Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
350 22. bzím. 1878. xxT. évfolyam. nekem most a tengeren járnom, mert ezek a soliajtások orkánnak is beillenek .... Lisznyay stylusában szólva. Harmad napja, hogy master Tompánál dégálok. Cziva- kodunk mint az istennyila ; ismered az én szende, békeszerető, angyali természetemet, hanem ez a kapezáskodó komisz pater Tompa mindig dühbe hoz. Holnap után megyünk Sárospatakra . . . érjünk csak a Tiszához vagy Bodroghoz, majd belököm őkéimét. Patakról pedig én Szatmárra és illetőleg Erdődre vágtatok. Nagyon várnak ott, hé, hát sietek. Sietek pedig nem csak Erdődre, hanem ezen levelet bevégezni is, mit azonnal meg is teszek, mihelyt tégedet családostul, különösen komámasz- szonyt, Julcsát, Laczit s magadat összevisszacsókollak . . . . persze csak igy szárazán. Ha megházasodom, tudó- sitlak, hogy a hányadik égbe röpültem. Addig isten veled! — hű, igaz etc. barátod Petőfi Sándor. Közli: Szász Károly. A vész előjelei. Bakarest, május 21, John Bull gyürkőzik, boxirozásra szorítja öklét, egyik lábát már a Márvány-tengerig előretolta, másikkal egész Indiáig bátra támaszkodik! ; jó széles alap, csak az a baj, bogy nagyon is széles ! A muszka meg az Amur, Oxus és Dnieper , partjaitól a Jeges-tengerig fölkergeti mérketlen birodalma népét, pénzt keres és vesz fel ott és j olyan áron, a hol és hogy kaphat, fegyverek millióit, ágyukat, torpedo-pokolgépeket, orgyilkos kalózbajókat teremt. Dzsengiz khán, Attila, Tamerlán ébredjetek fel, im bekövetkezett a ti időtök, a népvándorlások rettenetes kora, csak az öldöklő szerszámok alakja változott meg, a miveit XIX. század (!) csatabárd és nyílvesszők helyett ólomesővel gyilkol s az ég legbőszebb zivatarát megszégyenítő dörgő villámot és vas mennyköveket szór. Olyan ez a föld két legnagyobb birodalmának fenyegetőzése, mint mikor az alföld végetlen síkján kelet és nyugatról egyszerre borul el az ég; előbb fényes szegélyű tornyos fellegek emelkednek, öltve bajó, sárkány, elefánt s más óriás alakokat, mindig nagyobbakat, mindig sötéteb- bet, majd eltűnik és egybeforrnak az egyes alakok, óriás hegyekké változnak át, melyeknek csúcsain mint havasok ormán vakító fehéren ragyog a fény, mig lejebb komor fenyvesek és sötét szürke sziklák feketesége borong. Csakhogy e begyek, ez agyonnyomással fenyegető bérezek nőnek, forrongnak, magasodnak, s félelmes gyorsasággal közelednek mindenfelől . . . még egy perez — s a napfényt megdöbbentő sötétség váltja fel, a tikkadt légben kivebetetlen tompa moraj zúg, a végitéletnap látszik közeledni. Az állatsereg el- buvik s a földre lapul, az utas szorongva tekint szét menhely után, a gazda aggodalommal kémli a sárkányfarkakat, a kavargózó, forrongó fehéres felhőcsikokat, a baljóslatú tompa morajt, s könyörögve emeli szemeit az égre: ments meg uram a veszedelemtől! Most egyszerre itt is, amott is egy-egy forgó szél kerekedik, mely port, szemetet, giz-gazt összekavarva, fut kanyarogva, tiporva lábával a földön, fejével mind feljebb-feljebb nyúlva, mig belefonja majd üstökét a sötét felhőbe s leragadja belőle az első dörgő villámot, s rögtön utána a zugó jégesőt, vagy a még szörnyűbb felhőszakadást. Nem folytatom e szörnyű képet tovább, ép ott állunk most, hogy az első forgó szél kezdi a tánezot, 25—-30,000 ádáz, kétségbeesett felkelő mohamedán ez a Rhodope és Ivara-Balkán táján, előszele a nyugatról közeledő terhes fellegnek. Minő lesz maga a zivatar, ha előfuvallata is ily óriás, minő lesz a pusztulás, midőn e 300 millió ember felett rendelkező két hatalom bírókra kél — ki tudná azt megjósolni ? De a mig mi, mint az imádkozó földmives, szemeinket az égre fordítva, a mindenhatótól esengünk oltalmat, nem veszszük észre, hogy hátunk megett gonoszok ólálkodnak vagyonunk s életünk után, s tán az első lecsapó villám pillanatában fejünkre gyújtják házunkat, kik guny- kaczaj közt ülnek majd tort temetésünkön, hogy elég bárgyúk voltunk melengetni a kigyót önnön keblünkön még akkor is, midőn már rég öltögeti fulánkját ellenünk. Ha még a Grünwald hazafias figyelmeztető felkiáltása sem bir megmozdítani, hogy tapossuk szét a felvidéken, meg az alvidé- ken, meg a nem kevésbbé mérges, bár pillanatra meghunyászkodott Erdélyben sziszegő kígyók fejét? Bizony mondom,ha nem látunk haladéktalanul munkához, állami létünk ezer éves jubileuma nemzetünk halotti miséjévé lesz ! De még van egy veszély, mely e borzasztó lázas földrész felől, ez örökös csatatérről mint az elbömbölt ágyuk nehéz füstje, miután vastekéje rég bevégezte gyilkoló munkáját, végig terülve a földön, kéngőzével viruló növényeket, és munkás hangyák és méhek 's rövid életüknek í örvendő liimes pillangók életét fojtja el; a villám robogásával csapott le amaz s zúzott szét egy-két j nemes éltet, — lassan, látatlanul földre lapulva j terjed emez, de nyomán száz meg száz ártatlan lénynek fulladozó, eltorzult alakjai vonaglanak. Igen, uraim, jön a dugvész! Nem én vagyok első, ki lapok utján fölkiáltok, és remegő ujjal rámutatok a sárga rémre, [ mely már itt-ott hazánk földjén is áldozatokat ragadott el; jól tudom, hogy a mit most mondok, túlzásnak fogják mondani otthon, egy megrémült ember lázas képzelődésének talán, tudom azt is, hogy az életüket tulságig féltők ideges sziveiben félelmet költők: de nemzetem szeretetének végtelensége nem hagy nyugodni, mig el nem mondom, a miket e részben láttam, hallottam. Kezdve az Olt torkolatától végig az egész Dunamentén le Galatzig sőt Szulináig, háromnégy mértföldnyi széles övön, továbbá az ösz- szes vasutak mentén, tehát ott, hol a világot czivilizáló, keresztyént boldogító muszkasereg honol, pusztít a járvány, halnak az emberek mint őszszel a légy. Az orvos urak elnevezték a bajt küteges hagymáznak, de ha visszagondolok mind azon ! elbeszélésekre, melyeket egykor Konstantinápolyban az 1831-ki járványról hallottam, azt kell 1 gyanítanom, hogy a szelídített liagymáz név | alatt valóságos pestist, dögvészt kell érteni. Kétféle jelenségeket észleltek itt eddig, egyik az, hogy az einher el kezd bágyadt, sápadt j lenni, érzi ugyan, hogy egész lénye beteg, de j semmi olyan láz vagy átalános elgyöngülés nem | fogja elő, hogy ágyba kényszerítse, 4—5 napi ily kornyadozásra egyszerre lehull lábairól és ekkor I nehány óra alatt megszűnt élni; orvosok állítása ! szerint a belek lyukadoznak ki, s igy természetesen segélyre még gondolni sem lehet. Aztán az éh-tiphusz átragadása azokra, kik rósz gyom- ruak és durva módon táplálkoznak, mint a boldogtalan rumun nép, mely 200 napnál többet böjtölve évenként, ekkor egyedüli tápláléka durva keményre főzött mamaliga s egy kanál eczet vagy egy vörös hagyma, sőt ki még nem böjtnapokon is a megszokás folytán legfeljebb egy kis tejet vagy 2—3 keményre főtt tojást tesz mindig fő tápláléka, a mamaliga mellé, iván rá rengeteg mennyiségű vizet és pálinkát. A másik járvány erősebb, vérmesebb embereket támad meg. Minden előbetegség nélkül száraz-forró láz sújtja le az embert, másod- vagy harmadnap hónalján vagy nyakán, hátán ökölnyi daganat támad, s többnyire erre nehány óra alatt beáll a halál; az egész betegség ritkán tart 3—4 napnál tovább. Már hogy ez is hagymáz-e, azt tessék elhatározni doctus doktor uraiméknak, énnekem egy hires sztambuli orvos épen igy beszélte el a pestis jeleit. __________VASÁRNAPI ÚJSÁG.________ Ném ely vidéken különös szeszélyt mutatott e járvány az eladó lányok iránt, a Yede mentén egy 100 házas faluban 20 lány halt el benne nehány hét alatt. Az elesett katonák elhívják jegyeseiket magok után“ mondák a mindenben zúgolódás nélkül, megnyugvó jámbor parasztok. És hogy a vész mennyire ragadó, annak is tudok egy megdöbbentő példáját: Paraipánon—- a Duna partján — egy egész család elhalt egy hét alatt, csupán egy kis 6 éves lányka maradt meg, ezt az elhagyatott árvát szánakozásból fel- fogadá egy távoli rokon, s im nehány napra ezek közt is kiütött a ragály s az egész háznépet elra- gadá. A főbb városokban kevesebb a kór, de hisz itt az elővigyázati szabályok, a számos gyönyörű, kényelmes és ingyen kórházak — mely téren Románia minden más állam fölött áll — hatalmas gátul szolgálnak; de falun a népnek orvosa sincs, ha volna, sem menne felé sem, itt még a beteget kereszt-csókolással pópák, vagy ráolvasással, babonával vén kuruzslók gyógyítják, és midőn az igy elhagyatott meghalt, teljes lélek - nyugalommal mondják rá: „Nem volt több napja, úgy akará az Isten!“ Nélkülözhetlen fő dolognak azt tartják, hogy az utolsó kenetben részesüljön s égő gyertyával kezében haljon meg, ekkor — mondják — a murit bine (jól halt meg). Nem kétlem, hogy hazánkban megtétetnek az egészségügyi elővigyázatok. Nem is rémitgetni akarék, hisz a járvány itt sem ölt ijesztő mérveket, de rámutatni a vészre kötelességemnek vélem. Irodalom és művészet. A hét legérdekesb irodalmi újdonsága egy kis vörös boritéku füzet, a Franklin-társulat kiadásából, VIII. és 127 lapon s e czim alatt: Petőfi-reliquiák 1841—1849, gyűjtötte Halasi Aladár. Az élőbeszédet Gyulai Pál irta hozzá, röviden jellemezve már eleve a füzetben összegyűjtött dolgokat, s e kis bevezetésben is tanúságát adva, hogy Petőfi meg- itélésére s méltatására senki sem illetékesebb nála. A füzet tartalma: Vegyes dolgozatok, Lapok P. S. naplójából, P. proklamacziója, politikai czikkek 1 848-ból, a franczia forradalom nevezetesb eseményeinek jegyzetekben összeállítása stb. Azután levelek, melyek közt az Arany Jánoshoz irt tizenegy levél a legérdekesebb; a Bemhez irt két levele, valamint több más közlemény is, a mi e füzetben most együtt van, lapunkban látott először világot. A kis gyűjteménynek főérdeme épen az, hogy a mi eddig elszórva jelent meg itt ott: lehetőleg összegyűjtve adja. Mivel pedig kétségkívül még sok lappang itt-ott, elszórva vagy kegyeletes kezek által őrizve, óhajtandó — hogy mire a reliquiák e kiadása elfogy (remélhetőleg mielőbb) addig ismét uj anyag gyűljön össze a közlésre. * — A gyűjtő végül nagy fáradsággal állitotta össze a Petőfi-irodalmat (hazait és külföldit), jelesen a Petőfitől megjelent önálló munkákat, a Petőfi fordításokat nyelvek szerint, s végre a magyar és német hírlapokban s folyóiratokban Petőfi életére s költészetére vonatkozó adatokat, bírálatokat, közleményeket, 1847— 1878. — Valóban e kis füzet igen becses — s hisz- szük : szívesen látott — adalék legnépszerűbb költőnk ismeretéhez ; mert a mi tőle itt összegyűjtve van, az őt mintegy pongyolában mutatja, lelküle- tébe, szivébe hagy pillantani, s őt — a verseiben is legőszintébb és átlátszóbb kedélyt — itt még átlátszóbb világításban tünteti föl; legyen bár ez által szeretetre méltóbbá, vagy kevésbbé azzá. Reánk azt a hatást tették e reliquiák, melyeket egyenként nagyrészt már ismertünk, hogy Petőfi egyénisége, itt együtt véve, épen nem vészit általok. — A füzet ára csak 80 kr. A képzőművészeti társulat junius elején egy uj vállalatot indit meg. Az országos képtár műremeELhez mai számunk is szolgáltat egy érdekes adalékot. — Szerte.
