Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
201 BRÜSSELI NÉPMONDA. (Folytatás,) Volt is e hirdetésnek foganatja; mert szép, csinosan butorzott kastélyhoz és tágas kerthez csupán az által jutni, hogy az ember négy hétig abban lakik, szép dolog ha Istentől jő. De úgy látszik, hogy ebben a dologban a gonosz szellemnek keze is működött, mert sokan megkisérték ám a kastélybani lakást, de egy sem tudta pár napnál tovább ki- állani. Mit hallottak — mit láttak — mit tapasztaltak? —■ egyik sem akarta elárulni; elég az hozzá, hogy senkisem állta ki tovább két—három napnál, s hogy mindegyik azt erösitette, miként inkább koldulna egész életén át, mintsem, hogy még egyetlen éjét is töltsön amaz elátkozott falak közt. Azonban volt Saint-Josset-ten-Nood helységben, vagy jobban mondva külvárosban, egy szegény kis szabólegény, kinek épen ez idő tájban nagyon is meggyűlt a baja. E szegény fiú gazdag szabómester, vagy inkább ruhagyárnok számára dolgozott, kinek roppant raktára volt a Rue de la Madeleine-ben, s e fölött egyetlen, igen csinos és kedves leánya. A szabólegény szom- batonkint az elkészült munkát visszavitte a mesterhez, vagy „bourgeois“-hoz, a bogy itt mondani szokták, s mivel a borgeois özvegyember volt, leánya segitette üzletében s különösen reá volt bizva a hazahozott ruhadarabokat megvizsgálni, valyon jól és csinosan vannak-e varrva, mielőtt atyja ezeket átvenné s a munkabért kifizetné. Elég alkalma volt tehát a szegény Lee- mans-nak — ez volt a szabólegény becsületes neve — a szép és szelid leányt látni, megismerni s bele szeretni; s gyúlékony szivében a lángok szombatonkint mindinkább felcsaptak, úgy hogy valóban veszedelmes tűzvésztől lehetett tartani. Eszrevette-e a szép Stéphanie e veszedelmet, s talán oltani akarta-e bájos mosolya és nyájas szavaival? — nem tudjuk; de annyi bizonyos, hogy ha volt is ilynemű szándéka a tizennyolczéves leánykának, felsült vele; mert minden tekintete, minden szava uj és forróbb tüzfolyamot látszott a fürge szabólegény szivébe önteni. Végre, egy vasárnapon, midőn épen a harmadik sörkanta kiüritéséhez kezdett fogni, elhatározta magában, hogy ö bizony tovább ki nem állja e kínt, hanem gálába teszi magát, elmegy a bourgeois-hoz — s megkéri leánya kezét. Hiszen ö is csak úgy kezdte mint én — ő is csak szegény szabólegény volt — aztán mestere segédnek fogadta, ki vele együtt kiszabta s készítette a munkásai közt elosztandó ruhadarabokat — végre a bourgeois meghalálozván, elvette annak özvegyét — s ime - - gazdag ember lett belőle. Én pedig — igy okoskodott tovább Leemans úr — nem nejére vágynék, ha ilyen volna is,Isten mentsen! csak leányára. Ki tudja ide nem adja-e? — csinos legény vagyok — csinosabb mint a bourgeois valaha lehetett — Stéphanie kisasszony úgy látszik, jó indulattal van irántam — ügyes is vagyok, s az öreg ur sok hasznát vehetné vejének — tehát próbáljunk egy szerencsét! hiszen legföljebb ledobhat a hágcsón; ez még nem oly nagy baj — ezt kiállhatom az angyali Stéphanie kisasszony kedvéért! Minden csöpp sörrel, melyet a szerelmes szabólegény hörpölgetett —- s ezeknek száma nagy volt, igen nagy, mert a fontolgatás s tervezgetés közben már a negyedik kantáig vitte fid a jámbor — nőtt Leemans ur bátorsága, végre felugrott — — nem — csak fölkelt székéről, még pedig kissé nehézkesen, mert a gond úgy látszik nem csak fejébe, hanem lábaiba is szállt — s egyenesen, habár kissé jobbra balra hajlongva is, a bourgeois háza felé intézte lépteit, elfelejtvén sietségében, hogy elébb pompásan ki kellett volna öltözködnie. Szerencséjére — vagy talán inkább szerencsétlenségére, a bourgeois otthon volt, s nem csekély meglepetéssel fogadta e szokatlan időben legényét; Stephanie kisasszony pedig, ki szintén a szobában időzött, oly szelíden mosolygott s oly nyájasan mondá : Jó napot, Leemans úr! — hogy a szerelmes ,
