Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

598

XXI. ÉVFOLYAM. — 38. SZÁM.

pótolva lenne. Hat művészünk, Greguss, Jankó, Keleti, Lotz, Rauscher és Székely, járultak a diszmű illustrálásához. Miért nem a többiek is ?... De ne keressük a mi nincs. Sok a jövőnek van még fön- tartva; Petőfi nem fog elavulni.

Kárpótlásul: a meglevő rajzok közt, nehány kevésbbé sikerült mellett, számos, valóban szépet találunk, méltót a művészekhez, a kik adták, s méltót a költőhöz, a kihez adták. Nehezünkre esik mégis a legszebbeket megjelölni. Úgy tetszik nekünk, hogy Gfregusstól: Csokonai, a téli temető (A hó, a holt föld-hez), A csárda romjai, Kinn a ménes, A puszta télen, Elpusztuló kert; — Jankótól: Van az alföldön csárda sok, s a János vitézhez valók közül a második; — Keletitől: Temetőben, A mélázó haramia (Fürdik a holdvilág-hoz), Az erdei lak, a Kutyakaparó, A Tisza; — Lotztól: Est; — Rauschertól: a Két vándor első képe, a Kis furulyám;— Székelytől: A király esküje, A hegyek közt, Salgó, Az apostolhoz, kivált a középső, de mind a három, — a többinél is megkapóbbak. Gregussnál az eredetiség, a tájképek szépsége s a népélet hűsége, — Keletinél a rajz tisztasága, a fény és árny beosztása, a kivitel lágysága, Székelynél a kompoziczió ereje a mi megkapja ielkünket.

A metszések legnagyobb része is hazai, s különösen Morelli vésüjét dicséri. Hazai a ritka diszü, egyszerű és Ízléses kötés is, Mehnertől, méltó tábla a kölészet és művészet egyesült remekeihez.

íme a kiadás, melyben hazai művészetünk s iparunk áldoz a legnagyobb magyar lyrai költő szellemének! Azt hiszszük, a közönség sem fog tőlök hátramaradni; sietni fog megmutatni, hogy méltán legnépszerűbb költőjének ily kiadásában, a tartalom mellett az alakot is tudja méltányolni s becsülni, melyben az neki nyuj- tatik. —á—r—

Az erdélyi székely szombatosok. *

A Vasárnapi Újság múlt évi folyamában egy czikksorozat jelent meg,nagyobbáraÜrmösi Sándor ur jegyzetei nyomán, az erdélyi székely szombatosok eredetéről.

E czikksorozat rövid tartalma az alapitóra s a múltra vonatkozólag ez: a porból ország- kanczellárrá emelkedett, ingatag s már negyvenes Pécsy Simon, első nejének halála után, mi a hagyomány szerint 1608-ban történt, beleszeret a csodaszép zsidóleányba, Eszterbe s ennek szép szemeiért megalapítja a szombatos vallást, minthogy — magyarságát nem tudván föláldozni — zsidóvá nyiltan lenni nem akar. Az általa ily regényesen alapitott hitelveket aztán, az eszközökben nem válogatva, mindaddig hévvel terjeszti, mig megnótáztatva el nem veszti csodaszerben nyert nagy vagyonát s követőivel és családjával Konstantinápolyba nem bujdosik. Itt halt volna aztán meg, mint a török állami nyomda feje.

Mind ez igen érdekes; de első tekintetre is látható, hogy inkább a hagyomány, mint a történelmi források nyomán van elő adva. Nem lesz azért felesleges, ha bár kevésbbé lesz is regényes, f orr ások ** nyomán adni elő a

* Közelebbről volt a lapokban, hogy az erdélyi, jelesen a bözödujfalusi székely szombatosok egy küldöttsége járt Temesvárott az ottani rabbinál, az egész felekezetnek nyiltan az izraelita vallásra való áttérése érdekében. E tény újra fólszinre hozta ama rejtélyes múltú és jelenü magyar-zsidók ügyét. S e szempontból is szívesen közöljük a jelen adalékot multjok történelméhez. Szerk.

**A források, melyeket használtam,a következők :Uj magyar Muzeum 185%i: Egy szombatos énekeskönyv ismertetése Lugossi Józseftől; Kér. Magvető III. k.: A szombatosok, Kriza Jánostól; Erdélyi történeti

VASÁRNAPI ÚJSÁG.

szombatosok történetét, azon előzménynyel együtt, melyből a szombatiás* mint igazolt alapból közvetlenül kihajtott.

A történeti tényekből kihozhatólag a szombatosság nem más, mint a XVI. században megindult hitujitás túlkapása, az u n i t ar i s m u s kinövése.

Tudjuk, hogy a XVI. század elején erős lendületet nyert a lelki szabadság ügye. A szabad, önálló gondolkodás eredményeiként tekinthetjük ama számtalan uj felekezeteket, melyek az alapitók hire és tekintélyéhez képest hosz- szabb vagy rövidebb ideig éltek.

Azon eszmeharczból, mely a vallás ügyében vivatott, három fő tanelv jutott diadalra, u. m. az ágostai, a helvét hitvallás és az egyis- tentan, az uni tarismus. Nincs ország, hol nagyobb gyorsasággal, sőt mondhatjuk, rohamossággal terjedt volna a tisztitott vallás minden ága, mint Erdélyben. 1521-ben Sziléz Ambrus és Weil Konrad kezdték meg a hitujitást Luther elvei szerint, s oly sikerrel működtek hogy Melius Péter már lutheriek ellenében emelte diadalra a kalvinismust, megnyervén János Zsigmond fejedelmet is, udvari papjával Dávid Ferencz- czel.

Még le sem csillapodott a két prof. felekezet közötti versengés, már egy uj tan kezde gyökeret verni, t. i. hogy az istenségben valamint egy a lényeg:ugy a személy is egy. E tannak hirdetője Blandrata György, a fejedelem udvari orvosa volt, ki — miután meggyőződött arról, hogy tanai kedvezően fogadtatnak — Dávid Ferencz hires szónokot és nagytudo- mányu udvari lelkészt is maga részére vonva, nyiltan hirdeté az egyistenség tanát s ennek oíy elterjedést eszközölt, hogy maga a fejedelem is unitáriussá lett, sőt 1571. jan. 5-én a Maros-Vásárhelyen tartott gyűlésen „recepta religió“-vá tétetvén, számára szabad vallásgyakorlatot eszközölt.

Az unitarismus hovatovább nagyobb tért hóditott s a mint erősbödött, azon mértékben feledkezett meg az óvatosságról, mely lehetővé tette a többi bevett vallásfelekezetek között szabadalmaztatását.

Dávid, kinek már vérébe ment az ujitási vágy, nem állapodott meg Blandrata álláspontján. Már régebben gúnyosan ostorozta a háromság-hívőket. Különösen „de falsa et vera unius Dei cognitione“ czimü könyvében kelt ki legerősebben, melyben „több káromló képek közt a háromságot cerberus alakjában“ tüntette elő. Most meg nyiltan föllépett, és a Krisztus istenségét megtagadva igy tanitott: a Krisztus nem természet szerint való Isten, tehát imádni sem szabad.

A rohamos ujitási viszketeg oly lejtőre ragadta Dávidot, melyről a visszatérés lehetetlen volt. Mulhatlanul zsidózásba kellett rohannia. Mielőtt azonban ide érhetett — s nézeteit rendszerbe foglalhatta — szóval, mielőtt uj felekezetet alkothatott volna: álnok csel áldozata lett.

Ugyanis az unitarismust végveszélylyel fenyegették ezen túlkapások. Az éles elméjű Blandrata ezt jókor belátta s idejekorán figyelmeztette Dávidot a keresztyénség alapjának fölforgatását követhető eredményekre, és egy tervvel állott elő, melynek czélja az unitarismus elleni rósz elővélemény eloszlatása volt. Blandratának ezen terve s annak Dávid általi fogadtatása igen érdekes világot vet a két férfi jellemére. A rideg gondolkozásu Blandrata, hogy az általa beplántált felekezetet megóvhassa s föntarthassa, nem riad vissza a föladás bűnétől sem, mig ellenben az oly sok aljas tettel vádolt Dávid egyenes lelke, meggyőződéséhez való ragaszkodása nem tántorodik el a nyugalmas jövővel való kecsegtetésre, nem riad vissza a szenvedésektől, ha bűn árán szerzi meg az elsőt, vagy kerüli el az utóbbit.

Blandrata terve ez volt: minthogy az unitáriusok s ezek közt főkép Dávid tulhajtása már fölköltötte a figyelmet s másként, mint áldozat árán nem lehet lecsillapítani a protestánsok részéről fölzudult szenvedélyeket: tehát áldozatot kell hozni. Blandrata nem akarván

adatok; Katona Gr. István: Titkok titka; Bőd Péter sz. Polycarpusa, Lányi egyh. tört.; Of-bánBa lázsSzékelyföld ismertetése II. köt.; Szál ár di siralmas krónikája.

* Nagy Szabó Ferencz krónikás egykorú szava.

nélkülözni Dávidot, arra kérte, hogy mérsékelje magát a többi vallásfelekezetekkel szemben s az eddigi túlkapások feledtetése czéljából adja beleegyezését 2 — 3 papnak perbefogásához, kiket ők maguk vádoljanak be a „káromkodótan“ hirdetéséért. így az unitár egyház alapitói úgy tüntetvén föl magukat, mint a kik éber szemekkel őrködnek a közhitnek épségben tartása fölött, jó véleményt szereznek az ellenfél előtt maguk iránt, s elháríthatják, habár 2—3 ember elitéltetése árán, a hitközségöket fenyegető veszélyt.

Dávid méltó boszankodással fogadta Blan- dratának, a műkedvelő theológnak e sötét tér- vét. Lelkiismerete nem engedte, hogy ártatlanok adassanak mintegy váltságul a békeért s megtagadta beleegyezését.

Blandratának azonban minden áron áldozat kellett, melylyel elhárítsa a kitöréssel fenyegető veszélyt; s minthogy Dávidra, annak nyilatkozata után úgy sem számíthatott többé: úgy tekintette mint az ő és hitfelei ellenségét s őt szemelte ki áldozatul. Nyiltan föllépett ellene s bevádolta a fejedelem Báthori Kristóf előtt mint veszedelmes ujitót, nem mulasztván el alattomban mindenféle titkos és jellemszennyező híreket is terjeszteni Dávidról s föltárni azon kárhozatos törekvéseit is, miszerint az a gyűlölt és megvetett zsidó vallást akarja a nép közt meghonosítani. Blandrata jól számított. Bujtogatásának azon eredménye lett, hogy a közvélemény Dávidnak ellene fordult s több közsinatokon nyilatkozva végre az 1579-ben Déesen tartott országgyűlésen a következő Ítéletben talált kifejezést: „Megértvén a méltóságos fejedelemezt az egész dolgot, miképen a te agyadban koholt tudományodat követvén : elhagytad az ekklésia egységét, az istentelen hallatlan káromkodásra vetemedtél, és az ország végezése ellen közönségessé tetted (!) újítóvá lettél: azért ő felsége tégedet érdemed szerint másoknak példájokra megbüntet, hogy az eiféle eszelős újításoktól elirtózzanak, addig pedig, mig tetszik a méltóságos fejedelemnek irántad parancsolni, fogságban tártától.“

Dávid, ki a gyűlés elé idéztetett, a gyűlés egész folyama alatt beteg vala, annyira, hogy a hozzá intézett kérdésekre sem tudott válaszolni. Ezt veje „Lukács kolozsvári nótárius“ tette helyette, védelmezve egyszersmind a gyanusitgatások és rágalmak ellen. Ily állapotban érte az elfogatási parancs s igy hur- czoltatott el Dévára, hol még ez évben november hó 9-ke körül a halál véget vetett nyugtalan szelleme hánykódásának s teste fájdalmainak.

Blandrata, Dávid elitéltetése által e kettőt érte el: megmenekült egy veszedelmes, szélsőségeken kapkodó újítótól, másfelől az unitá- rismust megszilárdította.

Blandrata magaviseleté és Dávid elitélte- tése által ugyanis meg lettek nyugtatva^, többi vallásfelekezetek s bizalmuk az uniFaristnus önmérséklete felől megerősödött.

A Dávid nézeteihez hajló s alakuló félben levő felekezet pedig, mely hol judaitansnak — zsidózónak, — hol dávidistának, hol feren- czistának neveztetett, a kezd« ményező ily szörnyű vége által elrémittetvén, nem mert nyiltan föllépni, csak titokban érlelte az eszmét, hogy azzal későbben, kedvező alkalommal, mint szombatos felekezet álljon elő.

(Vége köveik.)

Miért kell aludnunk?

Az álmatlanság komoly betegség előpostája lehet.Mondják ugyan, hogy találkoznak elvétve egyesek, kik az alvást, részint mert hivatásuk hozza magával, részint mert úgy akarják, a legszűkebb körre szorítják, de az az egy pár eset, mit erre nézve példányul szoktak fölhozni, rendesen túlhajtott, mert átalában a kevés alvás nem lehet edzett egészség jele. Sok igazság rejlik ez elvben: „aludnunk kell, ha élni akarunk.“ Az élettan világosan tanítja, hogy miért kell a testszervezetnek aludnia. Ezt szándékozunk bővebben részle ezni jelen közleményünkben.

Emberek és állatok egyaránt 24 órai időköz alatt okvetlenül megérzik az alvás szükségességét, s ha ebben bármi oknál fogva is sokáig gátoltatnának: életerejük teljesen kimerülne,