni akarok. Hiszen oda fenn világosság van, zöld fák és kék ég! ........ — És a kiket szeretünk, nem igaz Csopák ? — Balázs bácsi! Hát nem halt meg ?.... Meg vagyunk mentve__De miért hallgatott a nnyi idő óta ? — Szeretteink is ott fenn vannak, nem igaz Csopák?-—kezdé újra az előbbi hang. — Oh milyen szép dolog szeretni. Milyen borzasztó dolog a halállal cserélni fel őket, borzasztó halállal, ügy van-e, Csopák!
