Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

634

Karácson ünnepe.

Boldog ünnepe a szeretetnek ; várva várt ünnepe azoknak, a kik örömmel tekinthetnek hátra; várva várt ünnepe azoknak, a kik szép remónynyel tekinthetnek előre; boldogítója boldogoknak, vigasztalója szomorúaknak, ünnepe az egész világnak, a merre csak szeretet lakik. Milyen sok szépet lehet mondani rólad onnan kezdve, a mikor a szeretet apostolát, az Isten fiát adtad a világnak. A legáldottabb napja vagy te a haladó esztendőnek.

A világ öt részében, a merre a keresztet ismerik, a karácson napja mindenütt egyformán szeretett ünnep; hisz a boldogság mindenütt örömmel látott vendég. S karácson napja a boldogság napja.

Palotákban, kunyhóban ismerik; ott is, itt is örömmel várják; a szívnek selyem alatt, darócz alatt is csak szív marad a neve.

Gazdag, szegény megünnepli; gazdag is, szegény is a maga módja szerint.

Az a sok szép szokás, mely mai napig fönntartotta magát, vájjon mikor keádödött és vájjon mikor végződik; lesz-e idő, mikor a szeretet szép ünnepe nem lesz többé ünnep az emberek között? Talán akkor, ha a szeretet is kihal; mikor aztán leesik az égboltozatról az a csillag, mely a pásztoroknak először tudtára adta, hogy született a szeretet. Ha csillag nem lesz az égen, akkor elhi- hetjük, hogy szeretet sincs a földön.

Minden népnek megvan a maga jellemző szokása a karácsom ünnepekre; jelenleg mi csak a magyar népszokásokról emlékezhetünk. A ,,karácsonfa“ minden nemzeté, erről a mennyi szépet lehet mondani, oly fölösleges lenne; mindenütt egyforma, mindenütt ismerős. Százgyertyás zöldfácska, mely alatt édes mezőben ezukor-báránykák legelésznek. Again a sok áldás, aranyos dió, ezukor bábacskák, arany alma; oldalához támaszkodva szilva-kéményseprő, láng-nyelvű lán- ezos ördög; körülötte képes könyvek, igazhajú bábuk, költemények, albumok, hímzett tárcza, óra-párna, mind, mind olyan apró kedvességek, mikkel azok szokták meglepni egymást, a kik egymást szeretik Aztán ezt a sok szépet mind a „Jézuska“ hozza jó kis és nagy fiúknak, leánykáknak — olyan látatlanul, hogy senki se tud róla semmit. Csak mikor esti harangszóra kinyílik a nagy terem ajtaja, akkor látják meg a sok szép mindenfélét a karácsonfa körül, mely száz apró gyertyácskájával ott ragyog az asztal közepén.

Van öröm aztán; csak úgy repesnek a szivek belöl, hogy kinek mit hozott a jó „Krisztkindli.“ Még nagyobb a boldogság, mikor mindegyik megtalálja a magáét, mert a Krisztkindli olyan figyelmes, hogy minde- nik apróságra rá Írja, hogy melyik kié?

Ma már a karácsonfának a családi körön kívül is jutott szerep. Jótékony emberbarátok, áldásos működésű gazdasszony-egyletek is állítanak karácsonfákat. szegény fiúknak, árva gyermekeknek, hogy a kikről nincs már kinek gondoskodni, gyöngéd szívek azoknak is szerezzenek örömet, boldogságot; a kiknek egyetlen jutalmuk az az egy pár őszinte örömköny, a mit ártatlan gyermekszívekből a váratlan boldogság kicsal.

Hadd legyenek boldogok e napon, a kikhez a baráti kéz elérhet; hányán vannak úgyis, a kiket a jótétemény akarva se találhat föl . . .

A karácsonfát a köznép nem ismeri, csak a ezukrász kirakatokból, a hol esténként a fényes kivilágítás mellett órahosszat elbámulják a sok szépet s jót, s ha a nevét nem tudnák is, annyit szó nélkül is gondolnak, hogy az a sok jóság csak „uraknak való.“

Ennyit is csak a városiak mondhatnak, a falubelieknek tán még meséjükben se fordul elő.

Az ö „Jézuskájok“ nem fára aggatja a sok jót, a mit engedelmes gyerekeknek hoz; ott osztogatja el látatlan áldott kis keze az ajándékokat a kis. „szakajtó dból, amit szál mával megrakva minden háznál le szoktak tenni az asztal alá, hogy ott a látogató kis Jézus puha, pihenő helyet találjon. Jó kis fiuk fényes csizmája, kis leányok czipöje oda van lerakva a szakajtó mellé, s mikor az éjféli harangszó fölkelti őket édes álmukból, már akkor a kis Jézus mind tele rakta a csizmákat mézeskalácscsal, karácsoni kis báránynyal, a miknek vatta-gyapjában valóságos aranyszálak teremnek; még a kis öl- bevaló Erzsikének is jutott egy csörgő olyan szép fényes rézből, hogy akár igazi aranynak is beillenék.

A kis szakajtóban a szalma alá kukori- czát is szoktak rakni, hogy az „ökör, szamár“ találjon a „jászolban“ enni valót, s a mi a szakajtóban megmarad, attól úgy meg hízik az aprójószág, akár csak úgy fújnák őket.

Átalában karácsonkor minden apróság bizonyos titkos erőt kap s a köznépnek nagyon sok házi orvossága datálódik a karácsoni vacsorától.

A karácson esti vacsora mindenütt hasonló étlap szerint készül. Igaz, hogy mint mindenben, úgy ebben is „a hány ház, annyi szokás,“ de mégis a főbb ételekben egész környékek karácsoni vacsorája megegyez. Az étlap mindenütt nagyon egyszerű, kezdődik a bab- vagy borsó-levesen, a tehetősbek paprikás hallal folytatják, másutt mindjárt a mézes mákos-csík (metélt) s utána a főtt aszalt-meggy és szilva következik; a vége dió vagy fokhagyma mézbe mártogatva.

A ki legalább egy gerezd diót vagy fokhagymát meg nem eszik, annak fogfájása lesz; szintén fogfájós lesz, a ki rósz diót talál feltörni.

A vacsora morzsaléka ott marad az asztalon, egy szemecskének sem szabad leesni, s három napig, néhol három hét három vasárnapján ugyanazon abrosz azon morzsásan kerül az asztalra, s az így össszegyült morzsát gondosan elteszik zacskóba. Jó a karácsoni morzsa sok mindenféle bajról, füstölőül fejfájósoknak, fürdőül köszvények, tag- zsugorodások ellen.

Fél dióhéjba kiki a családtagok közül vizet önt s a kié reggelre kiszárad, az nem él sokáig.

Vacsora alatt a ki a szakajtót föl találja dönteni, az meghal abban az esztendőben; van is félsz a vihanezoló gyerek-sereg közt, a világért dehogy moczczanna egyik is egyet, pedig Jóska gyerek máskor meg nem állná, hogy egy titkos rúgást ne adna Jancsinak, a miért a mézes mákoscsíkból többet kapott vagy három szállal mint ö.

Szóval a karácson estén minden lépésnek meg van a maga ómene.

Vacsora után, leányos házaknál többen összejönnek; legények, lányok kártyázgatnak dióra „czapárét“, mesélgetnek, beszélgetnek, csintalankodnak; elokvetetlenkedik az időt éjféli miséig.

Tíz óra tájban jönnek a betlehemesek. Kinn a konyhában emberséggel megállnak; az „angyalok“ egy kurta verset csöngetnek s a „pásztorok“ unísonó elmondják a prológust, mely áll a következendőkböl:

„Fénylő csillag fényeskedjék, Jézus neve dicsértessék. Jézus születése legyen lelkünk üdvössége. Szabad-e bejönni a „betlehemmel“?

— Jézus születésében, lelkünk üdvösségében legyen minekünk is részünk — hallatszik belölröl, s erre a két fehérbe öltözött aranyos képű és homloku angyal behozza a „Bethlehemet“ az asztalra. Egyik-másik angyalnak már a kamasz pihe is veri a szája környékét, a mi nagyon jól áll az aranyos ábrázathoz; a két angyal aztán megáll két felől a szép kis templom mellett, melyben karácsoni báránykás legelésznek — fűrész- port; a háttérben van a bethlehemi istálló, a jászolban a kis Jézus „ökör, szamár reája lehelvén“ s az istálló előtt egypár pásztor a földre borulva, a szent jászol körül még a szűz anya és József.

Az angyalok rendesen hagynak annyi időt, hogy a kik akarják, megnézhessék belölröl a sok szépet a bethlehemben s csak azután csöngetnek, hogy a pásztorok bejöhetnek. A pásztorok aztán bejönnek; rendesen három: egy fiatal, egy öregebb és egy vén fehérhaju, fehér szakállu pásztor és ott leheverednek a bethlehem előtt olyan formán, hogy egyik másik bámulót le is ütik a lábáról; már ez olyan pásztor-viccz, a mit aztán egy kis csendes nevetés követ. Ott aztán alig marad idejök elaludni, mert ime a két angyal jó magas hangon el énekli a magáét.

„Glórija, glóriia, in ekczelczicz dejóó!“ s egyik egy csuklyóra készült egyszerű kis gépecskével magasra fölugratja a fényes aranyos „csillagot“, a mire fölüti a fejét a kis bojtár és mondja:

— Hallod pajtás : gomolya.

— Mi az, szól a másik, vén gója?

— Tarka borjú az armyát ríj ja, — felel az öreg, mire tovább alusznak.

Az angyalok azonban megint „Glóriját“ énekeinek s fölserkentik a pásztorokat.

„Keljetek föl pásztorok, pásztorok Örömet hirdetek,

Ma született Bethlehemben A te üdvösségtek.“

Erre aztán mind a három pásztor fölugrál és hosszadalmasai) előadják, hogy ki mit álmodott. Ez álom-elbeszélések,mind gyönge humorral fűszerezve, a pásztor-élet napi viszontagságairól szólnak s mindegyik elmondja, mit tett épen álmában, mikor „egy fényes csillagot látott, a mire a báránykák is fölugráltak, és szép angyali éneket hallott, a melyre a kecskéi mind tánezra kerekedtek.“

Énekelnek aztán együtt az angyalokkal, pásztordalokat és szent énekeket.Végre aztán az öreg sürgeti őket, hogy menjenek vele Bethlenembe, a Jézus jászolához. A mire az egyik igy felel:

„Azt se tudjuk gazda, merre menjünk,

Mégis csak sürget kend, hogy siessünk.“

Mire az öreg felel:

,,Angyal szavából úgy értettem, Születéshelye hogy Bethlehem.“

Erre aztán elszámolja mindegyik, hogy ki mit vigyen a kis Jézusnak ajándékba, egyik „báránykát,“ másik „turócskát,“ a harmadik „vajacskát,“ „kivel dicsérjük a Jézuskát.“ Akkor aztán oda mennek a bethlehem elé és ott leborulva szent énekek közt dicsérik a Megváltót.

Mikor aztán elmennek a bethlehemesek, a magokra maradt háziak folytatják a kedélyes mulatságot egész beharangozásig, akkor aztán összeszedelőzködnek és mennek mind együtt — éjféli misére.

Szép nézni ilyenkor az utczát, a mint min- denfelülröl csak úgy özönlenek a templomba menők mind egyfelé, kezökben nagy üveglámpásokkal; szerencsés a ki jókor oda ér, mert a ki be nem fér a szentegyházba, az aztán hallgathatja az ájtatosságot hóban, fagyban.

A naiv öröm, mely a nép szivét ez iinne-