Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
ember megveszi a könyvet és újra eladja ! Minek a könyv ? Az igaz, hogy aztán negyedéért-ötödéért veszi vissza ugyanaz a boltos, akitől vették, de egykét forint marad. Aztán, ha ez a forrás kiapad jön a Zálogház. Ha van óra, gyűrű, hát az megy el előbb, aztán meg a ruha. Télen nem kell őszikabát, nyáron meg a téli mehet el »nyaralni« ! Ki váltja ki? Majd csak kikerül valahogy! És Tóni valósággal megborzongva ismerkedett meg ezekkel az üzeimekkel. Sokszor kikelt. »De hiszen becsapjuk az apánkat... kizsebeljük...! Elkótya-ve- tyéljük a drága pénzen vett könyveket) — növeljük a számlát, — uzsorakamaton kapunk egy pár hatost... szegény apánk!« A másik meg közbevágott. — Ugyan mit izélsz ? Pénz kell..- utóvégre is élni csak kell!... és az ember csak egyszer fiatal! Szegény Tóni, úgy kopott róla a máza, mint a városi kút vasbögréiről... először csak lassan napról-napra, majd meg rohamosan... Tágult a lelkiismerete Kezdte könnyedén venni a dolgot. Különben is Berci intézett mindent, ő csak adta az anyagot és kapta a pénzt. De ezt aztán becsületesen megosztották. Egvütt elbiliárdozták, elkártyázták, elmulatták. Néha-néha aztán megszólalt Tómban a lelkiismeret. Különösen mikor regge- lenkint felébredt és zúgó aggyal nagy- nehezen kivánszorgott az ágyból. Megint egy uj nap ... És ismét olyan meddő, mint a tegnapi! ? Az asztalon ott feküdt egy levél az apjától. Pénzt kért tőle és most irta, hogy küldi legközelebb, amint a szénát eltudja adni. Sokalta bizony, arait a fia elkölt, de reméli, hogy szép sikerrel végez. Sajnálja, hogy olyan sokat kell az ő Tóni fiának tanulni, annyi-annyi sok könyv kell neki ! No de csak tanuljon ...egy pár tanulással eltöltött keserves év és aztán független, szabad, kész ember. Egy könnycsepp szökött a barnaképü fiú szemében. Szegény apja, ha tudná, hogy hová vész el az a sok könyv, az a sok pénz! El is határozta olykor-olykor, hogy nem lumpol többet, megmondja Bercinek, hogy izé,... hogy ez nem becsület. Hamar letorkolták, no hát csak eredj te becsületes jó vidéki, eredj aludni! Persze, hogy nem ment! Mulatott újra, meg újra. Ma is kapott egy levelet hazulról, de nem merte felbontani. Még elrontja a kedvét! Aztán meg ma úgyis Bercin van a sor! Az gondoskodik a pénzről! Ballagtak ki a körútra, az Audrássy- útra és betértek a Szerecsen-utcába- Berci valami házszámol keresett. Sötét falú ócska épület előtt állottak meg. A ház magas és vékony volt. A szűk kis kapun át be lehetett látni piszkos udvarába, ahol csak egy petróleum- lámpa pislogott. Berci belódult, ráhagyva Tónira, hogy várjon egy kicsit. Egy jó negyedóra múlva újra előkerült. Hat ezüst forintott csörgetett a markában. — Soká vártál? No, nem baj! Képzeld, nem akart adni a nyomorult. — Kicsoda ? — Hát a Móni... A Móni! — ez volt a gúnyneve egyik társuknak az akadémián! Móni életrevaló zsidó fiú volt; mindig volt pénze, pedig igen kopott volt a ruhája. És értett a pénzkezeléshez, megtöbbszörösi- tette szépen, hamarosan. Sokat kockáztatott, sokat is nyert, sokat is szedett. Most is panaszolta Berci: tizenkettőt kell érte visszafizetni, elsején — disznó sok — de még úgy is nehezen adta! Tóni el- képedett. — Tizenkét forint! De hisz az uzsora ! És írást is adtál róla ? — Adtam hát. Majd megfizetjük! Hatot te, hatot én ! — Megfizetjük? Meg? De mikor...87
